A Krím nem kér az ukrán NATO-tagságból

Társadalmi szervezetek által szervezett referendumon a Krím-félsziget lakosságának döntő többsége Ukrajna NATO-tagsága ellen foglalt állást. A népszavazáson a krími lakosság több mint hatvan százaléka vett rész, többen, mint a legutóbbi választásokon, s szinte egyöntetűen a csatlakozás ellen voksoltak. Az eredmény a nyári tüntetések után aligha meglepő, s az aktivitás jól jelzi a többségében orosz nemzetiségű lakosság érzelmeit.

Meglepő lehet a nyugat-európai szemlélő számára, miért mozdul meg komoly, közel egymilliós tömeg a nem csekély hétköznapi gondok közepette, s reagál meglehetős indulattal egy biztonságpolitikai kérdés kapcsán. Ha azonban megpróbáljuk megérteni a posztszovjet térség lakóinak lelki világát, nagyon is világos az észak-atlanti szövetséggel szembeni ellenérzés, amely nem csupán az immár csekély létszámú kommunista érzelmű elektorátus gondolkodását hatja át. Az orosz kultúrkörben nemcsak a múltban, de a társadalom többsége ma is bizalmatlanul tekint az Egyesült Államokra és a NATO-ra. A nyugati elemzők szerint mindez a Nyugat-ellenes propaganda következménye, a régió beható tanulmányozása után azonban hamar megdől ez a tézis. Vegyük mindjárt a Szovjetunió felbomlása utáni időszakot, amikor Oroszországban hirtelen és látványosan megnőtt Amerika és a Nyugat iránti szimpátia. A volt Szovjetunió népei ugyanis őszintén hittek abban, hogy a Nyugat önzetlenül segíteni fogja a demokrácia megteremtését, a gazdaság életre keltését. A 90-es évek neoliberális receptjeiben azonban csalódtak. Ráadásul a NATO a szláv lelkületben kételyeket ébresztő balkáni szerepvállalása történelmi reflexeket ébresztett fel. A nyugati fenyegetettség érzése a II. világháború óta erős e térségben.
Mindezek fényében világos, hogy a Viktor Juscsenko elnök által szorgalmazott ukrán NATO-csatlakozás éles reakciókat vált ki a lakosság többségében. A kijevi politikai elit egy része azonban másként gondolkodik. Úgy vélik, a csatlakozás emeli az ország nemzetközi státusát. Ha azonban belegondolunk egy ilyen lépés következményeibe, egyértelműsíthető, a negatív hatások jócskán meghaladják az előnyöket. A fő kérdés, hogy a NATO Oroszország beleegyezése nélküli további keleti bővítése komoly kihívás Moszkva számára, így a válaszlépések elkerülhetetlenek. Az is nyilvánvaló, hogy a nemrégiben még Oroszországgal egy országban élő Ukrajna gazdasági értelemben még sokáig nem képes a leválásra, a lakosság nagy részét pedig egyszerűen sokkolná a vízum esetleges bevezetése. Az ukrán NATO-tagság a közeljövőben már csak azért sem reális, mert Kijev önerőből képtelen a tagság feltételeinek teljesítésére, a hadsereg modernizálására.