(mitől bűzlik a hal…)

Én nem tudom, mennyire feledékenyek az emberek, s mennyire nagylelkűek a megbocsátásban. Az eddig történtek szerint a populációs átlag a volt kommunistáknak minden további nélkül mindent megbocsát, s a kollektív emlékezet aligha terjed egy-két évnél tovább. Nem alaptalan tehát az a feltevés, hogy a történelmet jelenleg a média írja, egy s mást a tudatunkba mélyen, kitörölhetetlenül belevés. Bocsánat. Rosszul mondtam, amikor a „kitörölhetetlen” szót használtam, mivel a szabad magyar sajtó, ha úgy hozza a szükség, a kitörölhetetlent minden további nélkül kitörli. Például Antall József jelenleg már korántsem az a keresztény kurzusos horthysta rém, akinek, mondjuk, a színe változott Magyar Hírlap egykor beállította. Ma esetenként úriemberként emlegeti a balliberális média. Itt elképesztő fordulat történt: jelenleg – a Szilvásy-jelenség kapcsán – a jobboldal érzi úgy, hogy Antall nemzeti konzervativizmusa és politikai judíciuma, legalábbis máig nyúló következményeiben, nem volt makulátlan.
Nyilvánvaló, hogy az üzletelő pszeudoliberalizmus és álszocializmus a békülékenységet csak szimulálja, a populáció nyugalomvágyára apellálva. Közkeletű a közös nemzeti érdekekre történő hivatkozás. Az alaphazugság szerint a jobboldal ilyen esetben sem hajlandó az együttműködésre, árulásra kész, s rontja az ország nemzetközi megítélését. Eltekintve attól, hogy „a nemzetközi megítélést” felettébb gyanús szóösszetételnek érzem, emlékezetem szerint éppen az antalli időkben fordult elő, hogy a nemzeti érdekeket és az országimázst a baloldali sajtó semmibe vette, és belpolitikai érdekből a közvéleményt hiszterizálva és megtévesztve, egy olyan kormányzati döntés ellen fordult, amely másfél évtizednyi távolságból visszapillantva helyesnek, pozitívnak és hasznosnak látszik. Ez az ügy az úgynevezett fegyverszállítási botrány, amely szerintem hozzájárult ahhoz, hogy Horvátországgal mindmostanáig zavartalanok és barátságosak a kapcsolataink. A magyar baloldali sajtóorgánumok és mentoraik akkor minden megfontolás nélkül a térségbeli posztkommunizmust és az azóta Európa által elmarasztalt, korábbi militáns szerb rezsimet támogatta és szolgálta, amikor pellengérre állította a magyar kormányt, Antallt és külügyminiszterét, Jeszenszkyt.
Az volt az igazi brutális árulás. S közben a média és a balliberális politikai elit az igazságtevő szerepében tetszelgett. Ezt, némi túlzással, olyan háborúnak tekinthetjük, ahol az akkori magyar baloldal – képletesen szólva – együttműködött Miloseviccsel. Az ilyesminek – ha elfelejtjük is – nyoma marad az életünkben. Így a tőkésített baloldalnak az az igénye, hogy a Fidesz és szövetségesei tegyék le a fegyvert, nemcsak képmutatás, hanem nagyfokú szemtelenség is.
Ismerősek ezek a kijelentések: „Úgy tűnik, Antall József és kormánya rálépett arra az útra… melyet eleinte banánköztársaságnak, parancsuralomnak, végül majd fasizmusnak hívunk.” Ezt írta a fent nevezett úriemberről a mértékadó esztéta, György Péter 1991-ben, akinek hajlamát a tisztességre én nem vonom kétségbe. Ő egyike a legmagabiztosabban tévedőknek és igazságosztóknak. Egy bulvárlap ugyanekkor a következőket írja Diktatúrából diktatúrába? címmel, idézve Karl Nandrup Dahl (névtelen) norvég szakszervezeti vezetőt: „Magyarországon késhegyen táncol a demokrácia.” A „tekintélyes” norvég úr kifejtette, hogy „a magyarhoz hasonló kaotikus viszonyok között fennáll a diktatúra veszélye. A helyzet hasonló ahhoz, mintha egy egész országnak kellene egyszerre szaltót ugrania…” Ebből is látható, hogy a profi balvégzetű média sohasem rettent vissza a legnagyobb baromságoktól, továbbá: a fasizmus nem Orbán-találmány.
Ezek a bornírt támadások akkor a kilencvenes évek elején a hatalmon lévő nemzeti keresztény kormányt érték. A helyzet azóta annyiban javult, hogy most az ellenzékre is kiterjedtek ezek a vádak, s a magyar populáció fejébe azt sulykolja hazudós miniszterelnökünk, jobbján a bábbá silányult Kuncze Gáborral, hogy az agresszív rendőr különb a békés tüntetőnél, a hazugság jól megfér a büszkeséggel, s nem a fejétől bűzlik a hal. Hogy a „békeszerető” magyar átlag meddig tűri az agymosást, én nem tudom…