Megéri?

S Z Ó L Ó

Vincent van Gogh huszonöt éves korában Hollandia bányászok lakta vidékére ment lelkipásztornak. Úgy élt, ahogy ők. Rongyos ruhákban járt, viskóban lakott. Ekkor kezdett el rajzolni, első művei paraszt- és bányászcsaládok életéből ellesett pillanatokat ragadtak meg. Hazaköltözött, de apja miatt nem sokáig lakott otthon. Hamarosan újra elment, immár egy műteremlakásba, amelyet öccse, Theo segítségével tudott fenntartani. Élete végéig ő támogatta bátyját, merthogy képet összesen egyet tudott eladni a csupán harminchét évet élt festő.
Megalkudni azonban nem akart: „nem, nem, csak maradj hű önmagadhoz, és ha nyersen is, szigorúan is, fejezd ki úgy a dolgokat, melyek lehetnek durvák, de feltétlenül igazak. Nem futok műgyűjtők és árusok után, hozzám jöjjön, akinek kedve tartja!” – írta öccsének. Sokáig nem tartotta kedve senkinek, pedig a család tele volt műgyűjtőkkel. A sors iróniája, hogy egy évszázaddal később már egy Van Gogh-hamisítvány is 25 millió fontot ért, igaz, eladásakor még nem tudták, hogy a napraforgó-sorozat egyik darabja nem eredeti, hanem a festő barát, Paul Gauguin munkája. Ma Van Gogh több mint jó befektetés. A világ legrangosabb gyűjteményei, a párizsi Musée D’Orsay, a New York-i Metropolitan Museum of Art vagy a washingtoni National Gallery of Art nem nélkülözi Vincent van Gogh festményeit, de a mi Szépművészeti Múzeumunkban is megtaláljuk alkotásait.
Most, hogy a múzeum százéves, 43 festményt, 24 rajzot és 10 grafikát láthatunk. Már ha megvesszük a jegyet háromezer-négyszázért, amely elővételben kétezer-kilencszáz. Tavaly a Monet és barátai kiállításra ezerhatszáz forint ellenében lehetett bejutni, mégis kétszázötvenezren voltak kíváncsiak rá. Előtte a spanyol festőket kétszáztízezren nézték meg, most a szervezők több mint négyszázezer látogatót jósolnak. Pedig sokan húzzák az orrukat, hogy milyen drága a jegy. Igaz, ha két felnőtt és a gyerekek (fél áron) megnézik a mesterműveket, az több mint tízezer magyar forintjába kerül egy családnak. Csupán viszonyítás kérdése, nagynak tartunk-e ekkora összeget: körülbelül ennyibe kerül, ha ugyanez a család kétszer beül egy bevásárlóközpont mozijába. És épp annyiban van, mint egy fél koncertjegy a stadionba. A koncertet nem is biztos, hogy megtartják. A kiállításon talán csalódni sem fogunk, bár fülsüketítő élményt ne várjunk. Apropó fül.
Igen, Van Gogh volt az, aki levágta a fülét, miután barátjával összeveszett. És ő volt az, aki korábban magához vette modelljét, egy terhes prostituáltat és annak kislányát. Talán nagyon magányos, talán szerelmes volt. Egy helyütt így ír a szerelemről: „Új világrész felfedezése egy ember életében, ha igazán, komolyan szerelmes.” Ő volt az is, aki úgy festett le egy pár cipőt, hogy azzal iskolát teremtett. Különös, vibráló vonalvezetésével, csomókba sűrűsödő pontjaival, rövid ecsetvonásaival, tiszta színeivel és azzal, hogy láttatni akart és nem a természetet utánozni – megalapozta az expresszionizmust. Nem tudott mást festeni, mint a saját lelkében dúló viharokat. Szerette volna, ha képeit, így őt magát nemcsak a művész barátok, hanem minden ember megérti. Fontosak voltak számára az emberek, még akkor is, ha eljutni hozzájuk valójában nem tudott. Csupán képein keresztül kommunikált velük. Pedig akart másképp is. Egyik levelében ezt írta: „Mennél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem, hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne, mint szeretni az embereket.”
A képeivel megtette.
Hogy viszonzásként sok vagy kevés az a háromezer-négyszáz, erről talán beszélni sem érdemes.