Vitatott örökség

Elment Augusto Pinochet, de aligha túlzás kijelenteni, hogy a politikai működése körül zajló viták érdemben csak most kezdődnek. Bármilyen furcsa, a tábornokot az elmúlt harminc évben a legritkább esetben ítélték meg a tények, s nem valamiféle előre gyártott panel alapján (hogy véreskezű diktátor vagy éppen a nemzet megmentője lett volna).
Most úgy tűnik, Augusto Pinochet életművét górcső alá vehetik a kutatók, hiszen 1990-es hatalomátadásakor politikai értelemben, most pedig testi valójában is eltávozott. Kezdődhet a tudományos munka, látszólag semmiféle erkölcsi természetű aggály, kegyeleti megfontolás nem akadályozza, hogy a kortársak érdemben is megvizsgálják a három évtizeddel ezelőtti események mozgatórugóit.
Pinochet legnagyobb tragédiája nem is annyira a politikai riválisai, vélt és valós ellenségei elleni tudatos irtó hadjáratban keresendő – hasonló esetekről, puccsokról, embervadászatról bőséggel hallottunk már Latin-Amerikából – sokkal inkább abban, hogy színre lépése óta a nemzetközi baloldal céltáblája volt. Mindmáig azok beszélnek vég nélkül a tábornok – teljességgel elfogadhatatlan – rémtetteiről, akik ugyanabban a korban tétlenül szemlélték, mi több, érdekes kísérletnek minősítették, hogy Mao Ce-tung (Mao Zedong) milliószámra pusztította a saját népét. Pol Pot Kambodzsájában az emberek nevük helyett számokat kaptak, a vörös khmerek az egész lakosságot koncentrációs táborba kívánták terelni, ki is irtották az ország jelentős részét. A különféle izmusokra szakosodott balos értelmiségiek számára mégis Pinochet testesíti meg az ördögöt, pusztán azért, mert gátat szabott annak, hogy Chile a kubai szocializmus útját kövesse. Mi lett volna a Pinochet-puccs alternatívája? A Salvador Allende elnöksége idején megindult államosítás és az elszabadult infláció garantáltan a szegényebb sorsú szomszédok szintjére juttatta volna a ma figyelemre méltó eredményeket produkáló chilei gazdaságot.
Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök nem volt finnyás, amikor védelmébe vette az agg tábornokot, és a szervezett baloldal támadásáról beszélt. Való igaz, a szovjetszimpatizáns nyugati társutasok aránytalanul eltorzították a képet. Pinochetet ugyanis nem lehet kiragadni a korból, amelyben élt, elfogulatlan politikai értékeléséhez figyelembe kell venni a hidegháborús körülményeket, az Egyesült Államok térségbeli politikáját, a Szovjetunió leplezetlen terjeszkedését a harmadik világban.
Bűnös volt-e Augusto Pinochet? Magától értetődően igen, hiszen gyilkosságokat rendelt el, kivégeztette másként gondolkodó honfitársait, hatalomra kerülve mindent elkövetett a társadalmi sokszínűség felszámolásáért. Erről tehát nem érdemes vitát kezdeni. A bűnbakképzés természetéről viszont igen.