A király halott

A számítógép letaszította trónjáról Kramnyikot. Azonban nem csupán a sakkvilágbajnok hírnevén ejtett csorbát: az egész sakktársadalmat alapjaiban rendítheti meg.

Deep Fritz, a világ legjobb sakkszámítógépe kedden megalázó vereséget mért Vlagyimir Kramnyik sakkvilágbajnokra. A többnapos viadallal az orosz sakkozó persze így sem járt rosszul: zsebre teheti a vesztesnek járó 500 000 dollárt. Ám a sakkvilág számára a következmények beláthatatlanok.
A Fritz 10 kapacitása, a számítógépek teljesítménynövelt segítsége a játékok elemzésében és a sakkozók képzésében a legmagasabb szinten is a siker feltételévé válhat: akinek a gépe, szoftverje jobb – nyer, nyerhet.
A technikusok szemlélete diadalt aratott: Kaszparov jóslata, figyelemfelkeltő figyelmeztetése 1993-ból a gépek jövőjéről ezentúl nem tekinthető tréfának, inkább rideg valóságnak: „Néhány év múlva minden nagymesternek meg kell tanulnia a sakkprogramok kezelését, ha helyt akarnak állni az idő, a pénz és a konkurensek ostromában.” Nos, mindez máris itt van: a világ legjobb szoftvere legyőzte az abszolút sakkvilágbajnokot.
Mi ennek a következménye?
A király halott, elméleti értelemben, mert a közönség máris voksol, s nem tekinti valósnak Kramnyik uralkodását (Kaszparov nimbuszát csak megtépázta a Deep Blue elleni veresége), amelyet számos kritika ért már győzelmének első perceiben is. Talán joggal, mert bajnoki mérkőzései közül csak a Lékó Péter elleni meccs hasonlított a régi klasszikus világbajnoki páros mérkőzésekre. Aljehin hús-vér gladiátori mérkőzései egykoron – Capablanca trónfosztása, Euwe elleni visszavágó győzelme, Bogoljubov lehengerlése – világszenzációként itatódtak be a sakkozás kultúrájába. Nem kellett Élő-pontszámokkal bizonygatnia provokatív kijelentését: „I dominate them all!” – Uralom mindjüket! –, mert egyszerűen legyőzte vetélytársait. Márai Sándor a Magyar Sakkvilágban 1937-ben egyenesen hősnek nevezte őt, midőn, a sakk történetében először, Euwe-től visszaszerezte sakkvilágbajnoki címét. (Márai cikkének címe Egy hőstett volt. Érdemes lenne újra megjelentetni az újjászületett Magyar Sakkvilágban. Mindenkinek el kellene olvasnia, akit a sakk múltja, jelene és jövője akár csak érintőlegesen is érdekel. Talán segítene a lap terjesztésének is: egész Budapesten nem kapni mostanában…)
A Kramnyik–Deep Fritz meccs feltételeiben a fischeri ábrándok tükröződtek. Klasszikus időbeosztás: 40 lépés 2 óra alatt, utána 1 óra alatt 16 lépés.
Az utolsó három játszmát – december 1-jén, 3-án, 5-én, tehát kétnaponként – elegáns megengedő figyelemmel állapították meg. Fáradtságról vagy áramkiesésről nem lehetett szó. A világbajnok honoráriuma 500 ezer euró volt, a győzelemért 1 millió lehetett volna. (Fischer aligha engedte volna ki a kezéből a mannát.)
Elképesztő szerződés, amelyet a RAG AG vállalt magára. A gép a villanyszámlán kívül nem kerül semmibe – legalábbis ha már egyszer felállt a hardver és a szoftver, a program kész. De nem tudunk semmit a részletekről. Azaz, hogy a gép kezelői, megalkotói kiket válogattak ki a sakknagymesterek közül (élőket, holtakat), vagyis hogy mely játékosok tudása jelenik meg a szoftverben, lett abba beprogramozva, és hogy egyáltalán miként működik. A gép fizikai tulajdonságairól annál többet: négy proceszszor hajtja, és nyolcmillió állást képes egy másodperc alatt megtekinteni, minőségben pedig 17-18 lépéspárt számításba venni, értékelni egyidejűleg. A gyorsaság nem boszorkányság: valószínűleg pénzkérdés csupán.
Ezzel a szörnyeteggel szemben mit tehetett volna Kramnyik, ez volt itt a kérdés. Félidőben Fritz 2:1-re vezetett, de a játszmák színvonala elmaradt a várakozástól: halványtól unalmasig címkézte a világsajtó. A rövid mérkőzés súlyos ballasztja kivédhetetlen lesz, mert a világbajnok hihetetlen sakkvakság áldozata lett a második játszmában. Kramnyik nyerő állásból először döntetlenre rontott, majd egylépéses mattba lépett, ami sokáig lesz pszichológiai találgatások tárgya. Ugyanezt egy kezdő sakkozó is meglépte volna kapásból (ingyen, persze), de a gépnek is elég volt egy századmásodperc ahhoz, hogy kihasználja a bakit.
Közbotrány. A gép kezelőjének nem volt ideje kikapcsolni a monstrumot, hogy megőrizhesse a meccs komolyságát. Kramnyik dilemmája jó pestiesen szólva: na, innen nyerni lesz igazán érdekes! Egymillióért mindent bele! Könnyű volt mondani. Megcselekedni már jóval nehezebb volt, és nem is sikerült.
Egyébként Kaszparov New Yorkban, hasonló helyzetben, szenzációs partival egyenlített ki – azonnal! Az akkori konstrukció olyan gyáván védekezett, hogy még egy sakkadásra sem volt képes a dühtől fuldokló exvilágbajnok ellen. Utána már csak két szürke remire futotta, s a félelem kitapintható volt állítólag arrafelé, már hogy a presztízs miatt. Hm!
Itt, Bonnban már csak utánzásról lehetett volna szó, ha a Kaszparov–Kramnyik összehasonlítást vesszük górcső alá, kíméletlenül.
A meccs előzetes sajtónyilatkozataiból Matthias Wüllenweberé, a Deep Fritz szörny fejlesztői csapatának vezéréé a legérdekesebb: „Csak a bonni meccs után fogjuk megtudni, hogy állunk.” Egy mérkőzés a világbajnok ellen, aki már kétszer is megvédte világbajnoki címét, és legutóbb 4:4-re végzett a Deep ellen. Ugyanis eddig csak döntetleneket sorolhat föl a „csapat”: Hübner, Kramnyik és Kaszparov ellen. „Ha a kivégzés bekövetkezik, akkor ez a kísérlet lesz az utolsó gép és ember között!” – vélte maga Kramnyik is közvetlenül a mérkőzés előtt. Magunk közt szólván: a FIDE összvilágbajnoka sajnálná elveszíteni kedvenc kliensét, ugyebár.
Megértjük, természetesen. Legutóbb nagy izgalmak közepette „csak” 500 ezer dollárt kaszált a Topalov elleni „ember-ember” mérkőzésen. Pikáns fenyegetés lenne egyébként, ha a cég mégis megrendezne egy Kramnyik–Kaszparov visszavágót egy Deep Fritz–Kaszparov utóvédmérkőzés formájában. Lehet, hogy a visszavonult Garri fölfüggesztené politikai aktivitását egy kis időre? Az erkölcsi reváns kedvéért?
Érdekes lenne megtudni azt is, hogy a géppel vagy Kramnyikkal játszana-e szívesebben…
Nem láthat(t)unk bele Kramnyik kártyáiba sem, csak azt tudjuk, hogy Kaszparovnak nem adott lehetőséget egy revánsra, éppen úgy viselkedett, mint Aljehin Capablanca ellen annak idején. (Ők is inkább csúnyán veszekedtek, játék helyett.)
Visszatekintvén: vajon kinek is szurkoltunk valójában: Deep Fritznek vagy Vlagyimir Kramnyiknak? Elemi kíváncsiságból persze a partiktól vártuk a csodákat. E téren Kramnyik 2:0-ra vesztett. Elképesztően szárazon s gyengén muzsikált, és lélektanilag is összetörve távozott a pódiumról. Egyetlen igazán érdekes vagy szellemes húzása sem volt. Érthetetlen látványként marad meg emlékezetünkben, pedig a sakk olyan ritkán mutatható be a nagyérdemű közönségnek. Ezt is elpackázta.
Vagyis: Larsennek volt igaza akkor, amikor elítélte Kaszparovot, amiért pénzért képes volt leülni egy „konstrukció” ellen anélkül, hogy felmérte volna a következményeket. Végül is: egy misztikus játék-művészet-tudomány szűnhet meg a pénz megszemélyesítőinek manipulációja következtében. Ez háború volt most Bonnban: Mammon kontra sakkművészet. Ki rendezte meg ezt a harmadik évezredbeli sakkszínjátékot? Tán a sakk-kultúra máglyáit építgetjük szép csendben?