Baloldali javaslat: Orbán távozzon!

Harminc hónap. Ennyi idő áll az európai, köztük magyarországi pártok rendelkezésére, utána választás! 2004 után 2009-ben ismét az urnák elé járulunk, hogy megválasszuk képviselőinket az Európai Parlamentbe (EP). Látszólag európai ügyekről zajlik majd a kampány, ám végül zömmel belpolitikai tanulságokat fogunk levonni. Így van ez máshol is, ezért érdemes már most foglalkozni a kérdéssel, s noha az Európai Parlament jelen mandátuma félidejénél tart, majdani lejárata a magyar általános választásokat csupán egy szűk esztendővel előzi meg. Ennek okán azt is vélhetjük, hogy a 2009-es eredmények komoly hatással lesznek a 2010-es bizalmi próbára.
A magam részéről sem csodákra, sem csalódásokra nem számítok, de arra igen, hogy az eredmény komoly összefoglalója lesz az addigi folyamatoknak. A választók véleményezni fogják a kormányon lévők teljesítményét, a reformokat és általában is életünk rendezettségét, illetve az ellenzék által vázolt alternatíva életképességét. Tévedés tehát azt hinni, hogy a magyar kormányok szavatossági ideje négy kényelmes év, az EU-csatlakozás ezt részben felülírta. A köztes megméretéseknek igenis jelentőségük lett, éspedig rögtön, hiszen a 2004-es EP-választások kormányfőváltásba torkollottak. 2009-ben ilyesmi nehezen lenne megismételhető, azaz a jelenlegi koalíciónak addig kell bizonyítania. És az ellenzéknek is.
Arról elég szó esik, vajon a kormány állja-e a sarat, az ellenzékről viszont kevesebb. Márpedig az önkormányzati választásokat közvetlenül megelőző hangulat az ellenzéknek kedvezett, s ezt részben sikerült is érvényesítenie, ugyanakkor az utána következő néhány hét eseményeit nehezebb értékelni, hiszen egzakt közakarat-nyilvánításra alig van esélyünk, hacsak a Fidesz népszavazási kezdeményezését nem tekintjük ilyennek. Így a szakértői elemzésekre szorulunk, ezek pedig rendre a Fidesz utcai politizálásának és a szélsőségek iránti megértésének az elutasítását valószínűsítik.
Egy szó, mint száz, egyik oldal sincs kényelmes helyzetben. A Fidesz nagyon is el tudja képzelni az életet a regnáló miniszterelnök nélkül, sőt kifejezetten és azonnal így szeretné. Bizonyosan sokan osztják ezt a vágyat, ám az ellenkezőjét is. De ha lehet vizsgálat tárgya a Gyurcsány nélküli kormányzás, akkor tekintsük át, milyen lehetőségeket kínál egy Orbán nélküli ellenzék.
A baloldalon sokan megszokhattuk, hogy a „nem lehet”, az bizony igenis lehet. Mert lehetett Horn, Kovács, majd Medgyessy nélkül, tehát lehet Gyurcsány meg a majdani és az azt követő utódja nélkül is. A csapat teljesítménye számít, aminek a vezető ugyan kiemelt tagja, de akkor is a csapattal van. Nem ő meg mi, hanem mi s benne ő, aki lehet szinte bárki más. Kevéssé hiszem, hogy ez a Fidesznél is így lenne. A Fidesz ugyanis nem ismeri az Orbán vezérlete nélküli pártot. Egyszerűen nincs tapasztalata egy ilyen helyzetről. Az idő viszont a Fidesznél is csak harminc hónap, s azzal a dilemmával kell szembenéznie, hogy ha úgy megy tovább, ahogy eddig, az bizony nem kecsegtet rózsás reménnyel, vagy cserél mihamarább, hogy az új vezető a legjobb formáját hozhassa a kellő időben, ami viszont ismeretlen természetű kockázat. Bárki, aki Orbán utódja lesz, nehezen viheti tovább az örökséget, pontosabban ezzel az örökséggel felesleges is lenne vezért cserélni. Az orbáni konfrontációs politikát valószínűleg Orbán csinálja a legjobban, jóllehet nagy meglepetés volt, amikor Gyurcsány ezen a pályán ütötte ki Orbánt a jelölti vitában. Egy új ember szükségképpen új vonalat képviselne, alighanem együttműködőbbet. Haragot, veszekedést, szitkozódást láttunk már eleget, most úgy tűnik, hogy a politikai piacon rohamosan növekvő igény van a kiegyezésre. Ha a Fidesz el kívánja kerülni a piactévesztést, váltania kell. Nem tudom, sikerült-e észrevenni, de az MSZP és a miniszterelnök már harmadik hete az új kollekciót árulja! Ha a Fidesz továbbra is a régi portékát halmozza, akkor annak nagyon nagy leárazás lesz a vége!
De miért is biztatom a konkurenciát valamilyen általam gondolt helyes irányba? Nem csapdát állítok, inkább arról van szó, hogy jó lenne végre egy nemes mérkőzéssel megajándékozni a választópolgárokat, ahol a pártok nem a sárba taposnák egymást, hanem egymást sarkallva szebbnél szebb megoldásokkal kápráztatnák el a közvéleményt. Egészségügyi reform? A kormány tett és tesz javaslatokat. Biztos rosszakat is. De akkor tessék jobbat mondani, csak azt az egyet ne, hogy minden maradjon a régiben, mert arról tízmilliónyian tudjuk, hogy nem megy tovább! Tandíj? Ilyenről szó sincs, ezt a Fidesz maga ismerte el, amikor a népszavazási kezdeményezésében maga is a részhozzájárulást (!) akarta a néppel eltöröltetni. De igazságos-e az, hogy a korszerű oktatás tetemes költségeiből minden adófizető vegye ki a részét, csak épp az érintettek ne?
Hadd súgjak, miben kellene nemcsak okos alternatíva, hanem közös elkötelezettség is. Szétrágja az életünket a korrupció, a szürke- és feketegazdaság. Látjuk a mindennapokban, mindenkinek van valami közeli sztorija, de se konkrétan, se általában nincs napirenden a visszaszorítás. Vegyük napirendre, gyerünk! A monstre cégek, különösen a pénzügyi szférában, lubickolnak a pénzben, s a politikai szféra több mint jól tűri az egyenlőtlenségeket. Gyerünk, változtassunk ezen! Ha az ország három legnagyobb cége majdhogynem több profitot termel, mint amennyi a költségvetés katasztrofális hiánya, akkor valami bizonyosan nincs rendjén. Ezen csak együtt tudunk változtatni. A hazai vállalkozások a rendszerváltás óta fokozódó hátrányban vannak a nagy nemzetközi vállalatokkal szemben, jóllehet ezt így az utóbbiak sem akarják, csupán élnek a lehetőségeikkel. Nézzük át ezt a helyzetet is. Amint lehetett a makacs ellenállásból politikai közmegegyezést faragni a génmódosított növények dolgában, úgy ezeregy lehetőségünk van más területeken is.
Mindez megy Orbán nélkül is, sőt nélküle kifejezetten jobban! Nincs fóbiám vele szemben, 2000 óta nyíltan vallom, hogy még egyszer ő nem lehet miniszterelnök Magyarországon. Ha a Fidesz váltana, az alighanem minket, szocialistákat hozna a legnagyobb zavarba, persze egyúttal igazi helyzetbe is. Mi nem félünk ettől a kihívástól, legfeljebb jobban összekapnánk magunkat. Az országnak ez sem jönne rosszul. Orbán már kétszer vesztett miniszterelnöki csatában. Egyszer a dadogósnak és esélytelennek kikiáltott Medgyessyvel, majd az eleinte „öttalálatos”, püfölhetőnek tűnő Gyurcsánnyal szemben. Nem a személyiség volt tehát a vesztes, hanem a politika, amit képviselt.
Természetesen lehet kivonulni az Országgyűlésből a miniszterelnöki megszólalások alatt. De meddig tartható ez fenn? Ha évekig, az kabaré. A sérelmi politizálás soha nem vezetett sehova. Semmit sem ér a harag hatalom nélkül. Orbánról nem tudom elképzelni, hogy visszaülne, legalábbis számottevő tekintélyvesztés nélkül ez lehetetlen. Akkor pedig itt az ideje bedobni a törölközőt. Azok a szavazók, akik Orbán leghívebb támogatói, így is, úgy is azon az oldalon maradnak. A független, tehát nem pártelkötelezett, hanem szuverén, de változtatható preferenciával rendelkezők (helytelenül: bizonytalanok) viszont döntő merítési bázist jelentenek, igaz, mindkét oldal számára. Mert ne tévedjünk! Októberben mi mozgósítási vereséget szenvedtünk, a törzsszavazók beállítottsága nem változott. Kevésbé zaklatott időkben viszont a függetlenek voksa a döntő. Ők pedig inkább az újra hajlanak, márpedig Orbán bárkivel szemben a régit jelenti. A Fidesz tekintheti őt Gyurcsányhoz képest alternatívának, ez talán igaz is, de az ország számára ez az ajánlat már nem az.
Érdemes pár szó erejéig arra is kitérni, hogy miért az ellenzéket biztatom a megújulásra, miért nem a saját portám előtt sepregetek. Nos, tételezzük fel, hogy a Fidesz szemében Gyurcsány a szocialisták biztos bukását jelenti. Akkor pedig az orbanisták abban lennének érdekeltek, hogy a miniszterelnök el ne mozduljon a posztjáról. Ebben a képletben tehát csak olyan várakozás lehet életszerű, hogy a kormányfő távozása egyben a koalíció szétesésével jár. E tekintetben túlzott a Fidesz vezérkarának optimizmusa. Ha viszont az ország javát akarnák, akkor jobbnál jobb javaslatokkal „szégyenítenék” meg a kormányt. Kommunistázás, börtönnel való fenyegetés nem túl vonzó még azok számára sem, akik a kormányt esetleg kommunistának gondolják vagy tényleg börtönben látnának minket a legszívesebben. Ugyanis ők is tudják: ez csak arról szól, hogy aki nem ért egyet a vezérrel, az másnap kommunistának lesz kikiáltva, vagy a börtönben végzi. Orbán ezt már bizonyítottan megtette korábbi szövetségesével.
Szóval harminc hónap múlva választunk. Európai képviselőket.

A szerző országgyűlési képviselő (MSZP)