Trianon mínusz három

k ö n y v e s h á z

Trianonról sok szó esik, Párizsról szinte semmi, pedig a második világégést lezáró 1947. február 10-ei békeszerződés alkotta határok mindmáig érvényesek Magyarországra. Párizsban még Trianonhoz képest is rosszul jártunk, hiszen „ráadásként” Csehszlovákiához került a Pozsonytól délre elterülő Oroszvár, Dunacsún és Horvátjárfalu. Romsics Ignác nemrégiben megjelent munkájában a magyar és a külföldi szakirodalom mellett felhasznált új forráscsoportokat.
A nemzetközi hírű történész először számba veszi a második világháborús hadicélokat és békeelképzeléseket a magyarok, a rivális szomszédok, valamint a győztes nagyhatalmak szemszögéből. Utána „terepszemlét” tart: hogyan nézett ki az 1944–45-ös impériumváltás az 1938 és 1941 között Magyarországhoz visszacsatolt területeken, valamint részletezi az Ideiglenes Nemzeti Kormány külpolitikáját és a béke-előkészítő osztály megalakulását. A kötetben az erdélyi kérdés, a magyar–román kapcsolatok ugyanúgy terítékre kerülnek, mint a németek kitelepítése és a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény. Ám amikor Észak-Erdély kapcsán a románság nézőpontjából felszabadulásról ír, azt nehezen értelmezhetjük, még a legnagyobb szakmai, illetve emberi empátiával is megkérdőjelezhetjük. Az egyik legérdekesebb rész a békecélokról folytatott viták taglalása, valamint a különböző diplomáciai erőfeszítések ecsetelése.
Magáról a párizsi békekonferenciáról, a magyar delegációról és a különböző bizottságok vitáiról világosabb képet kaphatunk ebből az összegzésből, mint bármelyik korábbi történeti munkából. Rendkívül tanulságos olvasmány Illyés Gyula visszaemlékezése az okmány aláírásáról; a későbbi írófejedelem szinte véletlenül csöppent a tett színhelyére, s rendkívül érzékletesen örökítette meg a magyarság számára drámai eseményt. Igen, a drámai jelző jogos, hiszen Romsics is elismeri: „a trianoni békeszerződés területi előírásainak visszaállítása nem volt eleve elrendelt szükségszerűség”. A szerző szerint abban, hogy mégis ez a döntés született, jórészt Magyarország és szomszédjai háború utáni diplomáciája is szerepet játszott. Magyar javaslatok, tervezetek ugyanis születtek abból a célból, hogy Erdély és a Felvidék egy része megmaradjon az anyaországnak. Mindhiába. A nagyhatalmak érdekei és állítólagos elvei döntöttek: még a trianoni békediktátumhoz képest is rontottak a magyar nemzet helyzetén. Ambivalens érzés olvasni a békeszerződésnek a magyar parlamentben lefolytatott ratifikációs vitájáról. Ezt ugyanis 1947. június 24-én tartották, amikor a kommunista szalámipolitika már megállíthatatlannak tűnt. Még azonban ekkor is akadt néhány igazi hazafi, aki nem az önfeladás politikáját választotta, például Sulyok Dezső, akinek a felszólalása ma is szinte szóról szóra vállalható. A szerző a kötet zárófejezeteként rövid összefoglalását adja a hallgatás és az elhallgatás politikájának, amely a határon túli nemzetrészek vonatkozásában az egész kommunista rendszert jellemezte.
(Romsics Ignác: Az 1947-es párizsi békeszerződés. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 3200 forint)