Unalom a kastélyparkban

Bagó Bertalan kosztümös filmjében egy szerelmi háromszög közepén találjuk magunkat a reformkori Magyarországon. A vadászatra (és eljegyzésre) készülő főurakat a császári titkosrendőrség figyeli, amely, ha a helyzet úgy kívánja, bele is avatkozik a mit sem sejtő grófok magánéletébe. A Vadászat angolokra amolyan „pediges” film – térdünkön dobolunk.

Kezdhetjük máris a pedigekkel. Pedig a szépiatónusú képek. Pedig a díszlet és látványvilág. Pedig Máthé Tibor operatőr. Pedig Döbrentei, Cserhalmi, Bertók. Pedig az ötlet, a sztori…
Szépen fotografált, szépia őszben gurul egy hintó valahol a reformkori Magyarország avarral hintett lankáin. Vonzó fiatalember, egy angol mérnök-vegyész száll ki belőle, hogy rögtön belebotoljon a bájos lengyel grófkisasszonyba, és mindjárt a film első percében szerelem gyulladjon köztük. (Az angol által kiszemelt hölgyet azonban az idősödő magyar császári koronaőrnek szánják.) A színfalak mögött az emberi életekkel játszadozó hatalom manipulációi húzódnak meg: már a nyitójelenetet is a Louis de Funes csendőreinek ügyefogyottságát átörökölő bécsi titkosszolgák lesik árgus szemekkel. A felütés két (és fél) szálon indítja el a film cselekményét: egy kibontakozó szerelmi háromszög történetével és egy „rebellis” magyar grófi társaság bányalétesítő, vadászgató tevékenységének skicceivel, valamint az őket figyelő és figyeltető titkosszolgálat háttérjátékával. A szerelmi-romantikus s a történelmi-politikai szál a hintóval együtt elindul a falevélhullásban, hogy félig-meddig kibontakozva kiszaladjon az ismeretlen filmjövőbe. Addig is szituációk, helyzetkomikumok és színpadias szólamok követik egymást, a szél fütyül, de a falevelek állnak, olykor lódobogást hallunk, érzelmileg hangsúlyos részek felett viszont romantikus filmzene uralkodik, amelyet a snittek úgy vágnak el, akár a Ki nyer mát az áramszünet.
Bagó Bertalan színházi rendező, s az általa irányított színészek mintha nem bírnának lelépni a színpadról. Teátrális küzdelmük a filmért egyre fáradtabb, s bár az ármány és szerelem, politikai és szerelemféltésből elkövetett gyilkosság gyanúja keveredik, a néző a térdén dobol az ujjaival. A Vadászat angolokra össze lett csapva. Nem köt le. Nem akarja, hogy megízleljük és átéljük. Csak úgy, durr bele, in medias res, csöppenünk a reformkori vénaszszonyok nyarába, de ahelyett, hogy egy jót kalandoznánk, papírszagú jelenetek között bukdácsolunk másfél órán át. A rendező nem igazán él a film adta lehetőségekkel, így a Vadászat angolokra nem több egy középszerű tévéjátéknál. Az átkosban készült irodalmi adaptációk (A Tenkes kapitányától a Fekete gyémántokig) látványvilágát a magyar filmszemle operatőri díjával kitüntetett Máthé Tibor gond nélkül hozza, de hiába az igyekezet, a jó nevű színészek a kellő instrukciók híján idegenül mozognak az újraélesztett magyar kosztümös kalandfilmben. Kár érte. Ebből az alapból több ráfordítással, nagyobb körültekintéssel olyan film kerekedhetett volna, amelyet sokszor ismételhetne például a Hallmark.
(Vadászat angolokra, színes magyar játékfilm, 86 perc, 2006. Rendezte Bagó Bertalan. Forgalmazza a Hungarotop.)