Baljóslatú elszólás

Ehud Olmert a héten – elsőként Izrael történelme során – elismerte, hogy országa atomfegyverrel rendelkezik. Németországi látogatásán az izraeli kormányfő egy televíziónak azt mondta: „Soha nem fenyegettünk senkit azzal, hogy elpusztítjuk. Irán viszont nyíltan, egyértelműen és közhírré téve mondja, hogy Izraelt letörli a térképről. Nem olyan, mintha azt akarnák, hogy nukleáris fegyverekkel rendelkezzenek, mint Amerika, Franciaország, Izrael vagy Oroszország?” Ez a két mondat ötvenéves izraeli biztonsági politikát kérdőjelezett meg, de legalábbis azt az időszakot, amelyben Tel-Avivnak már valóban volt atomfegyvere.
Bármilyen állapotban voltak is ezek a harci eszközök, Izrael soha nem nyitott arzenáljáról vitát. „Nem erősítjük meg, de nem is cáfoljuk” – szólt minden időkben az illetékesek szájából, amely épp elég fenyegető lehetett ellenségeinek, de megnyugvást is jelenthetett az atomfegyverek elterjedését ellenzők számára. Izrael nem írta alá az atomsorompó-egyezményt, így nukleáris létesítményeit a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség nem ellenőrizheti. Még sincs az ügyből nemzetközi felháborodás, mint például Irán atomprogramjából. A legtöbbet eddig Finnország tette, amely – az Európai Unió soros elnökeként – aggodalmát fejezte ki, és magyarázatot kért Tel-Avivtól. Az igazi botrány azonban Izraelben, a knesszetben tört ki. Az izraeli parlament hagyományosan forróvérű tagjai azonnal lemondásra szólították fel a miniszterelnököt, mondván, egy ilyen „elszólás” nemzetbiztonsági ügyekben megkérdőjelezi alkalmasságát a posztjára. Olmert maga egyébként úgy gondolja, semmiféle bűnt nem követett el, saját értelmezése szerint nem is mondott többet, mint elődei. A három atomhatalom mellett Izraelt is felsoroló mondat szerinte csak azt jelenti, hogy ugyanolyan demokráciákról van szó. Ez a magyarázat nagyon gyengére sikeredett, meg is mosolyogták az izraeli politikai élet szereplői.
Az izraeli politika természetesen tisztában van azzal, hogy titkukat valószínűleg mindenki tudja. Ez persze cseppet sem bántja őket, épp ellenkezőleg. Simon Peresz, a bizonytalanságban tartó politika atyja ezt nyíltan ki is mondja: elrettentő hatása van, ha az ellenség nem tudja, mit is rejtegetnek a titokzatos silók, s rettegjen, hogy egy nap elindulnak a rakéták halálos terhükkel. Ehud Olmert ezt ugyan határozottan tagadta félresikerült mondatai után, ám ez biztosan nem nyugtatja meg Iránt vagy Szíriát. Az izraeli sajtó ugyanis hetek óta másról sem ír, mint az említett két ország szüntelen fegyverkezéséről. Politikusok beszámolói már a küszöbönálló háborúról szólnak, a határokon beözönlő csapatokról, légitámadásokról, rakétákról. Függetlenül attól, hogy igaz-e az állítás. Az izraeliek ugyanis azt is nagyon jól tudják, hogy se Irán, se Szíria nem áll valami fényesen a nemzetközi közösség szemében. Így ha Basár el-Aszad szíriai államfő vagy Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök tiltakozna, bármikor a szemükbe lehetne vágni Izrael-ellenes kijelentéseik egyikét. Iránnak ugyanakkor könnyen felvethetnék a szintén hónapok óta görgetett sztorit, a nukleáris programját. Amely Teherán szerint kizárólag békés célú, az Egyesült Államok és Izrael, valamint Európa több országa viszont nem biztos ebben. Olmert is azzal kezdi minden külföldi beszédét, hogy modern Catóként az Irán elleni szankciókat szorgalmazza. Egyesüljön a világ Irán ellen! – szól üzenete, pedig valójában senki sem lehet benne bizonyos, Teherán tényleg csak energiát akar termelni, vagy valóban létre akarja hozni a térség második atomarzenálját. Az erre szakosodott ENSZ-intézmény ugyan mást sem csinál, mint Iránt vizsgálgatja, Izrael nem hisz a tekintélyes szervezetnek. Miért is hinne? Soha nem tapasztalhatta meg, mit is művelnek az ellenőrök, hiszen nem engedte be a NAÜ-alkalmazottakat Dimonába.
A nagyvilág mégis láthatta, milyen odabenn. Ezt Mordeháj Vanununak, az izraeli atomtechnikusnak köszönheti; ő volt az, aki titkos felvételeinek nyilvánosságra hozásával egyértelművé tette, a világot hagyományosan bizonytalanságban tartó nyilatkozatok nem igazak, Izraelnek vannak nukleáris fegyverei. Vanunu ezért 18 évet töltött börtönben, amelyből 11 évig magánzárka foglya volt. A technikus bűne egyszerűen az, hogy a mindenki által sejtett igazságra bizonyítékokat szolgáltatott. A sors fintora, hogy Ehud Olmert mostani kijelentése is hasonló „hazaárulás”, bár ő biztosan nem fog ezért börtönbe vonulni. Érdemes ugyanakkor megvizsgálni, mi van akkor, ha a kijelentés nem egyszerű elszólás, hanem nagyon is tudatos tervezés eredménye. Ebben az esetben talán már az előre megénekelt háború előtti egyik utolsó, példátlanul kemény fenyegetésről van szó. Ha a miniszterelnök szövegírói kitervelték ezt a nyilatkozatot, megszervezték előre a tévéinterjút, hogy a kormányfő így üzenhessen Szíriának és Iránnak, az új szintet jelent az atomkor kommunikációs történelmében. Most először jelentette ki egy ország, hogy ha kell, atomfegyverrel fog lecsapni, és rettegjen mindenki. Ezt az elméletet az gyengíti, hogy Olmert tévényilatkozata után kapott hideget-meleget ellenzékétől, mintha valóban hibát követett volna el. Azt pedig nagyon nehéz elképzelni, hogy a békepárti baloldal és a szélsőjobbos vallásos pártok is benne lennének a diplomáciai trükkben. Bárhogy is van, a tény tény marad: Izrael rendelkezik atomfegyverrel. Vanunu felvételein kívül ezt bizonyítja a BBC tényfeltáró riportja, amely szerint Nagy-Britannia az ötvenes és hatvanas években tonnaszámra szállította az atomfegyverhez szükséges anyagokat Izraelnek.
Az öböl menti arab államok meg is tették első óvintézkedésüket, mikor megállapodtak egy közös rakétavédelmi ernyő kidolgozásáról. Az Arab-félsziget hat államát (Szaúd-Arábia, Kuvait, Katar, Bahrein, Omán és az Egyesült Arab Emírségek) egyesítő csoport emellett saját nukleáris programot is tervez, amelynek energiatermelés lenne a célja. Pénzük van rá, az biztos. A technológiát megszerzik rövid időn belül, s az infrastruktúrát is kiépítik. A baj inkább azzal van, hogy az atomtechnológia felhasználása szinte egyenértékű lett az atombomba fejlesztésével. Az amerikai doktrína szerint nem az a gond, ha valaki rendelkezik nukleáris fegyverekkel, hanem ha az antidemokratikus berendezkedésű állam, amely így kiszámíthatatlan. Ezek szerint a francia, brit vagy izraeli bombák nem veszélyesek, a jövő esetleges iráni töltete viszont igen. Kár, hogy az atombombával az atomsorompó-egyezmény szerint jogosan rendelkező országok közül többen megszegték az alapszabályokat: a békés atomtechnológia terjedését támogatni kell, a háborús fejlesztéseket viszont tilos átadni másnak. Izrael mégis megkapta a jogos használó Nagy-Britanniától a titkot, amelyet azon melegében el is kezdett használni, sőt tovább is adta információit Dél-Afrikának. Mára nagyjából negyven ország lenne képes atombomba gyártására, s csak nemzetközi megítélésük miatt ódzkodnak ettől.
Ha Izraelnek van atomfegyvere, akkor potenciális veszélyforrás a térség államaira. Főként akkor érezhetik annak szomszédai, ha a miniszterelnök maga fedi fel a titkot. Atombombára csak atombombával válaszolnak, legalábbis ez az elmúlt fél évszázad tapasztalata. Az igaz, hogy deklarált atomhatalmat még soha nem támadtak meg, de nagyon baljós elképzelni, mi történik, ha ez egyszer bekövetkezik.