Egy vessző és más semmi…

A N Y A N Y E L V Ü N K

Szellemi példaképeink az alábbi „földhözragadtnak” tűnő témában nem kisebbek, mint a francia forradalom hősei. Ők vallották, hogy a néma „e” számukra nemzeti vagyon, s még a könnyebbség kedvéért sem kívánták drasztikusan megváltoztatni a helyesírást.
Kicsit hasonlóképpen vagyunk mi a mellékjeleinkkel. S bár kellett némi idő, míg a vesszőnek, ékezetnek meglett a neve (rántás, vonás, horgocska), később annál nagyobb „hatalomra” tett szert. Mint közismert, sok nyelvben nem volt elegendő betű, ezért az első bővítési eszközt, a mellékjelezést Husz János honosította meg, a magyar nyelvben pedig a huszita biblia fordítói, Pécsi Tamás és Újlaki Bálint. A mássalhangzók esetében nem éltünk ezzel a móddal, helyette a kétjegyűeket alkottuk meg.
A vesszőhöz való ragaszkodásunk nemrégiben nemzetközi politikai színtéren is megnyilvánult. Ugyanis hazánk arra hivatott képviselői tiltakoztak az ellen a javaslat ellen, amely egységesíteni kívánta az euró írásmódját rövid o-val. Társult hozzánk Lettország is. S bár képtelenségnek tűnik, hogy néhány éven belül hét nyelven legyen olvasható a bankjegyen az euró neve (jelenleg csak latin betűkkel, „euro” és görög betűkkel, „eypo” szerepel), azonban a magyar–lett lobbival szemben főleg a németek (nagy kezdőbetűs – Euro) és a spanyolok hajthatatlanok. Az újonnan csatlakozott országok között hét olyan is van, ahol az euro szótő szintén más alakban használatos. A bankjegyeken csak hattal lenne gond, mert alanyesetben a litvánok is az euro alakot használják. A máltaiak ewro-nak írják, mivel azonban ott az angol is hivatalos nyelv, nem tiltakoznak annyira. Az igazi problémát a magyar euró, a szlovén evro és a lett eiro alakok okozzák. A litvánban pedig az, hogy a ragozás során megváltozik a szótő: az eura az eurót, az eurus az eurókat jelöli, az eurais jelentése pedig: euróban fizetni. (Litvánia, Szlovénia és Málta elfogadta az uniós egyöntetűséget.)
Hazai viszonylatokban nem okoz ilyen gondot egy szó „megvesszőzése”. Az Osiris Kiadónál 2004-ben megjelent Helyesírás című könyvben a szórakoztató- és bevásárlóközpont neve így szerepel: pláza. Nagyon helyesen, hiszen magyar szó nem találtatott rá, s így a helyesírás igazodik az ejtéshez.
Áttérve a másik vesszőnkre, nem az ékezetre, hanem a mondatban szereplőre, egy újságíró igen kellemetlen helyzetbe került ennek elhagyása miatt. Apró hiba – nagy gond, ez is lehetett volna beismerő cikkének a címe. Történt ugyanis, hogy az egyik telefonáló szemére hányta azt az írását, amelyben arról írt, hogy Friderikusz Sándor hogyan verte át az országot egy párt alapításával, s vágott zsebre sok millió forintot. Az újságíró teljesen el volt képedve, hiszen ő ezt nem írta, de kis idő múlva rájött a dörgedelmes dorgálás okára. A cikkében így szerepelt az ominózus részlet: „Eszembe jut egy régi történet, régi már, majd másfél évtizedes. Főszereplője, Friderikusz egykori show-műsorában vallotta be – miután letöltötte enyhe büntetését –, hogyan verte át bimbózó magyar köztársaságunkat (minket) egy párt alapításával…” Bizonyára sokan észrevették, hol a hiba. A „főszereplője Friderikusz…” közé nem kell vessző, hiszen nem értelmezője a Friderikusz név a főszereplőnek (bár Friderikusz akkori műsoraiban szívesen volt főszereplő), hanem itt a Friderikusz név birtokos jelző: tehát Friderikusz egyik show-műsorában vallotta be a műsor interjúalanya s egyben főszereplője, hogy elkövette ama bizonyos cselekedetet.
Erőltetett, gyenge humorral dúdolhatjuk az elferdített slágerszöveget: Egy vessző és más semmi, a gondom csak ennyi…