Lengyelország egyenlő jogokat kér

Lengyelország kormányoktól függetlenül láthatóan komoly szerepet szán önmagának az Európai Unió keleti politikájának alakításában. Ez a kérdés a január elsején kezdődött német elnökségnek is a prioritásai közé tartozik. Berlin és Varsó koncepciója sok tekintetben, az energiapolitika kérdésében pedig alapvetően eltér. Ez utóbbit illetően határozottan különböznek a jelenlegi magyar kormány és Lengyelország elképzelései is. Pawel Kowal külügyminiszter-helyettessel arról beszélgettünk, miként látja Varsó az Európai Unió keleti politikájának jövőjét.

Lengyelország sokakat meglepett azzal, hogy az új tagok közül elsőként vétót emelt az Európai Unióban. Ráadásul egy olyan stratégiai kérdést érint e döntés, mint az unió és Oroszország viszonya. Így nem túlságosan meglepő, hogy nyíltan talán csak Litvánia állt ki Varsó mellett. Ilyen reakcióra számítottak?
– Vétójával Lengyelország valójában csupán azt kívánta jelezni, hogy ugyanolyan támogatást vár el az uniótól, mint amilyet a többi tagország kap. Olyan eszközről van szó, amellyel ritkán élnek, s ehhez csak akkor nyúlnak, ha egy tagország úgy érzi, hogy az unió nem képviseli megfelelően az érdekeit. Lengyelország természetesen számos területen támogatja az EU és Oroszország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését, elvárja ugyanakkor, hogy Moszkva úgy álljon hozzá, mint más uniós országhoz.
– Sokak véleménye szerint Lengyelország nem a legszerencsésebb pillanatban, a keleti kapcsolatokat prioritásként kezelő német elnökség előtt vétózott. Mennyire terhelheti meg mindez az amúgy is feszült lengyel–német viszonyt?
– Úgy vélem, a lengyel–német kapcsolatok alapjában véve jók. Annak ellenére, hogy a sajtó a lengyel kormány vereségeként próbálja bemutatni e viszony alakulását. Az is igaz, hogy ezek a kapcsolatok manapság különböző változásokon mennek át, s vannak nehéz témák, amelyekről nyíltan kell tárgyalni, ha kell, vitatkozni. Mi ezt megtettük, hiszen nem akarjuk a szőnyeg alá söpörni a problémákat, ám ez egyáltalán nem valamiféle válságnak a jele.
– Mind Berlin, mind Varsó rendkívül aktív keleti politikát folytat az EU-n belül. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egyfajta verseny bontakozott ki e téren a két ország között. Az is nyilvánvaló, hogy koncepcionális különbségek vannak a két elképzelés között. Nem gondolja, hogy Lengyelország kezét most megköti a vétó, Berlin pedig kihasználva a német elnökséget, a saját opcióit érvényesíti?
– Biztos vagyok abban, hogy az európai érdek fog győzni. Ennek pedig az a lényege, hogy ne zárjuk be az ajtót Európa felé senki előtt. Különösen vonatkozik ez azokra, akik saját maguktól akarnak változni. Nyíltan és őszintén kell beszélni a problémákról, de mindenképpen nyitva kell hagyni az unió bővítésének perspektíváját. Így az Európai Unió és Ukrajna közötti megállapodásnak társulási jelleget kell adni, a szomszédsági politikát bővíteni kellene, mégpedig úgy, hogy a jelenleginél több anyagi eszközt rendelünk hozzá. Kiemelten gondolok itt főleg a dél-kaukázusi térségre, Moldovára, valamint Ukrajnára. Fehéroroszország felé kicsit másabb politikát kell folytatni, mert ott más a helyzet. Nagyon fontos az is, hogy a szomszédsági politikára senki ne úgy tekintsen, mint a tagsággal szembeni alternatívára.
– S miképp illeszkednek ebbe a szomszédsági politikába az olyan, a posztszovjet térségben alapvetően amerikai ihletésre létrejött szervezetek, mint a Demokratikus Választás Közössége vagy a GUAM?
– Ha a szomszédsági politikáról beszélünk, látni kell, hogy Dél-Európába kétszer annyi pénz megy, mint keletre, pedig ezek az országok nem nagyon számíthatnak belátható időn belül tagságra. Tehát a szomszédsági politika korántsem mindig a csatlakozás perspektíváját jelenti. De említhetjük a Közép-Ázsiára fokuszáló német javaslatokat is, amelyeket ott örömmel fogadtak, ám ezek az országok egyáltalán nem beszélnek arról, hogy szeretnének tagjai lenni az EU-nak. Ami a GUAM-ot vagy a Demokratikus Választás Közösségét illeti, mindig örömmel kell fogadni, amikor az országok valamilyen cél érdekében összefognak. Egyébként pedig alapjában véve helyesnek tartom azt az elképzelést, hogy az új demokráciák először a NATO-ba lépjenek be, majd utána legyenek az unió tagjai.
– Említettük, hogy jól kivehetően különbözik Berlin és Varsó elképzelése az unió keleti politikáját illetően. Nem lehet nem észrevenni, hogy Lengyelország és Magyarország viszonyában is okoz némi feszültséget az a tény, hogy Budapest az energetikai kérdésekben különösen szorosan együttműködik Moszkvával…
– A két ország feltételei egészen mások. Más a földrajzi fekvésük, más a struktúrájuk, főleg, ami az energetikai piacot illeti. A lengyelek a magyarokban hagyományosan barátokat és szövetségeseket látnak, s minél jobban értjük egymást, annál jobb. Nem szabad megengedni, hogy ez a kapcsolat túlságosan függjön a külső tényezőktől, konjunkturális legyen. Sok közös dolgunk van, és ezekre kellene koncentrálni.