Kitört a Rába

2007. 01. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Semmi sem tartotta vissza tegnap a magyar tőkepiacot az eséstől, reggel már jól látszott, hogy a BÉT-en várhatóan folytatódik az esés. A BUX 60 pontos csökkenéssel nyitott, amit egy erőtlen emelkedés követett, a nap nagy részében gyengélkedő indikátor délután egy újabb javulásra tett kísérletet, de azt is visszaverték az eladói oldalról nyomuló befektetők. A tőzsdét és azzal együtt a vezető részvényeket érintő nyomásról több elemző azt nyilatkozta, hogy a BUX keddi 25 ezer pontos szintje után jól látszik: a magyar tőkepiaci mutató erőt gyűjt az újabb emelkedéshez.
A 29 milliárd forintos, magasnak mondható forgalom is azt mutatta, hogy jelenleg a befektetők kiveszik a nyereséget a részvényeikből. Jelentős áreséssel zárta a tegnapi kereskedést a Magyar Telekom, amely önmagában 6,7 százalékos csökkenést produkált. A távközlési papírok esését az okozta, hogy a társaság osztalékszelvényes papírjaival kedden kereskedtek utoljára. A Magyar Telekom 73 forintos részvényenkénti osztalékot fizet január 12-én. Gyengült a Mol és az OTP árfolyama is, a Richter és az Egis viszont drágulással zárt. A nagyobbik gyógyszergyártó kurzusa 0,2 százalékkal, a kisebbiké 1,7 százalékkal javult. Kitört „béklyóiból” a Rába is, a győri cég már régen a spekulánsok látókörébe került, de a tegnapi kereskedésen erőteljes emelkedést mutatott. A gépipari cég papírjainak ára kereken öt százalékkal nőtt. Hasonló papír az Inter-Európa Bank is, amelyről tudni vélik, hogy felvásárlási áldozattá válik, így kurzusa 90 forinttal drágult.
Az európai piacokon is határozott trendforduló alakult ki, a japán Nikkei zárva tartása csak olaj volt a tűzre és indok az eladások megkezdéséhez. Még a határozottan javuló irányba nyitó amerikai parketteken sem tudtak olyat mutatni, amely fordulatot hozott volna a nyereséget realizálók körében.
Pesten a bankközi devizapiacon a forint/euró kurzusa nem nagyon változott meg, az uniós devizát 251,20 forinton jegyezték, ami 0,20 forinttal volt több a keddi kereskedés végén jegyzett értéknél. Az euró 250,95–251,70 forint között mozgott, az ilyen szűk sávú euró/forint árfolyamot utoljára kilenc hónapja jegyeztek fel. A dollár kismértékben erősödött az euróval szemben a nemzetközi piacokon. Budapesten a reggeli 189,20–189,30 forintos jegyzés délutánra 189,75–189,90 forintig kúszott fel, míg kedden 189,00–189,10 forinton állt. A francia Calyon Bank elemzői szerint a idén az első negyedévben már kamatemelésre kényszerülhet a Magyar Nemzeti Bank.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.