Semmi sem ugyanaz többé, mint ami azelőtt volt. A történelemben 1956 alighanem azon esztendők mellé fog sorakozni, amelyek az emberiség politikai történetének alapvető fordulatait hozták. A Sunday Times karácsonyi vezércikkét is ismertette a Szabad Európa Rádión keresztül honfitársaival az Angliában élő Szabó Zoltán 1956. december 28-án, majd a királynőnek a magyar menekültekre vonatkozó karácsonyi rádióüzenetét. Aztán az Observer kommentátorát idézte. A cikkíró a magyar forradalom eredményének tartja – közölte a Magyar Nemzet egykori munkatársa, A tardi helyzet című, nagy hírű szociográfia szerzője –, hogy nyugaton egyre többen kívánnak határozott és egységes európai politikát. Majd a tárgyilagos budapesti tudósításai miatt az angliai kommunista párt soraiból kizárt Peter Frey könyvét mutatta be hallgatóinak. (A vörös Daily Worker által visszautasított cikkeket gyűjtötte kötetbe a Szabad Nép londoni tudósítója, pontosan dokumentálva azt a fordulatot, amely a magyar forradalom hatására az illúziókat kergető, hithű kommunisták világnézetében bekövetkezett.) Legeslegutolsó rádiós jegyzetét – lapszemléjét – e szavakkal zárta Szabó Zoltán: A Kádár-csoport újra kísérleteket tesz a nép bizalmának megnyerésére. Ezt követően a Szabad Európa Rádión keresztül nem volt tovább miről beszélnie.
Ha csak ezt a december végi összeállítását küldte volna haza az éteren át, akkor is sokat segít a forradalmas országon. A december 28-i rádiós szöveget azonban negyvennyolc másik előzte meg, Szabó Zoltán ugyanis – barátai biztatására – október 24-től folyamatosan küldözgette Londonból Münchenbe a maga objektív-szubjektív jegyzeteit. Olykor naponta többet is, hogy kellőképpen tanúsíthassa az otthoniaknak, mit tart küzdelmükről Anglia s mit a nagyvilág, és hogyan látja ő, az idegenbe szakadt magyar a forradalom világpolitikai esélyeit. Budapesten vér folyik, odaát szó, itt tinta – mondogatta magának keserű iróniával, és mert ezt a fajta „munkamegosztást” szégyenletesnek tartotta, mindent elkövetett, hogy a szabadságharcot legalább „kívülről” szolgálja. Miként az akkor már világhírű Koestlernek, neki is fájt a kényszerű cselekvésképtelenség (ha Orwell élne, sóhajtott Arthur Koestler, már útban volna a határ felé, egy puskával, lövészárkot keresni…), hát megpróbált légihidat építeni Magyarország és a nyugati közvélemény közé. Nem is eredménytelenül. Amikor már minden veszni látszott, december 6-án így kezdte rádiós jegyzetét: a magyar forradalom egyetlen, igazi szövetségese a világ közvéleménye volt…
Szabó Zoltánt sok híresség ismerte Londonban, és ő mozgósította valamennyit hős honfitársai érdekében. A Times november 16-i száma például huszonhét neves angol művész – többek közt Henry Moore – aláírásával nyílt levelet adott közre. Vízumot kértek Magyarországtól, hogy személyesen győződhessenek meg arról, „mi a valóság a mélységesen megrendítő sajtójelentések mögött”. Ennek az akciónak egyik mozgatója a mi Szabó Zoltánunk volt. És nemcsak szervezkedett, de telefonált, tanulmányokat, cikkeket, leveleket is írt. (Hruscsovnak 1958 tavaszán: „a rendszer, amely szocialistának tünteti fel magát, tűzzel, vassal bebizonyította, hogy merőben imperialista”.) Így akarta ország-világ előtt kinyilvánítani, Petőfi Sándor „közreműködésével”, amit a magyar forradalom hírére nyugaton rajta kívül is oly sokan éreztek: „E néphez állanék ezennel én…”
Az Osiris, Szabó Zoltán összegyűjtött munkáinak kiadója kitűnő időzítéssel, az életműsorozat negyedik köteteként, a forradalom ötvenedik évfordulóján jelentette meg a szerző 1956-tal kapcsolatos írásait. A Kenedi János által szerkesztett kötet tartalmazza a Szabad Európa Rádiónak küldött helyzetelemzéseket, Szabó Zoltán félbehagyott, regényes naplójegyzeteit, tanulmányait, valamint angol és magyar nyelvű lapokban megjelentetett írásait is. A zavaró sajtóhibákkal, évszámtévesztésekkel, szerkesztői pontatlanságokkal közreadott könyv, amelynek csupán az utolsó fejezete „játszódik” 1956 előtt – a Korszakváltás című, 1944–45-ös történéseket rögzítő „emlékirat” a két nevezetes dátum közötti ok-okozati összefüggésekre hívja fel a figyelmet –, így is az egyik legizgalmasabb olvasmánya az igen gazdag és változatos 1956-os emlékévnek. Szabó Zoltán világszemlélete s írástudása teszi szenzációssá. Ez a határtalan szociális érzékenységgel megáldott-megvert ember huszonnégy esztendősen, 1936-ban olyan szociográfiai jelentést tett le a magyar társadalom asztalára, amelyet aztán senki nem tudott kikerülni, még a politikusok és a társadalomtudósok sem. Amikor szülőföldjétől messzire sodorta az élet, akkor sem veszítette el ezt a képességét. Országokat, birodalmakat rengető történések idején is az emberek természetes követeléseit (jogait) tekintette mindennél fontosabbnak. Amikor a szólás, a gondolkodás szabadsága lett országnyi közösségek számára elérhetetlen álom, egyetlen pillanatra sem volt kérdéses számára, hogy hol a helye, kikkel szövetkezzen, miről írjon. És legfőképpen: miként.
Szabó Zoltán még ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyiknek ez a miként is igen sokat jelentett. Közérthetően, elegánsan, meggyőző erővel írt, és nagyon okosan szerkesztette meg a mondandóját. Főleg ezzel magyarázható, hogy még ma is igen tanulságos olvasni 1956-os jegyzeteit. Tanulságos a jelen áttekintése (átértékelése?) szempontjából is. Kiszemelgetheti belőle az ember a biztatást: a magányosan vívott harcok is érdemesek a győzelemre. (A Manchester Guardianre hivatkozva arról példálózott december 8-i jegyzetében Szabó Zoltán, hogy a magyar nemzet tízmillió Churchillből tevődik össze. Majd arra emlékeztetett, hogy 1940-ben és 1941-ben Churchill egymaga állt ellen Angliában a német támadásnak.) Magyarázatot lel a mai olvasó a szövegek között arra az erkölcsi mélyrepülésre is, amely a 2006-os hazai társadalom sajátja. (A Spectatort idézve fejti ki november 9-én, miféle maradandó károkat okozhat a totalitárius diktatúra: porhanyósítja a társadalmat, szétzúzza az egyének közötti kapcsolatokat…) Sőt megvilágítja Szabó Zoltán a XXI. század legfőbb bajainak gyökereit is, amikor – november 11-én – az Observer szerkesztőjével „karöltve” azt fejtegeti: ha a magyar forradalom eléri célját, a világ hosszú, békés korszaknak néz elébe. Ha nem éri el: mindnyájan közelebb kerülünk a háborúkhoz, mint eddig bármikor.
(Szabó Zoltán: 1956 – Korszakváltás. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 3800 forint)
origo.hu
Vízbe fulladt egy férfi a Palatinus-Tófürdőben
