Nagyvizit

Ma nagyvizit napját írjuk, ez olyan, mint a nagykarácsony vagy a nagyszombat. Nagy nap a mai, maga Molnár Lajos (Semmelweis után az első) írja a receptet, háromszáz forint kell hozzá, meg némi humorérzék, és már mehetsz is a pénztárhoz.
Vizitdíj. Azért kell fizetnem, amiért munkáséveim során egy talicskányi pénzt elvett tőlem a társadalombiztosítás, közben meg rajtam kacagott a tudományos szocializmus? Megnéz a doktor, megkér, sóhajtsak néhány nagyot, megkocogtatja a hátamat, megkérdi, hány cigit szívok naponta, mennyit iszom, aztán meg elkéri a neki járó háromszáz forintot. (Erről persze számlát kell adnia, dokumentáció, pecsét, szignó, miegyéb – neki sem könnyű.) Közben odakint, a váróban visszaadja lelkét a teremtőnek egy infarktusos ember, egy másik meg ambulánsan elvérzik. Nehéz időket élünk. A vizitdíjon persze el lehet viccelődni egy darabig, de nem érdemes. Nagyvizit napját írjuk, készítsünk elő aprópénzt, közelítsünk a perselyhez, háromszázat kell fizetnünk. Ettől persze nem biztos, hogy meggyógyulunk, de egyébként megnézhetjük magunkat.