A szakadékból kivezető út

Az októberi önkormányzati voksolások után az újonnan megválasztott ellenzéki polgármestereknek szembesülniük kellett azzal, hogy koalíciós elődeik a kampány során „nem bontották ki az igazság minden szeletét”, magyarán településük lényegesen rosszabb helyzetben van, mint azt gondolni lehetett. A legfiatalabb megyei jogú város, Érd esete e tekintetben tipikus állatorvosi ló. T. Mészáros András polgármesterrel a szekrényekből kihulló csontvázakról, a sehová nem vezető autópályáról és a leépülő szolgáltatásokról beszélgettünk.

Elkészült a törvény által is előírt átadási-átvételi leltár, volt ideje betekinteni a szerződésekbe és a kifizetetlen számlákba. Milyen helyzetben van a város?
– A város adóssága hárommilliárd-nyolcszázmillió forint, ebből 2,2 milliárd már lejárt tartozás. Ez nagyon jelentős adósságtömeg, hiszen a város éves költségvetése tizenkétmilliárd forint!
– Meglepődve hallom a számot, hiszen elődje, Döcsakovszky Béla MSZP-s polgármester lapunknak korábban (még a választások előtt) azt nyilatkozta, a költségvetéshez viszonyítva jelentéktelen mértékű, kevesebb mint 300 millió forint hosszú távú, felhalmozási célú hitelállományuk van.
– Bizonyára a miniszterelnök útmutatásai szerint cselekedett, aki a parlamenti választások előtti tevékenységét így értékelte egy napilapban: „nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét”. Azt tudtuk korábban is, hogy van a városnak 300 millió forint hosszú lejáratú, valamint csaknem egymilliárd forintos folyószámlahitele és mintegy 400 millió lízingtartozása, de arról nem volt információnk, hogy közel kétmilliárd forintnyi lejárt, vagy éppen esedékes számlatartozás áll sorban. Ezek egy része szándékosan az év utolsó negyedére volt tervezve, gondolom, azért, hogy sikeres újraválasztása után egy újabb hitelfelvétellel oldja meg ezt a kérdést. Ha az összes adósságot visszavetítjük az elmúlt négy évre, kiderül, hogy elődöm naponta – a hétvégéket és az ünnepnapokat is beleértve – 2,635 millió forint adósságot termelt Érdnek. A valós állapotokat meg kellett ismernie a városnak, ezért rendkívüli közgyűlést hívtam össze a helyzet kezelésére. Összeállítottunk egy „fehér könyvet”, amelyet az ingyenes helyi újság mellékleteként minden háztartásba eljuttattunk. Ebben bemutattuk a város valódi helyzetét és az elmúlt ciklus legvitatottabb tranzakcióiról eddig titkolt információkat.
– Hova ment el az a pénz, amit hiányként felleltároztak?
– A számlakövetelések egy része választási útépítés, látványberuházás volt. Ugyanaz történt Érden kicsiben, ami tavasszal nagyban az országban: „dübörgött a gazdaság”, minden rendben levőnek látszott, hogy aztán kiderüljön, korántsem állunk ilyen jól.
– Mit tud tenni ebben a helyzetben?
– A hitelállománnyal viszonylag könynyebb a dolgunk, a bankokkal meg lehet egyezni az átütemezésről. A számlakövetelés már nehezebb ügy volt, de december közepére sikerült stabilizálni a város pénzügyi helyzetét.
– Hogyan?
– Van egy jellemző példám: több száz millió forintos számlakövetelés egy útépítési program eredménye, egy cég hatvankilenc utat épített, illetve dolgozik most is egy részén. Megvizsgáltuk a teljesítés módját, és kiderült, hogy gyalázatos minőségben végezték el a munkát – nem olyan a műszaki tartalom, mint ahogyan az a megrendelésben és a szerződésben rögzítve volt. Ezeket a számlákat nem is fizetjük ki addig, amíg nem teljesítik a vállalt kötelezettségeiket. Az is érdekes, hogy a város nem követte nyomon a szerződés teljesítését, nem volt folyamatos ellenőrzés, és ezzel a cég vissza is élt. Amikor a város műszaki főmérnökét megkérdeztem, hogyan történhetett ez meg, ő azt felelte, hogy nem útépítés volt, hanem hangulatjavító intézkedés. Magyarán mindenki úgy állt hozzá, hogy nem rendes utat kell építeni, hanem választást kell nyerni. Tudták, hogy nincs fedezet a munka kifizetésére, ezért nem is követelték meg a minőséget. Nekem meggyőződésem, hogy a közpénzzel való bánás felelőssége kizárja az ilyesféle gazdálkodást, de Érden ez mégis megtörtént.
– Ezen az ügyön kívül estek-e ki más csontvázak is a szekrényből?
– Nagyon sok ilyen ügy van. A legtöbbre számítottunk, hiszen az elmúlt négy évben látható volt, hogy a város akkori vezetése nem értette a dolgát. A nagy beruházások döntő többsége magántőkéből jött létre, és sokszor a közösség kárára. Épültek bevásárlóközpontok, de akad olyan eset, amelyben meglepően olcsón adta a város a telket a beruházónak. Épül a sokat vitatott sportcsarnok, de ezt egy bank építi úgy, hogy évtizedekig súlyos költséget ró a városra – a beruházás finanszírozása és működtetése évente hatszázmillió forintba kerülne húsz éven keresztül.
– Nem tudják ezt az előnytelen szerződést újratárgyalni?
– Elkezdtük keresni a megoldást. Egyrészt a beruházó sem teljesítette a szerződésben a rá eső részt, ugyanis már fél éve át kellett volna adnia az épületet, de most is csak tavaszra ígérik. Újra kell gondolni a konstrukciót, évente legfeljebb háromszázmillió forintot tudunk költeni az üzemeltetésre és a lízingdíjra, most ezen dolgoznak a jogászaink.
– Mi a helyzet egy másik, lapunkban is sokat taglalt üggyel, a vízmű részleges privatizációjával?
– A privatizációs döntést, a pályázatot és a szerződést sokan megtámadták a bíróságon, mi arra várunk, hogy döntések szülessenek ezekben az ügyekben. A pillanatnyi győztestől azt várjuk, hogy a vízszolgáltatást a lakosság részére zökkenőmentesen biztosítsa, a lehető legalacsonyabb áron.
– A helyi ellenzék azt mondja, amióta ön a polgármester, a város „rálépett a fékre”.
– Nem a fékre léptünk, hanem jó irányba fordítottuk az eddig a szakadék felé rohanó város kormányát. Nagyon komoly terheket örököltünk, de most már bizakodó vagyok a jövőt illetően. Még akkor is, ha az idén félmilliárddal kevesebb az a pénz, amire a központi költségvetésből számíthatunk, mint tavaly.
– A kormány azt mondta, ugyananynyit, sőt többet kapnak az önkormányzatok, mint a múlt évben…
– A szocialista–liberális kormány ilyen jellegű ígéretei-állításai nem szoktak megvalósulni, miért pont most lenne így? A rendelkezésünkre álló tizenkétmilliárd a város üzemeltetésére elég lesz, a kérdés az, hogyan. A támogatáscsökkenés miatt nagyon valószínű, hogy év közben óhatatlanul elbocsátások lesznek a közalkalmazotti körben, elsősorban az iskolákból.
– Azt is mondták, hogy ők senkit sem rúgnak ki.
– Ők nem, mert az egészség- és az oktatásügy munkáltatója az önkormányzat. Ránk bízták a hóhérmunkát, mert munka nélkül hagyták a tanárokat azzal, hogy felemelték a pedagógusok óraszámát, másrészt csökkentették a normatív támogatást. A személyi jövedelemadó helyben maradó részéből húsz százalékkal kevesebb jut a városnak, mint tavaly, harmadával csökkent a művészeti iskolák támogatása. Utóbbi esetben vagy beszüntetjük az oktatást, vagy kipótoljuk saját zsebből a kieső támogatást – mi szerencsére talán ki tudjuk ezt gazdálkodni, de kistelepüléseken ezt nem könnyű megtenni. Én azért vagyok kedvező helyzetben, mert az elődöm nem értette a dolgát, így a városi költségvetésben a pénzek átcsoportosításával, olcsóbban működtetve a várost tudunk felújítani és fejleszteni is. Vannak égető problémáink: a város alig huszonöt százaléka csatornázott jelenleg, ez megengedhetetlen a huszonegyedik században.
– A 2002-es helyi választási kampány központi eleme volt Érd csatornázása 2005-ig, uniós pénzekből. Mi történt?
– Még Brüsszelbe sem jutott ki a pályázat. Annyi történt, hogy a mostani kampányban megjelentek a geodéták a városban, valószínűleg hangulatjavító méréseket végezve. Most az a tervünk, hogy 2008. január 1-jére ott legyen a pályázatunk az uniós illetékesek asztalán, megvalósíthatósági tervvel kiegészítve.
– Van a városhatárban egy semmibe érkező autópálya, amely ráönti a forgalmát Érdre. Miért nem készült el a beígért M0–M6-os bekötőút?
– Ne tőlem kérdezze, nem mi építtetjük. Pedig szerencséjük is volt az építőknek az enyhe téllel, hiszen még januárban is lehet dolgozni. Kóka miniszter úr megígérte, hogy egy elkerülő utat a sztrádával azonos időben adnak át, aztán legtöbb egy év csúszást jósoltak, de ezt sem tudják tartani. Arra kértük a minisztériumot, hogy legalább a dunaújvárosi hidat addig ne adják át, amíg ez a sztrádaszakasz nincsen kész, mert akkor még az 5-ös és 51-es út forgalma is rázúdul a lakóterületre, és azt már végképp nem bírjuk el.
– Néhány napja a reggeli órákban végiglátogatta a város Volán-busz-megállóit. Miért?
– A hatvankétezer érdi lakos közül harmincezer Budapesten dolgozik, és nem mindegy, hogy reggel mindenki autóval indul-e dolgozni, vagy a tömegközlekedést választja. Megmértük, hogy hol hányan férnek fel a buszokra, amióta bevezették az új menetrendet. A Volán vezetőivel együtt láthattuk, hogy bizonyos megállókban (nagyon távol a vasúttól) csak a harmadik-negyedik járműre férnek fel az utasok. A diákok és a munkások ezzel a késést kockáztatják, ezért egy idő után óhatatlanul átszoknak az autóra. Ha az a terv, hogy elriasszák az utasokat, akkor nagyon jó a stratégia – bekerül egy negatív spirálba a társaság, egyre kevesebb lesz az utas, szép lassan tönkremegy a vállalat. Ez senkinek nem jó, hiszen az autózás több pénzébe kerül az ingázónak és még jobban bedugul a főváros is. Az ügyben további tárgyalások folynak a Volán-busszal, a tárgyalások során megpróbáljuk az érdi lakosok érdekeit maximálisan érvényesíteni, figyelembe véve a gazdasági realitásokat.