UTÁLOM A SZILVESZTERT!
– Pontosabban a körülötte levő hercehurcát. A kötelező jópofaságot. Igen, még a kabarét is… amit persze majd csak a jövő év elején hallgatunk meg… (Ha… ha.) A humor leglényegesebb eleme: a meghökkentés. – És hát ha mindenki pont az év utolsó napján várja (elvárja), (kárpótlásul), (az egész évi siralom-völgyért cserében) a stúdiókból sugárzott röhögtetést… akkor – én legalábbis „dafke”, csakazértis úgy hökkentem meg… hogy még véletlenül se mondok szilveszterkor vicceset…
– Hát akkor miiit?
Egyszer már próbálkoztam ilyesmivel… A szilveszteri rádiókabaréban egy amolyan lélekre ható „mélyszántásút” mondtam el… Be is tiltották… Na nem (csak) politikai okok miatt… Legalábbis ez volt a hivatalos változat… hanem, mert műfajilag kilógott… Azóta némiképp polgárjogot nyert. Ma már szinte az a modor… manír… a modorosságig… hogy egy-egy ilyent, ellenpontozásul a zaftosan kukorékoló vidámságok után betesznek. – És így már ez is kiszámítható – tehát nem meghökkentő – lett.
ÍGY HÁT MEGINT PRÓBÁLKOZHATOK
– Valami új (abb) szerűvel…
Jelenits Istvánhoz fordultam – mint már annyi mindennel – ezzel is. Nem, hogy csak úgy meghökkentsek, hogy adna ehhez is némi receptet, hanem hogy mi is lenne szerinte a humorista – esetleg humoralista – igazi feladata.
FOGYASZTÓI KARAKTERT KEZD FELVENNI
– helyenként kulturális életünk is. (Azóta csaknem már teljesen.)
Termelni is kellene a humort – mondotta (messze nem piarista-tanári-tartományfőnöki szigorral), nemcsak fogyasztani. Ez mást jelent, minthogy vicceket adok, mesélek.
TÖBBET
– Derűvel, nevetéssel tudok reagálni az életemre és környezetemre.
A SZTÁRKULTUSZ BÉNÍTÓ
Száz évvel ezelőtt egy falusi vagy városi legény vidáman fütyürészett munkája közben. Ma bekapcsolja a rádiót.
UGYANEZ TÖRTÉNIK A HUMORNÁL IS
– Az emberek ahelyett, hogy saját maguk reagálnának humorosan az életükre, másoktól várják a tréfát.
VISZONT EZZEL A HUMOR TULAJDONKÉPPEN MŰTERMI TELJESÍTMÉNNYÉ VÁLIK
– Mikszáth Kálmán humora egy anekdotázó világ kifejezése volt… egy humorral átszőtt világ tökéletes viszszaadása, megfogalmazása, s nem pedig egy magányos alkotó erőfeszítése, produkciója.
NEKEM NEM CÉLOM
– Hogy olyan „beköpéseket” mondjak, amiket mások – jelképesen fogalmazva – „kézről kézre” adnak, mint egy tallért, amire az én képmásom van ráveretve…
TEHÁT SAJÁT HUMOROMAT NEM SZÁNDÉKOZOM ELADNI…
– És személyiségemet sem…
EHELYETT SZERETNÉM RÁÉBRESZTENI AZ EMBEREKET
– A saját életükkel kapcsolatos állásfoglalás lehetőségére.
A HUMORHOZ – MINT EMBERI MAGATARTÁSFORMÁHOZ
– szeretnék kedvet csinálni.
MINTHA EGY FESTŐ KÉPEI ÁRUSÍTÁSA HELYETT
– Az embereket festeni tanítaná…
IGNOTUS VALAKIT ÍGY JELLEMZETT:
– Úgy ír, mint az a szakács, aki ízetlenre főzi a húst és utána fűszerezi.
Az én törekvésem nem a fűszerezés. Több!
Saját ízek kóstoltatása, felszabadítása, az önálló kifejezés. (Remélem, az én nyelvi játékaim különböznek az öncélú szóviccelődésektől…)
– Nemcsak Magyarországon, a világon mindenütt hiányzik a:
SZOLGÁLAT.
A szolgálatrakész ember. Elegendő az egyetemi tanár, kevés a takarítónő. Én is szolgálni akarok. A szolgálat örömére szeretném megtanítani az embereket. Mert végül is nem bizonyos, ki boldogabb, a professzor vagy a takarítónő?
GRAHAM GREENE ÍRJA:
– Rosszul szolgál, aki kiszolgál.
A szolgálat stílusához nem tartozik a személyiség feladása.
Inkább a szeretet.
(Karácsonyi utólagos.)

Megszólalt az ügyvéd: mi vár a Palatinuson vízbe fulladt kislány édesanyjára?