Amerikai stílusú show szovjet végeredménnyel. A múlt vasárnap a Népi Mozgalom Uniója (UMP) francia kormánypárt a tavaszi elnökválasztásra megjelölte azt a személyt, aki a párt bizalmát élvezi, hogy Franciaország államfője legyen. Kétség sem férhetett ahhoz, hogy az illető Nicolas Sarkozy, a szervezet elnöke, a kormány második embere, belügyminiszter lesz. Már csak azért sem, mert ő volt az egyetlen jelölt, akiről döntenie kellett internetes szavazáson a 350 ezres tagságnak. Az UMP tagjainak csak 70 százaléka szavazott, a többieknek talán nem volt idejük vagy internet-hozzáférésük. Az ellenjelölt nélkül aratott fényes győzelem mindenesetre pár hétig munícióval látja el a szocialista ellentábort, ahol négy jelölt versenyében kapott bizalmat Ségolène Royal.
Amiben aligha lehet kifogást találni, az az egynapos UMP-kongresszus megrendezése. Valóságos erődemonstráció volt. A rendezésért felelős Cécilia Sarkozy, az elnökjelölt felesége visszaszerezte az utóbbi idők során megingott bizalmat, különösen azt követően, hogy tavalyelőtt pár hónapra elhagyta férjét. Most azonban letett valamit az asztalra, és mindig ott fog állni a háttérben Sarkozy kampányrendezvényein. De volt is miből gazdálkodnia a párizsi show-n: a jól értesültek szerint a Port de Versailles-nál lévő kiállítóközpontban megszervezett „királlyá koronázás” költsége – amelyen vagy nyolcvanezer Sarkozy-hívő vett részt – 3,5 millió euróba (mintegy 900 millió forintba) került. Miközben ha a résztvevők megéheztek, akkor meg kellett vásárolniuk a szendvicset. Csupán Sarkozy páholyában volt egy kicsiny állófogadás ebéd idején.
Ne felejtsük, ez még csak a kampánykezdet! Állítólag a szocialisták is a fejükhöz kaptak, ugyanis ők majd két hónappal előbb kezdték meg a tömegek meggyőzését, és már horribilis összegbe került Ségolène Royal kampánya. Az biztos, hogy az UMP rajtjának díszlete, elöl a nemzeti trikolórban pompázó piramis, amely szónoki emelvényként is szolgált, egy hollywoodi díjkiosztó gálán is megállta volna a helyét. A háttér felirata így foglalta össze azt, ami hittel tölti el a francia jobboldalt: „Együtt minden sikerülhet!” Ez egyben Sarkozy kampányjelmondata.
Hasonló életerőről tett tanúbizonyságot az elnökjelölt, aki élete fontos állomásához ért, jelentős szakaszgyőzelmet söpörve be. Az 51 esztendős Nicolas Sarkozy nagy lépést tett afelé, hogy elnyerje a francia elnöki posztot. Jól tudta ő is, hogy ez jelentős párt támogatása nélkül nem megy, két év óta épp ezért vezeti a legjelentősebb francia politikai csoportosulást. Hogy idáig elérjen, nem csupán ideológiai ellenfeleivel kellett megvívnia: számtalanszor gáncsolták, húzták vissza a saját táborából is. Köztük többször a legjelentősebb személy, Jacques Chirac államfő tett keresztbe neki, nem egy esetben joggal. A kormányfő is rövid villámlátogatást tett a kongresszuson, Dominique de Villepin alig fél óráig maradt, az UMP-elnök megfúrásáról az ő álmai is már rég köddé váltak. Eddig semmi és senki nem tudta Sarkozy útját állni, még ha a tervezettnél több időt kellett is fordítania az akadályok elhárítására. Harminc év politikai pályafutás áll már Sarkozy mögött, aki mindig a maximumot tűzi ki célul maga elé. Franciaországban ez az elnöki hatalom megszerzése, így ennél ő sem adhatja alább.
„Megváltoztam” – kezdte már-már igen személyesre sikeredett, de rendkívül jól átgondolt és kidolgozott beszédét a vasárnapi kongresszuson Nicolas Sarkozy. A fiatalos, életerőt sugárzó szónok önvallomásának mérlegét csak az elnökválasztás után tudjuk igazán megvonni, addig lehet vitázni arról, hogy ez a felütés jó volt-e, vagy sem. Mindenesetre a világlapok megütközéssel érzékelik, hogy e beszédében az érző szívű, törékeny Sarkozy állt előttük. Épp a több évtizedes közszereplés következtében rárakódott kártékony jelzőktől akart most megszabadulni. Friss felmérés szerint a franciák fele „nyugtalanítónak” ítéli Sarkozyt, ez a kép rögzült róla a közvéleményben. Nyolcvanperces beszédében, amelyben legalább tízszer elhangzott a „megváltoztam” kifejezés, szólt ambícióiról, hatalomvágyáról, úgynevezett ultraliberalizmusáról, atlantizmusáról – amelyeket mind-mind bíráló éllel szoktak felhozni ellene.
„Megváltoztam, mert az élet próbatételei megváltoztattak. Ha valaki szakmai vagy személyes kudarcot vall, akkor annak nem osztozhatunk a szenvedésében, hacsak nem szenvedtünk el hasonlót mi is. Én megtapasztaltam a bukást, de túl tudtam lépni rajta” – így szólt magánéletének válságos szakaszáról és politikai mellőzéséről. Politikai mondandója közben gondosan ügyelt arra, hogy ne egy tábor, hanem az egész francia nemzet nevében szóljon „ő, a kevert vérű kis francia”. Ami Magyarországon megdobogtatja az emberek szívét – mármint hogy apai ágon Sarkozy magyar származású, az apa a szovjet csapatok elől menekült Franciaországba –, nem biztos, hogy lelkesedéssel tölti el a franciákat. Hát még ha azt is hozzáfűzzük, hogy anyai ágon görög zsidók a felmenői, és édesanyja is csak második generációs bevándorló. Nicolas egyáltalán nem beszéli a magyar nyelvet, apja hosszú évtizedekre elhagyta családját, ő pedig – lehet, hogy ezért – franciább a franciánál. Sőt ha meghívták Magyarországra, az utóbbi időben azt is több alkalommal elutasította bokros hazai teendőire hivatkozva. Ez a sokak szemében „idegen” származás még gondot okozhat a politikusnak, amikor szavazóbázisát kiterjeszteni igyekszik.
Ultraliberalizmusát megcáfolandó kijelentette: „Megváltoztam, mert az embernek meg kell változnia, ha a munkások elkeseredésével találkozik, akik attól félnek, hogy üzemük bezár.” Sarkozy egyébként sok más nagy francia történelmi személyiség mellett idézett Jaurès-től, a XX. század eleji nagy munkásmozgalmi vezetőtől is, ami felháborodást váltott ki a szocialistáknál, akik örökségrablásról beszéltek.
A francia sajtót ugyancsak meglepő megállapítás is elhangzott, amelyben Sarkozy valószínűleg érzékeltetni akarta elhatárolódását a feltétlen Amerika-barátságtól: Washingtonban járva még nem is oly régen bírálta Franciaország „diplomáciai arroganciáját” Irak ügyében, ám most ezzel a megállapítással szemben szinte áldotta az államfőt, hogy távol tartotta Franciaországot az iraki mocsártól, és hibának minősítette az Egyesült Államok bagdadi politikáját. Egyébként köszönetet mondott Chirac elnöknek azért, hogy sok évtizede elindította politikusi pályáját.
A bevándorlásról a következőket hangoztatta a hivatalban lévő belügyminiszter: nem fogadja el, hogy valaki az ország iránt érzett tisztelet és szeretet nélkül telepszik le Frankhonban. „A köztársaságban, amelyben hiszek, az iskolát tisztelet övezi, ahol a gyerekek felállnak, ha belép az osztályba a tanáruk, ahol az osztályban a lányok nem hordanak fátylat, ahol a fiúk nem viselnek sapkát.”
Sarkozy adócsökkentést ígért a jelenleg legjobban adóztatott gazdagoknak és a középosztály tagjainak: megválasztása esetén 60 százalékról ötvenre csökkenne a járandóságuk azoknak, akik 4000 eurónál többet keresnek. Sarkozy védte a munkát, a rendet és a becsületet. Vastaps követte ellenvéleményét, hogy Törökország az Európai Unió tagjává váljon. „Nicolas Sarkozy a legjobb személy arra, hogy valóssá tegye győzelmünket, és erre ma közülünk egyedül ő képes” – fejezte ki a hatalmas csarnokban jelen lévők lelkesedését még az elnökjelölti felszólalás előtt Edouard Balladur volt miniszterelnök, aki miatt Sarkozy egy időre szakított még Jacques Chirackal is.
A beiktatás jól sikerült. De vajon mit szólnak ehhez a másik oldalon? No comment – ez volt az első reagálás a szocialista oldalon, visszhangozva a jobboldal reakcióját Ségolène Royal elnökjelöltté választására. Aztán pár óra múlva megenyhültek, és már ontották is magukból az olyan kifejezéseket, mint „az erőszakos jobboldal vágtába kezdett”. Hát a vágta az igaz. A közvélemény-kutatások csekély előnynyel Ségolène Royalt hozták ki győztesnek Sarkozyvel szemben, most ez alighanem változni fog. Nyilván fordul a kocka, és most Ségolène Royalnak kell igyekeznie, hogy változtasson a Sarkozy felé billenő mérleg helyzetén. A hét elején az egyik közvélemény-kutató gyors felmérése szerint a jobboldal jelöltje máris átvette a vezetést – sok egyéb kategória mellett – az úgynevezett népi témákban. Persze jócskán látunk majd fordulatokat az elkövetkező alig száz napban.
Ségolène Royal például a közelmúltban egy kínai látogatással ott igyekezett erősíteni, ahol a leggyengébben muzsikál: a külkapcsolatokban. Nem is sikerült rosszul a pekingi út, még az emberi jogokról is ejtett egy csendes szót, és persze sürgette Kína gazdasági hatalmának elismerését. Ám eközben Párizsban zajlottak az események, példa erre a hajléktalanok sátorozása a Szajna-parton, amire a jobboldal egyből lecsapott, és a jövőben mindenkinek állampolgári jogon járó lakást ígért. Majd meglátjuk a választások után.
De van itt még két úriember, akik alaposan felkavarhatják a francia média által olyannyira várt Sarko–Ségo összecsapást. Először is az államfő, aki még mindig nem nyilatkozott arról, hogy nekivág-e harmadszor is az elnökválasztásnak. Chirac ezt még megteheti, ugyanis ez lenne az alkotmánymódosítást követően a második ötéves mandátuma. A nagy taktikus természetesen nem jelent meg a vasárnapi „koronázási” szertartáson, de különösen a nagykövetek előtt elmondott újévi köszöntője után, amelyben nagy ívű külpolitikai céljait vázolta fel, sokan úgy érzik, hogy ez korántsem volt búcsúbeszéd. Lehet, hogy mégis indul „az öreg”? A megfigyelők szerint ez a jobboldal halálos ítéletével érne fel: végzetes lenne két jelölt ugyanabból a táborból, csak egymásnak árthatnának. Chirac nyolcvanadik életévéhez közelítő kora és egyes hírek szerint egészségügyi állapota sem engedné meg ezt a döntést, amelyet állítólag az elnök heteken belül meghoz.
És itt van még egy veterán, akiről sohasem szabad megfeledkezni: a nemzeti jobboldal jelöltje, Jean-Marie Le Pen. Ha jól silabizáljuk ki a korábbi választási eredményeket, a szélsőjobboldal jelöltje az első fordulóban 15–18 százalékra biztosan számíthat, ugyanis a francia társadalomban semmi jele a politikai erőviszonyok átcsoportosulásának. És késik Ségolène Royal megállapodása a különböző kicsiny baloldali és zöld pártokkal támogatásuk elnyeréséről. Ne feledjük, hogy öt évvel ezelőtt többek között emiatt esett ki Lionel Jospin a második fordulóból.
Az azonban biztos, hogy „a kevert vérű kis francia” ott lesz április 22-én az elnökválasztás első fordulójában.
origo.hu
Belehalt egy férfi abba, hogy barátja az autója után húzta egy motorháztetőn
