Garantált siker – az Oetker-sütőporok hangzatos jelmondata alighanem minden háziasszony álma. Ki ne szeretne úgy főzni, hogy kevés odafigyeléssel, előképzettséggel biztosra mehet a konyhában? Maga a legendás szabadalom voltaképpen egyszerű: a sütőpor fellazítja a tésztát, és megnöveli a sütemények térfogatát. A történet 1891-ben kezdődött, amikor a nagyapa, egy bielefeldi gyógyszertáros, bizonyos dr. August Oetker ráébredt arra, hogy a nátrium-hidrokarbonátot és a foszforsav savanyú sóját vagy dinátrium-dihidrogén-difoszfátot tartalmazó sütőpor szabályozza a sütéskor, a vegyület elbomlásakor keletkező szén-dioxid gyors vagy lassú felszabadulását. Kérdéses persze, hogy valóban Oetker gyógyszerész ismerte-e fel első ízben a folyamat jelentőségét. Ahogyan az ugyanis lenni szokott, mindmáig vitatkoznak arról, kit illet a sütőpor felfedezésének dicsősége. Tény, hogy Justus von Liebig gróf, német vegyész, kémikus és akadémikus gyógyszerészeti és mezőgazdasági kutatásai mellett a táplálkozás javításával is behatóan foglalkozott, s már évtizedekkel Oetker előtt előállított sütőport. A süteményekre és tésztafélékre, egyáltalán a házi fogyasztására mindenesetre a bielefeldi gyógyszerész alkalmazta az anyagot, ezért joggal illeti meg az elsőség.
August Oetker 1893-tól Backin néven forgalmazta találmányát. A máig használt piros-fehér logóval, a „világos fejjel” 1900-ban látta el termékét, s ezzel jóval megelőzte korát, a márkagyártás korai apostolává vált. Kilenc évvel a cégalapítás után, 1900 májusában megkezdődött a sütőpor gyártása egy németországi gyárban, 1908-ban pedig megalakult az első külföldi leányvállalat. A cég viharos gyorsasággal hódított német nyelvterületen. Az Oetker-sütőpor hihetetlen népszerűségéhez döntő mértékben hozzájárult, hogy a névtelen versenytársakkal szemben mindig relatíve drágának számított, ezért sikerrel jelenítette meg a magasabb minőséget. A cég alapos és végiggondolt üzleti filozófiáját jelzi, hogy hamarosan kiléptek a sütőpor előállítása és forgalmazása által behatárolt szűkös világból. Már 1911-ben megjelentették a dr. Oetker-féle szakácskönyvet, amely azóta mintegy 20 millió példányban fogyott el világszerte. Amikor 1918-ban meghalt August Oetker, a sütőpor-birodalom megrendülni látszott, mivel az alapító fia életét vesztette a verduni csatában, unokája pedig mindössze kétéves volt. A vállalkozást az özvegy új élettársa, Richard Kaselowsky vitte tovább. Képességeiről egyöntetű elismeréssel nyilatkoztak a kortársak: kizárólag neki köszönhető, hogy a cég tovább terjeszkedett, s végül megabirodalommá nőhette ki magát. A vezetők rugalmasságára jellemző, hogy már a húszas évek végén Oetker-reklámfilmeket sugároztak a mozikban. A jelek szerint Kaselowsky ismerte a ma már közkeletű marketingfogásokat: a második világháborút megelőző időkben információs autókkal, film- és cégbemutatókkal, előadásokkal juttatta el a vállalat termékeit a fogyasztókhoz. Richard Kaselowsky ugyanakkor határozottan szimpatizált a nácikkal, és Heinrich Himmler SS Reichsführer legközelebbi barátai közé tartozott.
Az Oetker-cég felvirágoztatója 1944-ben életét vesztette egy bombatámadásban, és a fiatal Rudolf August Oetker vette át a családi birodalom vezetését. Kaselowsky megítéléséhez hozzátartozik, hogy 1998-ban a bielefeldi önkormányzat úgy döntött, megváltoztatja a róla elnevezett kiállítóterem nevét náci múltja miatt. Rudolf August Oetker emiatt megvonta pénzügyi támogatását az intézménytől. Öt évvel ezelőtt a város végül hajlandóságot mutatott arra, hogy kedvében járjon leggazdagabb és leghíresebb polgárának. Oetker nyolcvanötödik születésnapjára Kaselowsky utcának keresztelték el azt a közterületet, ahol az egykori cégvezető életét vesztette 1944-ben.
Az ötvenes években Európában és a tengerentúlon tizenöt termelő- és kereskedelmi egységet hoztak létre Oetkerék. A német televízióban a közkedvelt Renáta asszony népszerűsítette termékeiket. A család kezdettől fogva igen sok pénzt áldozott társadalmi és jótékonysági ügyekre. Maga Rudolf August Oetker szenvedélyes műkincsgyűjtő és művészetpártoló ember volt. Ő finanszírozta például 1968-ban a bielefeldi művészeti galéria felállítását. Azonban nem csak a dicsőségből és a pompából jutott ki neki hosszú élete során. Magánélete meglehetősen viharosra sikeredett, három házasságából összesen nyolc gyermek származott. Huszonöt éves Richard fiát 1976-ban elrabolták, és csak busás összeg ellenében engedték szabadon. Öt évvel később átadta a vállalat irányítását másik fiának, Augustnak, a vállalkozás különböző cégeit egy betéti társaságban egyesítették, ő pedig megtartotta magának a vállalatcsoport tanácsadó testületének elnöki posztját egészen a napokban bekövetkezett haláláig.
A Süddeutsche Zeitung szerint az Oetker-birodalom ma az 57. helyen áll a német cégek sorában, ami – ha figyelembe vesszük a többi vállalat pénzügyi helyzetét – kétségkívül imponáló teljesítmény. Sikereiket leginkább annak köszönhetik, hogy hosszú évtizedek óta egyidejűleg több területre összpontosítanak. Változatlanul meghatározó ágazatuk maradt az élelmiszergyártás, de ezen a területen is meglehetősen rugalmasan gondolkodnak: a hűtőszekrények és hűtőládák elterjedése óta jégkrémmel és mélyhűtött pizzával is foglalkoznak, mi több, jó ideje piacvezetők. A legnagyobb bevételük mégsem ebből, hanem a Hamburg Süd nevű hajózási leányvállalatból származik. Emellett olyan közkedvelt és meghatározó német sörmárkák tulajdonosai, mint a Jever, a Radeberger vagy a Clausthaler. Oetkeréknek bankjuk, biztosítótársaságuk, luxushoteljeik vannak, összesen mintegy 400 céget tömörítenek, amelyek 2005-ös adatok szerint 22 ezer embert foglalkoztatnak. A cégcsoport összesített forgalma tavaly elérte a hétmilliárd eurót, Rudolf August Oetker és családja pedig két esztendeje az ötvenedik volt a Forbes magazin világ leggazdagabb embereit összegző listáján 7,5 milliárd dolláros vagyonával.
origo.hu
Belehalt egy férfi abba, hogy barátja az autója után húzta egy motorháztetőn
