Hőemelkedés után versenyláz

A sport elsősorban játék. Mármint azok számára, akik nézik. De akik művelik, azoknak ez a megélhetésük, az életük. És éppúgy nem tekinthetik játéknak, mint mondjuk a bérszámfejtők a bérszámfejtést. Ezért férfi kézilabda-válogatottunk tagjaitól sem csak a külső, hanem inkább a belső kényszer miatt várhatjuk el, hogy mától minden porcikájukkal és idegrostjukkal győzelemre törjenek. Hiszen ők a bőrükön érezhetik azt, ami a szövetség elnöksége legutóbbi ülésén, minden túlzástól mentesen elhangzott: a mostani vb-szereplés meghatározza férfi kézilabdázásunk következő négy évét.

Talán hiba olimpiában és olimpiai ciklusban gondolkodni, de az elmúlt évtizedekből örökölt adottság, hogy mégis így gondolkodunk. Nem véletlen, hogy bár férfiválogatottunk nem jutott ki a 2005-ös vb-re és kiesett a 2006-os Eb első fordulójában, a csapatot, lépjen fel bárhol is, általában még mindig olimpiai elődöntősként mutatják be. Változna persze a helyzet, ha a mieink Németországban világbajnokságot vagy legalább érmet nyernének, de ha megőrizzük komolyságunkat és realitásérzékünket, arra jutunk: céljaink az olimpiai selejtező eléréséig, azaz az első hét hely valamelyikének megszerzéséig magasodhatnak. Ennek érdekében először persze a legjobb tizenkettőbe kell bekerülni, azaz az E betűjelű, Kielben játszó csoport első vagy második helyét elcsípni. Mivel a papírforma alapján Angola három vereséggel zár majd, a továbbjutás sorsa a magyar, dán, norvég hármas között dől el. Együttesünk ma 20.15-től előbbi, holnap ugyanebben az időpontban utóbbi riválisával csap össze, hétfőn pedig a két északi szomszéd egymással találkozik. Azaz ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk magunkat, nem elég a két meccsből egyet nyerni, hanem pozitív gólkülönbséggel is kellene zárni. Mert ha ezt elérjük, a hármas körbeverésben harmadikok már nem lehetünk.
Nem egészen egy éve, tavaly január 26-án is Dánia ellen kezdte soros világversenyét, a svájci Eb-t válogatottunk, és akkor főleg Kasper Hvidt kapus remeklésével 29-25-re az ellenfél kerekedett felül. Hvidtnek ma remélhetőleg méltó vetélytársa lesz Fazekas Nándor és a szerbből honosított Nenad Puljezevics, de őt természetesen nem a másik kapuból kell megtörni, hanem a ziccerek értékesítésével, és főleg az átlövő pozícióból. Ezért hiányzik különösen Carlos Perez és Buday Dániel, illetve ezért kell még nemzetközi klasszis mivoltához képest is többet, sorsdöntő helyzetben egyenesen mindent vállalnia Nagy Lászlónak. Az alap persze a többiektől is az, hogy a gólhelyzet felé vezető legkisebb résbe vagy középtávoli lövési lehetőségbe bele kell menni, túl a fájdalomküszöbön és sajnos a sérülésveszélyen is. Csak így adódhat esély a tizenkettőbe lépéshez, sőt hozzátehetjük: ha máris a legjobb nyolcba igyekszünk, ahhoz két pontot be kellene vinni a középdöntőbe, mert a spanyolok, a horvátok és az oroszok ellen valószínűleg még nehezebb lesz.
Skaliczky László szövetségi kapitány persze joggal él azzal a klisével, hogy mindig a következő ellenfél a legveszélyesebb, amikor pedig azt kérdeztük tőle, szerinte a hivatalos terv teljesítése elvárható-e vagy inkább bravúr kell hozzá, úgy fogalmazott: „Erről az ágról nyilvánvalóan csak bravúrral lehet a negyeddöntőbe jutni, ugyanakkor más célt nem is lenne értelme kitűzni, mert azzal mégsem vághatunk neki a vb-nek, hogy szeretnénk tizenkettedikek lenni.” A kapitányt tegnap délután már a flensburgi regenerációs központból a kieli szálláshelyre tartó buszon értük el, itt adta a rajt előtti utolsó helyzetjelentését: „Fazekas Nándi meghűlése, hőemelkedése volt az egyetlen kellemetlenségünk, de mostanra ez is elmúlt, a versenyláz viszont egyre feljebb kúszik. Igyekszünk mindenkit optimális izgalmi állapotba hozni a nyitómérkőzésünkre, amelyen határozott, célra törő, agresszív kézilabdát kell bemutatnunk.”
Ha így lesz, nyerhetünk. Vagy ha netán mégsem, akkor vesztesen is abban a tudatban készülhetünk a norvégok ellen, hogy mindent megtettünk a győzelemért.