Árnyalatok

Az újszülött már világrajövetelekor elmúlt százesztendős. Túlérett vagy életképes teremtménynek nyilvánítsuk-e? A nyelv fenséges nemzeti múzeuma A magyar nyelv nagyszótára, avagy nélkülözhetetlen, folyamatos megújulásra képes XXI. századi adattár? Megjelenésére már régóta várt a magyar szellemi élet, de ma még csak az első két kötetet forgathatjuk, az utolsó, a tizennyolcadik 2031-re várható.

Nem vitás, a magyar nyelvészek, lexikográfusok adóssága csökkent, az Akadémia elnöke pedig történelmi pillanatnak, a magyar kultúrtörténet fontos állomásának nevezte az ünnepélyes könyvbemutatón A magyar nyelv nagyszótárának megjelenését. Vizi E. Szilveszter öröme érthető. A nagyszótár elkészítésének gondolata a Magyar Tudományos Akadémia tagjaitól ered – a tudós testület éppen a magyar nyelv védelmére alakult –, így a korábbi kudarc és a mostani siker is a mindenkori elnökre vetül. A nemzeti nyelveket legteljesebben leíró szótárak gondolata egy időben fogant meg a művelt Európában. Csak volt, ahol a tervből lett szótár, és volt, ahol nem. Száz esztendő leforgása alatt, 1854 és 1954 között tizenhat vaskos kötetben jelent meg a Grimm testvérek német nagyszótára, 1888 és 1928 között tíz kötetben az angol The Oxford English Dictionary, 1970 és 1995 között tizenhat kötetben a francia Trésor de la langue française. Gyorsabbak voltak nálunk a szomszédok is. Huszonhárom kötetben foglalták össze a horvátok 1880 és 1976 között, amit a nyelvükről tudni lehet, 1950 és 1965 között készült el az orosz irodalmi nyelv tizenhét kötetes nagyszótára, 1955 és 1957 között a négykötetes román nyelvlexikon.
Nem könnyű magyarázatot találni arra, miért nem sikerült ugyanez nálunk. A Magyar Tudományos Akadémia már 1898 márciusában döntést hozott a munkálatok megindításáról. Addig egyetlen nagyobb egynyelvű szótár készült el: az 1862–1871-ben publikált, Czuczor Gergely és Fogarasi János által készített hatkötetes A magyar nyelv teljes szótára. Az akadémiai döntés azonban ennél nagyobb szabású és alaposabb nyelvi lexikont irányzott elő. Megindult az anyaggyűjtés, a századfordulón már százötven felkért, illetve önkéntes gyűjtő dolgozott az előkészítésen. De hiába álltak az ügy mellé legjelesebb nyelvészeink az évtizedek során, hiába gyűlt az anyag a cédulákon, hiába tűzte időnként zászlajára a tudománypolitika is a nagyszótár elkészítését, mindvégig hiányzott az egyértelmű szerkesztési elv, amely szerint a hatalmas anyag szótárrá rendeződhetett volna.
A századik évfordulón, 1998-ban Lehet-e végre a magyar nyelvnek nagyszótára? címmel rendezett tanácskozást a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete. Az ülésen elhangzott: az anyag reményteljes állapotban van, tisztázódtak a koncepcionális kérdések, meg lehetett állapítani, hogy a kétszázötvenezer címszót tartalmazó szótár húsz kötetet tenne ki. Gátat szabott azonban a munka megkezdésének, hogy sem elég pénz, sem megfelelő létszámú és felkészültségű munkacsoport nem állt rendelkezésre. A francia Trésor de la langue française-t száznegyven munkatárs készítette el, és így is huszonöt évig tartott. Nálunk 1985-től éveken át csak egy adatrögzítő és egy lexikográfus dolgozott a szótáron. Mivel azonban Glatz Ferenc, az Akadémia akkori elnöke kiemelt feladatnak tekintette a nagyszótár munkálatainak támogatását, az évszázad végére feléledt a remény, hogy lesz pénz és újra figyelem is a vállalkozásra. Legközelebb 2002-ben adott hírt magáról a nagyszótár. Akkor a Kiss Lajos lexikográfus-nyelvész nyolcvanadik születésnapjára rendezett ünnepi ülésen ismertettek a szerkesztők egy reményteli mutatványkötetet, amely tartalmazta az új nagyszótári koncepciót, valamint számos, ennek megfelelően elkészített szócikket. A nagyszótár első kötetének tényleges szótár alakú változatát két évvel későbbre ígérték. Ebből 2006 vége lett.
A most megjelent két kötet közül az első még nem maga a szótár, hanem a segédletek gyűjteménye. A történeti előzményeket, a készítés mozzanatait és a leendő szótár legfőbb adatait tartalmazó bevezetők után mintegy húsz oldalon foglalja össze Ittzés Nóra főszerkesztő a szerkesztési elveket, és igazít el a használat módjában. Ezt követi a több mint hétszáz oldalas, harmincezer tételből álló forrás- és névjegyzék, amely egy korpusz alapú szótár esetében elhagyhatatlan. A korpusz azoknak a szövegeknek a gyűjteménye, amelyek a szócikkek példaanyagát szolgáltatják. Ezen szövegek alapján állapítják meg és velük illusztrálják a cikkírók és szerkesztők egy-egy szó különféle jelentéseit. Lényeges tehát, hogy a hivatkozott mű bibliográfiai adatai is pontosak, visszakereshetők legyenek. Nem könnyű a pontos bibliográfia összeállítása, az idők során ugyanis az adatok romlanak, az elírások, nyomdai hibák továbböröklődnek, egyik lexikon átveszi őket a másiktól. Vissza kell tehát menni az eredeti forráshoz. A segédletkötetet az Elekfi László által öszszeállított ragozási táblázatok zárják, amelyek a magyar nyelv bonyolult névszó- és igeragozását foglalják rendszerbe.
A második kötet az a betűs szavak adattára: négy és fél ezer szócikk, ebből 1200 a korábbi értelmező szótárakban egyáltalán nem szerepel. A korpuszba, tehát az adatbázisba 1772 (az új magyar kor, a nyelvújítás kezdete, Bessenyei György Ágis tragédiája megjelenésének éve) és 2000 között nyomtatásban megjelent szövegek kerültek. Felmerül a kérdés, hogy ezek kiválogatása függött-e az összeállítói szubjektumtól. Ittzés Nóra főszerkesztő szerint bizonyára szerepe lehetett szubjektív döntéseknek is, de még inkább a gyűjtés idejére jellemző ízlésnek vagy filológiai szemléletnek. Ezt bizonyítja, hogy egészen más az évtizedek alatt cédulákon összegyűlt anyag összetétele, illetve válogatási szempontja, mint az 1985 után készült elektronikus szövegbázisé. Kétségkívül erős túlsúlyban van a szépirodalom, amelynek nyelvezete csak korlátozottan reprezentálja a beszélt nyelvet. Az elektronikus korpusz gyűjtésekor a korábbi aránytalanságok ellensúlyozására a szerkesztők úgy döntöttek, hogy több műből választanak kisebb részleteket, így szélesebb spektrumot tudnak átfogni. Hasonlóképpen a szerkesztő felelőssége az, hogy eldöntse, egy szó esetében mit tekint önálló jelentésnek, mit árnyalatnak. Ám a jelentéseket az adatok alapján kell a lehető legpontosabban meghatározni. A lexikális információkra könnyű adatot találni, nehezebb arra, ami a szótárak törzsanyaga, magyarázza Ittzés Nóra és munkatársa, Csengery Kinga. Sokan tájékozatlanságból olyan adatokat kérnek számon a szótáron, amelyeknek a lexikonokban kell szerepelniük, nem tudnak ugyanis különbséget tenni a két műfaj között.
Bár a nagyszótár értelmezései nem különböznek a magyar szótárirodalomban használt megoldásoktól, nyelvi intelligenciát és olvasni tudást, valamint némi rutint azért igényelnek. Várhatóan 110 ezer címszó kerül be a tizennyolc kötetbe, ami nem jelenti azt, hogy csupán ekkora a magyar nyelv szóállománya. A címszavak huszonöt százaléka nem szerepel a Magyar értelmező kéziszótárban sem. A szócikkek újdonsága, hogy sem az értelmezések, sem a jelentésszerkezet nem átvétel valamely másik szótárból, itt a jelentések más logikai rendbe kerültek, a jelentésárnyalatok másként tagolódnak, az értelmezés részletesebb, árnyaltabb, a grammatikai szemlélet frissebb. A szövegek adatai számtalan új jelentést tártak fel. Történeti szemléletű a nagyszótár abban a tekintetben, hogy minden esetben közli az adatbázisában szereplő legelső előfordulást, ez természetesen a korpusz időhatárai miatt nem feltétlenül azonos a szó első írásos előfordulásával. A nehézségeket illusztrálandó idézik fel a szerkesztők, hogy az „az” szóra több mint hárommillió adatot találtak, több mint nyolcvan jelentéssel. Vajon hogyan található meg közülük a legelső előfordulás?
Egy nyelv nagyszótárának elkészítése nemcsak nagy, de szép munka is. Minden szót kézbe kell venni, meg kell vizsgálni, mit tud, mennyit változott, hogyan alkalmazkodott az új követelményekhez. E vizsgálat során természetesen új szempontok is felmerülnek, ez esetben olyan grammatikai újdonságok, amelyek révén a nagyszótár különbözik elődeitől.
– A magyar szótárakban ötven éve nem változtak a szavakra vonatkozó grammatikai információk – mondja Ittzés Nóra –, legfeljebb ha egy szó esetében más szófajú új jelentés bukkant fel. Pedig már a konzervatívnak tekinthető iskolai oktatás is egy sor nyelvészeti újdonságot használ. Egy szótárnak – műfajából eredően – meg kell találnia a középutat az újszerűség és a hagyományőrzés között, kategóriákba kell sorolnia a nyelv folyamatos változásban levő jelenségeit, nem csupán a szavak jelentését, hanem grammatikai sajátosságaikat illetően is.
Érdemes-e még papír alapú szótárt kiadni a XXI. század elején? A szerkesztők szerint nem a hordozó a lényeg, hiszen a szótár elektronikusan készül, adatbázisa folyamatosan bővíthető, javítható, de egyetlen betűnyi kötetet még nem érdemes CD-n közreadni. Némileg csökkenti az első kötetek megjelenése fölötti örömet, hogy a befejezés 2031 körül várható, de a nagyszótár elsősorban a szakmai, illetve a művelt nagyközönségé. Reményt ad a nehéz kezdés után, hogy külön tételként szerepel a Nyelvtudományi Intézet költségvetésében, van elegendő munkatársa, kidolgozott, az első betűn már kipróbált koncepciója, kész a bibliográfia, amelyet legfeljebb csak bővíteni és karbantartani kell, és van társadalmi bizalom, hogy egyszer valóban elkészül. E vállalkozás, amely az Akadémia anyagi támogatását élvezi, akár sikertörténet is lehet a magyar tudomány elkövetkező nehéz éveiben.