Nehéz évek várnak a magyar társadalomra, így különösen szükség lenne egyfajta távlatos stratégiai gondolkodásra, amelyet az Akadémia mindig is képviselt. Az MTA megítélése ugyanakkor már évek óta hallatlanul pozitív az emberek szemében. A tudós testület elnöke miként látja: nem érkezett-e el az ország a tűréshatár szélére, nem fenyeget-e az össznépi stresszhelyzet egyfajta depresszióval?
– A Magyar Tudományos Akadémia majdnem kétszáz éve nem csupán a magyar nyelvet ápolja, hanem egyfajta nemzetmegtartó funkciót is ellát. A nemzeti értékeket, kultúrát, tudományt, gazdaságot ápolja, ám – mint a magyar tudományosság jogilag, törvényileg felhatalmazott képviselője – új értéket is teremt. Tehát kiáll a nemzeti érdekekért, másrészt a modern, huszonegyedik századi kihívásokra is felkészíti az országot. Egy új felmérés szerint az Akadémia a leghitelesebb intézménye Magyarországnak. A Medián első helyre teszi abban a rangsorban, amelyben a parlament csupán a tizenhatodik, a kormányzat pedig a tizennyolcadik helyet foglalja el. Mindez azt is jelenti, hogy a magyar társadalom igenis hitelt ad az olyan intézményeknek, amelyeknek a képviselői igazat mondanak. A tudós ethosza ugyanis – s ennek a mondatnak politikai üzenete is van – az igazság keresése. Megpróbálja a társadalom és a környezet, a világ törvényszerűségeit feltárni, az igazat felmutatni.
– Vagyis ön szerint főként az igazmondást, a hazugságok elkerülését értékelik az emberek, amikor a tudományos elitet magasra értékelik, a hatalmi elitet viszont kevésre taksálják.
– Az MTA következetesen állást foglal a legkülönbözőbb kérdésekben, de mindig a tudományos igazságnak megfelelően, nem véve figyelembe a politikai hátszeleket vagy éppen ellenszeleket. Az Akadémia tehát nem szolgálja egyik politikai irányvonalnak az érdekeit sem, hanem értéket képvisel. Ez különösen egy olyan világban fontos, amelyben még a baráti kapcsolatok is sajnálatosan inkább az anyagi érdekek mentén szerveződnek, mintsem a valódi emberi értékek hasonló megítélésén. Az idézett felmérés viszont azt is bizonyítja, hogy a magyar népben – minden ellenkező beállítás ellenére – megvan az a képesség, hogy az értékeset előnyben részesítse az értéktelennel szemben.
– A médiában ennek az ellenkezőjét sulykolják, s azt sugallják: a társadalom a politikai megosztottságok rabja.
– Szerintem a magyar társadalom nem politikailag megosztott, hanem az értékek és érdekek mentén. A Mindentudás Egyetemének például azt jósolták, hogy szinte senki sem lesz rá kíváncsi, aztán kiderült, milliókat ültetett a televíziók elé. Ez a siker ékesen bizonyítja, mennyire nem igaz, hogy az emberek csak a szappanoperákra és az üres valóságshow-kra fogékonyak. Feltétlenül van presztízse az igaz szónak, éhe a tudásnak. Ez különösen fontos a mai helyzetben, amikor a hazai társadalom hihetetlen mértékben van megterhelve stresszel. Állandó nyomást jelent számára a létbizonytalanság, a politikai bizonytalanság s a kilátástalanság. Ugyanígy társadalmi stresszt okoz, hogy a célok megfogalmazása nem konkrét. Egy ilyen miliőben törvényszerűen értékelődnek fel azok az intézmények, amelyek a nemzet számára megbízhatóságot sugároznak.
– Pedig a tudásalapú társadalom eszméjétől távol, mintha a kapcsolati alapú társadalom Kádár-rendszerből ismert modelljében vegetálna még mindig az ország, ahol a kontraszelekció dominál, s a teljesítmény ötödrangú. Hogyan tud védekezni a civil szféra ezen régi beidegződések ellen?
– Egy nemzet életében kiemelt szerepet játszik, hogy van-e a közösségben kohézió. Ma mindennél fontosabb lenne, hogy egy közös cél érdekében az egész magyar társadalmat felsorakoztassuk. Ahogy 1945 után történt az újjáépítés idején, vagy 1956-ban, amikor az egész ország egyet akart. Egyszóval: egy olyan célra, élményre lenne szükségünk, amely az embereket egyesíti, a nézetkülönbségek ellenére is. Az Európai Unión belül ugyanis létkérdés, hogy ne alacsony munkabéreinkkel tűnjünk ki, hanem azzal, hogy nagyon-nagyon okosak vagyunk. Hogy tudásalapú társadalomként tudjunk sikereket aratni az unión belül.
– A hatalmi elit viszont a világhírű magyar értékek helyett a gyakorlatban mintha inkább az utánzás presztízsét erősítené azzal, hogy mindent szeretne szolgaian átvenni a kétes sikerű külföldi modellektől.
– Az összenemzeti céloknak van egy nagy akadályuk: az elmúlt negyven év alatt nem alakult ki egy egészséges nemzeti öntudat, mert minden erővel tiltották. Pedig sok mindenre büszkék lehetünk, hiszen a magyarság sokkal többet adott a világörökségnek, mint bármely más nemzet. A golyóstolltól kezdve az atomerőműig, a C-vitamintól a Föld–Hold-távolság leméréséig hihetetlen mennyiségű és minőségű felfedezéssel gazdagítottuk a világ előrehaladását, nem beszélve zenei és művészeti alkotásainkról. Ez a tradíció lehetne egy olyan mag, amire rá lehetne építeni az egészséges nemzeti öntudatot. A másik dolog: nincs ugyan nyersanyagunk, ám ami van, az mindennél értékesebb: a szürkeállományunk. Klebelsberg Kunó hagyományait kellene követnünk, aki létrehozta a mindent átfogó magyar iskolarendszert a tanyasi tantermektől az egyetemekig. Ugyanígy nagy lehetőség a Kárpát-medencei magyarság számára, hogy Románia EU-felvételével kétmillió magyar csatlakozott hozzánk. Tehát optimista vagyok, ami a távlatokat illeti, hiszen a befogadó magyarság mindig óriási értékeket tudott felmutatni a történelmi krízisek ellenére is. Ne féljünk kimondani: a magyar nagyon tehetséges nép.
– Mások viszont attól tartanak, hogy már rövid távon egyfajta globalista provincializmusba süllyedhetünk, s inkább felvevő piacaivá válunk a multinacionális érdekkörnek.
– A globalizmustól nem kell félni, de mindenáron meg kell őrizni a magyar sajátosságokat, a hungaricumokat. Meggyőződésem ugyanis, hogy Európa jövője egy sokszínű, virágcsokorhoz hasonlító unió, amely a zsidó–keresztény hagyományra, az igenekre és nemekre épülő tízparancsolatra alapozza az erkölcsi világképét. Így lehetünk csak ökonómiailag is sikeresek mi, európaiak, hiszen ha a hitel, a bizalom eltűnik, az tönkreteszi a gazdaságot. A magyarság helyt fog állni ebben a gyorsan fejlődő új világban, amely elsősorban az intuíciót, a gondolkodást, a szellemi tőkét helyezi előtérbe. Ehhez azonban a mindenkori kormányoknak minden segítséget meg kell adniuk az értelmiségnek és az egész népnek, hogy eredményesek lehessünk. A kormányzatoknak ugyanis nem uralkodniuk kell, hanem a közjót szolgálniuk, hiszen az állam ezért jött létre.
– Csakhogy egy gyümölcsfát percek alatt ki lehet vágni, ám hosszú éveket kell várni, míg a csemete ismét termést ad. Nálunk pedig az úgynevezett reformok, megszorítások hasonló rombolást okozhatnak.
– Az Akadémia napi politikai kérdésekben nem foglalhat állást, hiszen így eltérne alapelveitől, és devalválódna a hitelessége. Hosszú távú stratégiai kérdésekben viszont kötelessége a tervezés. Ha van kellő társadalmi kohézió, megértés, akkor lehet megszorításokat alkalmazni. Enélkül azonban nem lehet, hiszen csak elégedetlenséget, ellenreakciókat, ellenállást szülnek. Ki kell jelölni az össznemzeti célokat, mégpedig olyanokat, amelyekkel a döntő többség egyetért.
– Az innovációs alapot is elérték a megszorítások, hiszen például pályázatokra csupán három és fél milliárd forintos keretet kap a szükséges harminc-negyvenmilliárd helyett. Más tekintetben reménykeltőbb-e a helyzet?
– A költségvetésünkkel csak relatíve lehetek elégedett, hiszen más területeken még komolyabb elvonások vannak. Jelenleg még mindig kevesebb, mint egyetlen százalékát költjük a nemzeti jövedelmünknek kutatás-fejlesztésre, holott az EU átlaga 1,9 százalék, és a lisszaboni döntés értelmében 2010-re minden tagállamnak három százalékot kellene elérnie. Még beszédesebb az, hogy az egy főre jutó kutatás-fejlesztési támogatás csupán az egyhatoda a nyugat-európai országokénak. Büszkék lehetünk azonban arra, hogy a szűkösebb anyagi lehetőségek, a nehézségek ellenére nemzetközi szinten is kiválóan prosperál a magyar tudomány. Hiszek abban, hogy amit Assisi Szent Ferenc a szeretetről mondott, a tudományra is érvényes. Azaz: minél többet adunk belőle, annál több marad nekünk.
origo.hu
Az EP-ülésen dühöngött Magyar Péter
