Főhajtás az üldözöttek előtt

Járai Zsigmond az első olyan MNB-elnök, aki megemlékezett a kommunizmus jegybanki áldozatairól, sőt bocsánatot kért azoktól, akiket politikai hovatartozásuk miatt távolítottak el a Magyar Nemzeti Bankból. Nem véletlenül váltott ki 2005 októberében élénk érdeklődést az a felhívás, amelyet a bank tett közzé. A jegybank azoknak a munkatársaknak vagy leszármazottaiknak jelentkezését kérte, akik 1945 és 1960 között hátrányos megkülönböztetést szenvedtek. Közéjük tartoznak azok a kollégák, akik 1945-ben Ausztriába menekítették a pénzintézet aranykészletét. Ennek köszönhető, hogy minden idők legnagyobb mértékű inflációja után 1946-ban megjelenhetett az erős forint.
A jegybank vezetését a felhívás miatt bizonyos körök éles hangon bírálták. Pedig a kommunista hatalomátvétel után alaposan meghurcolták a Nemzeti Bank osztályidegennek kikiáltott munkatársait. Az Egyesült Államokban élő Ladányi Katalin, aki nemzeti bankos férjével részt vett az aranykészlet kimenekítésében, számos dokumentumot és – főként a felkérésére elkészített – viszszaemlékezést gyűjtött össze az MNB munkatársainak meghurcolásáról. Az általa rendszerezett, jegyzetekkel ellátott anyagot 2004-ben elküldte Járai Zsigmondnak. A hozzácsatolt kísérőlevelében így ír: „Úgy érzem, talán itt az ideje, hogy az elmúlt, ismert vagy ismeretlen banktörténelmi időkből kezemhez került tényeket nyilvánosságra hozzam. Levelesládámból kiemeltem néhány szemelvényt a háború utáni bankéletről olyanok kezéből, akik átélték azt az időszakot, és évtizedek után, nekünk őszintén megírták az emlékeiket. A szót nem szaporítom, beszéljenek ők, és mondják el, milyen is volt valójában a bank államosítása, illetve az azt megelőző tisztogatási időszak. A mellékelt anyag szemnyitó olvasnivaló. Megrázó bepillantás a kommunizmus alaptételének végrehajtásába – első feladat a társadalomnak alapjaiban történő felforgatása, és ezzel az országfenntartó értelmiségi réteg gyors kiirtása. Sajnos, hogy éppen a Nemzeti Bank mint az ország elit intézménye nyitotta meg e sorozatot.”
Az egyik első áldozat, a vértanúságot szenvedett Thirring Ernő, a jegybank soproni fiókjának vezetője volt. Az ő történetét Katalin aszszony férje, Ladányi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank bankosztályának egykori igazgatója jegyezte le emlékirataiban. Thirring 1945. március végén, amikor a fiókot a bank munkatársai kiürítették, feleségét és felnőtt lányát elküldte velük az oroszok elől az ausztriai, akkor az anschluss következtében Németországhoz tartozó Spittal am Phyrnbe, ahol az aranykészletet őrizték és működtették tovább az MNB-t a jegybankos kollégák, ő maga viszont ott maradt a fióknál. A hadi helyzetben a városok kiürítésekor a helybéli bankok leadták az adott MNB-fiókhoz a birtokukban lévő valutákat, aranyakat s egyéb értékeket. Erről átvételi elismervényt állított ki az átvevő zárkezelő, az elismervény másolata a fióknál maradt. Sopron eleste után, amikor a fiók ismét működni kezdett, megjelentek az oroszok, és keresték az aranyat. Az egyik bank elismervénykópiája ugyanis a Nemzeti Bankhoz irányította a „kincskereső” oroszokat. A tragédiát az okozta, hogy az utolsó percek izgalmában a zárkezelő által kiállított másolat is Spittalba került, így Thirring Ernő nem tudta bizonyítani, hogy az értékeket elszállították. A felszabadító szovjet hadsereg bevitte őt a fiók páncéltermébe, s faggatták, hogy hová rejtette el az aranyat. Mivel az igazat nem hitték el neki, az alkalmazottak füle hallatára (ordításai áthallatszottak a falon) agyonverték. Később pokrócban vitték ki, s többé senki sem látta.
Krenner Zoltánt 1949-ben bocsátották el az MNB-ből. Az akkori rendeletek értelmében aki nyolc napon belül nem helyezkedett el, elvesztette nyugdíjjogosultságát. Tisztviselőnek sem vették fel sehová. Doktori címe ellenére nyolc napon belül csak egy kavicsbányában tudott munkát kapni a négydiplomás szakember. Kisfia ekkor négyéves volt. Munkába reggelenként hat kilométert biciklizett, s az erdőszélen gombát szedett, hogy odahaza legyen valami ennivalójuk.
Töreky Iván okleveles közgazda 1931-től 1946-ig tartozott a Magyar Nemzeti Bank állományába mint főellenőr. Nyugdíjas segédmunkásként 1990-ben levélben fordult Surányi Györgyhöz, a Nemzeti Bank akkori elnökéhez, mert megtudta, hogy a pénzintézet volt tisztviselőinek és nyugdíjasainak ebédmegváltás címén kisebb anyagi segélyt kíván nyújtani, s ebben szeretett volna ő is részesülni. Ám az illetékes – más üldözött, osztályidegen magyar értelmiségiekkel együtt – tőle is megtagadta a segélyt. Tavaly október 20-án az MNB emlékünnepséget rendezett a politikai üldöztetést szenvedett munkatársai tiszteletére, amelyen a világ számos tájékáról hazalátogató egykori munkatársak és azok leszármazottai is részt vettek. Ekkor leplezte le Járai Zsigmond elnök és Adamecz Péter alelnök a bank aulájában azt a kompozíciót, amely örök emléket állít a meghurcolt munkatársaknak, s amelyen ez olvasható: „A Magyar Nemzeti Bank mindazon munkatársai emlékére, akik életük kockáztatásával védték a rájuk bízott embereket, nemzeti értéket, vagy méltatlanul politikai üldöztetést szenvedtek. Állhatatosságuk örök például szolgál.” Ezután az esemény a Zeneakadémia nagytermében folytatódott, ahol Járai így kezdte köszöntőjét: „Köszönöm, hogy eljöttek, és megtisztelték emlékünnepségünket. Örülök, hogy valamennyien együtt emlékezhetünk meg az 1956-os forradalom évfordulójáról. Ezt a megemlékezést, tiszteletadást kiterjesztjük mindazokra, akiket a kommunizmus diktatúrája alatt a Nemzeti Bankban méltatlanul üldöztek. Ma az MNB nevében újra bocsánatot kérünk a bank nevében elkövetett valamennyi politikai üldözésért, és megkövetem mindazokat a dolgozókat, akik ezeket elszenvedték. Az üldözöttek és családtagjaik közül sokan itt ülnek velünk, ők és a mostani kollégák is büszkén mondhatják el ezután: a Magyar Nemzeti Bankban dolgoztam, és becsülettel szolgáltam. Csak olyan társadalom lehet eredményes, amelyben a tisztesség, a becsület és a hozzáértés komoly értéket jelent. Ezt az MNB dolgozói mindig is tudták, s bármilyen politikai szelek fújtak, ezek az értékek a bankban fennmaradtak. De szerencsére sok helyen megmaradtak ezek a társadalom és a gazdaság más részében is, az egyházak, a családok és a kisebb emberi közösségek a legszörnyűbb időszakokban is ápolták ezen értékeket, alapot teremtve ezzel a túléléshez és a jobb jövőhöz.”
Felszólalt Jankovics Marcell is, s elmondta, hogy az ő édesapja is a banknál dolgozott, s a kommunizmus idején életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Ezt nyolc évre változtatták, de úgy szabadult, hogy nem sokkal ezután elhunyt. Az ünnepség végén Járai egyenként búcsúzott el a megjelentektől. Mindebből látható, hogy létezhet azonos mérce, őszinte gesztus – a szakma tisztes szolgálata mellett is.