Az egérpiszok és tanulságai

Rágcsálók nyomai a lisztraktárban, több mint ezer boltba került hamis, mérgező élelmiszer – egy nyugati színvonalú élelmiszer-biztonsági jogszabályokkal, ámde mindennapjaiban balkáni állapotokkal birkózó országról adnak képet az egyre szaporodó botrányos események. Az illegális robbanóanyagáról már amúgy is elhíresült Törökbálinton durrant ismét a petárda: előbb a Cora ottani áruházában érték megdöbbentő meglepetések az ellenőröket, majd a település másik sarkában üzemelő raktárbázisban leltek rá az állat-egészségügyi hatóság emberei a mérhetetlen mennyiségű lejárt szavatosságú, életveszélyes élelmiszerre. Emberemlékezet óta nem volt ekkora skandalum a hazai kereskedelemben. Az eset világosan rámutat arra, hogy a polgárokat nem védi meg egy kiadós mérgezéstől sem az uniós csatlakozás, sem pedig a bevásárlóközpontokat működtető multinacionális tőke.
Ha tudnátok, mi megy nálunk! – sokszor hallottam már ezt a mondatot sokatmondó hangsúllyal azoktól, akik a hatalmas szupermarketekben, a fogyasztás templomainak valamelyikében robotolnak nap mint nap, és egyszerű dolgozóként is meglehetős belátásuk van a kulisszák mögé. Az emberléptéküket már régen elveszítő kereskedelmi óriásokban csak a felszínen mutatkozik rend, a háttérben több helyen zsúfoltság, kosz és káosz uralkodik. Legalábbis ez olvasható ki abból a hivatalos jelentésből, amelyet a törökbálinti Cora meglátogatása után hozott nyilvánosságra a Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal. A húsrészlegnél például rozsdás és mocskos eszközökre leltek, nem működött a fertőtlenítő, a szennyvizet kiengedték a padlóra, penészesek voltak az oldalfalak, sok helyen hiányzott a falról a csempe. Arról nem is beszélve, hogy a pultban az áruk egy részét összeöntötték, így már nem lehetett megállapítani, hogy melyik terméknek mikor járt le a szavatossági ideje. De a leghangulatosabb rémtörténetre kétségtelenül az áruházi pékségnél leltek az ellenőrök. Mivel az ajtó nem csukódott rendesen, az egerek szabadon lófrálhattak a lisztraktárban, és látogatásuk nyomai a hatóság emberei számára is jól láthatók maradtak.
Nem kell túl nagy képzelőerő ahhoz, hogy valószínűsítsük: az egérpiszok vagy a padlón folyó szennyvíz a polcokon sorakozó pékáruba vagy a hűtőpultban megcsodálható sovány húsba is bekerült. S az már csak a dráma másik fele, hogy a jelek szerint a szavatossági címkékben sem bízhatunk: ezek meghamisítása volt ugyanis annak a nagy átcsomagoló állomásnak a hivatása, ahol ukrán, izraeli, osztrák és magyar tőkével legalizálták az egészségre már ártalmas árukat. Az élelmiszerpiacot jól ismerők szerint igencsak busás haszonnal járó tevékenység száz tonnánál több árut, négyszáz terméket, ezerkétszáz üzletet érintett. Ijesztő számok ezek, és azt mutatják, hogy a feltárt csalás átszövi a hazai kereskedelem jó részét. Bizony itt nem apró cégecskék, hanem egy egész szakma bukott le, amelynek sürgősen felül kell vizsgálnia beszerzéseit és lelkiismeretét.
Minden idők legnagyobb hazai élelmiszerbotránya fényesen igazolta mindazt, amit a plázák hazai térhódítása óta sarokba szorított és a multik által alaposan megsarcolt agrártermelők már régóta hangoztatnak: nemcsak a beszállítókat teszi tönkre az embertelen és lélektelen kereskedelem, hanem a vásárlóknak is jelentős károkat okoz a minőségét vesztett tömegélelmiszer. Olcsó húsnak híg a leve – tartja a közmondás, és a népi bölcsesség a kispénzű emberekre, megszorításokban vergődő polgárokra építő szupermarketekben a szó szoros értelmében teljesül. Nem véletlenül, hiszen amíg a kormány kizsákmányolhatja választóit, addig a bevásárlóközpontok is mindent megengedhetnek maguknak – az olcsóság illúziójára mindig akad vevő ebben az elszegényedő országban. A lapos pénztárcának jó a szennyes és kétes értékű, német importtojás is, amit már átcsomagoltak a törökbálinti raktárban. Vagy nyáron elment az a pár forintos, semmilyen dinnye, aminek öntözővizéből a szerencsétlen termelők – a padlóra szorított átvételi árak miatt – már kispórolták az összes tápanyagot. Jó nekünk a műanyag, a szemét és a hulladék – s akkor már mit számít a hamis címke, a penész és az ételmérgezés?
S miközben a botrányban, mint cseppben a tenger, úgy tükröződik az egész profithajhász, civilizációs elmebaj, nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy ezek a minősíthetetlen körülmények nem zavartak senkit az utóbbi években. Az a tény például, hogy ekkorára dagadt a törökbálinti raktárakban ügyködő hamisítói hálózat, arra is utal, hogy áldásos tevékenységüket már jó ideje zavartalanul végezhették. Az is biztos, hogy az egerek sem most piszkítottak az áruházi liszt közé. Uniós biztonság ide vagy oda, joggal tehető fel a kérdés: hol voltak eddig az élelmiszer-ellenőrző hatóságok? Miképp harapódzhatott el ennyire a fejetlenség, a csalás és a kupleráj?
Az okok a kormánynál keresendők. A legfontosabb közülük az, hogy a kabinet egyszerre három szervezetet tart fenn jelenleg is ugyanarra a feladatra, amelyek – a szerencsétlen helyzetből következően – sokszor egymással rivalizáltak, egymás erőit kioltották az érdemi munka helyett. Ha egy dolognak több gazdája van, nincs, aki valóban döntsön az ügyek felett. Élelmiszereket is kell ellenőriznie a tisztiorvosi szolgálatnak, az állategészségügynek és a legutóbb felállított Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalnak, méghozzá két minisztérium felügyelete alatt. S miközben ennyien vannak a feladatra, lám, mégis ekkora a baj. Egyértelműen látszik tehát, hogy a kór neve: impotencia.
Ha a jelenleg zajló államigazgatási leépítésnek lesz valami haszna, az egyik biztos abban mutatkozik majd meg, hogy az elbocsátások, bezárások hallatán szokatlanul megélénkült mindhárom említett hivatal. Sőt látványosan összefogtak, és együtt jelentették be a karácsony előtt várható, közös ellenőrzések tervét a minap. A szokatlanul eredményes razziák mögött ugyanakkor kitapinthatóan az agrártárca megmozdulása áll. Gyorsan és hitelesen kellett bizonyítani, hogy a földművelésügyi minisztérium fennhatósága alatt álló állat-egészségügyi hatóságra, mint egy falat kenyérre, oly nagy szüksége van az országnak. Nem nevezhető véletlennek, hogy csak néhány nappal előzte meg a reformokat áttekinteni hivatott balatonőszödi kormányülést – ahol raportra rendelték a minisztereket – az ellenőrök látogatása a Corában. A tisztviselők számára megfelelő hajtóerőt jelentett, hogy állásukról, megélhetésükről volt szó. S miután a küldetést sikerrel végrehajtották, feletteseik javaslata az élelmiszer-biztonság megerősítéséről úgy ment át a kabineten a magyar tenger melletti kormányüdülőben, mint késen a vaj. Sőt egyszerre két legyet sikerült ütni, mert az agrártárca magához vehette – s egyúttal mint konkurenst kikapcsolhatta – az egészségügyi tárcánál sorsára váró élelmiszer-biztonsági hivatalt. Ahol most meglehetősen nagy lehet emiatt a feszültség, mert az intézmény kommunikációs ügyekkel megbízott illetékesének is – lapunk tegnapi érdeklődésekor – valódi információk helyett csak egy értelmezhetetlen kioktatásra futotta.
Egy biztos tehát: az ellenőrző hatóságok harca eldőlni látszik. Már csak az a kérdés, a polgárok hasznára vagy rovására.