Nagyarányú leépítés a Dai Dongnál

A Dai Dong hatvani gyára hetvenhat munkavállaló elbocsátását jelentette be a munkaügyi központnál. A cég illetékese közölte: még nem tudni, hogy mi lesz az elektronikai alkatrészeket gyártó üzemmel, amely a gödöllői Sony beszállítója.

2006. 11. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelenleg 134-en vannak munkavállalói állományban a Dai Dong Kft. hatvani gyárában, közülük azonban 114-en dolgoznak az üzem területén. Míg az előbbi féléves statisztikai adat, utóbbi a tényleges dolgozói létszámot jelenti – tájékoztatott Gulyásné Sándor Anna, a vállalat személyzeti vezetője, aki megerősítette: 76 munkavállaló elbocsátását jelentették be a Heves Megyei Munkaügyi Központnál. Ez azt is jelenti, hogy decembertől mindössze 38 alkalmazottja lesz a Dai Dongnak.
A cég képviselője szerint gazdasági kényszerhelyzet okozza a nagyarányú leépítést. Arról értesültünk: a gazdasági körülmények kedvezőtlen alakulásával indokolták a dolgozóknak az elbocsátásokat az elektronikai alkatrészeket előállító üzemben. A Dai Dong egyébként a Sony gyárának beszállítója: a megrendelések túlnyomó része a gödöllői igényekhez köthető. Ugyanakkor a vállalat személyzeti vezetője nem tud arról, hogy a Sony gödöllői gyára nem újította volna meg a beszállításra vonatkozó szerződést a hatvani üzemmel.
A Heves megyei város hivatalos portálja, a hatvan.hu így tájékoztatja az érdeklődőket az üzemről: „A Dai Dong Hungária Rt. 1997-ben jelent meg beruházási szándékkal a városban. A cégnek ez az első telephelye Európában, és elsősorban a Sony részére készítenek itt fröccsöntött műanyag alkatrészeket, híradástechnikai és elektronikai alkatrészeket. A beruházás értéke meghaladja a négymillió dollárt. A gyártás 1998 márciusában indult be, és 300 főt foglalkoztatnak.” Nagy kérdés tehát, hogy mi lesz a gyárral. Amennyiben ugyanis a Dai Dong felszámolja tevékenységét és hatvani telephelyét, úgy a cég gyakorlatilag Európából is kivonul. Ide tartozó információ, hogy a dél-koreai– magyar kétoldalú áruforgalom értéke éves szinten hozzávetőleg egymilliárd dollár volt.

Díszdoktori. Nem tudni, hogy a háttérben megkezdődött-e a gazdaságdiplomáciai „eljárás”, mindenesetre a gazdasági tárcánál dolgozó informátorunk elárulta: kínos lenne a cég teljes kivonulása Magyarországról. Már csak azért is, mert a Koreai Köztársaság egyik vezető felsőoktatási intézménye, a Hankuk Egyetem politikatudományi díszdoktorává avatta tavaly márciusban – hivatalos dél-koreai látogatása során – Gyurcsány Ferenc kormányfőt, aki, miután tárgyalt a Samsung Electronics dél-koreai óriáscég leányvállalata, a Samsung SDI vezetőivel, a dél-koreai működő tőke magyarországi letelepedését szorgalmazta Szöulban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.