Az utolsó nap

Ötven éve, 1956. november harmadikán éltük át a szabadságharc utolsó szabad napját. Másnap hajnalban már a főváros utcáin is ott dübörögtek a szovjet harckocsik. Menekült a kormány, menekült Mindszenty bíboros, hercegprímás is. Nagy Imréék a jugoszláv, Mindszenty az amerikai nagykövetségre. De ez már másnap volt. Harmadikán még eufória uralkodott az országban, a győztes forradalmat ünnepeltük. Csak a jól értesültek sejtették, hogy a történetnek még nincs vége. A második Nagy Imre-kormány friss honvédelmi minisztere, Maléter Pál küldöttségével Tökölre indult a szovjet kivonulás részleteiről tárgyalni. A hosszan elhúzódó tárgyalás végén belépett a terembe bizonyos Szerov tábornok, s kijelentette, hogy ön, Maléter Pál le van tartóztatva. A miniszterelnök természetesen erről semmit nem tudott. Alávaló – de nem szokatlan – módszer volt ez a szovjetek részéről. Másnap aztán a forradalom átcsapott szabadságharcba. Esélyünk sem volt a hatalmas lánctalpas horda ellen, amely pár nap múlva magával hozta a legnagyobb árulókat, Kádár Jánost, Münnich Ferencet, Apró Antalt és bűntársait… Néhány nappal az invázió előtt Kádár még mint a Nagy Imre-kormány államminisztere lánglelkű nyilatkozatot tett a forradalom védelmében. Ha kell, ő majd puszta kézzel kiáll az orosz tankok elé. Két nap múlva már odaát volt, és megalapította bábkormányát, amely aztán harminchárom éven át „boldogította” a hazát. Maléter Nagy Imréékkel együtt a bitón végezte.
De azon a napon, november harmadikán még hittünk a szabadságban…