Nem formában, hanem munkában

Egy barátságos vízilabdameccs sokszor inkább hasonlít kétkapus edzésre, mint valódi tétmérkőzésre, és manapság az ilyesmi már nem nagy történet. Kivéve, ha a magyar csapat játszik az olasszal; ha Kecskemét városa története során először fogadhatja a nemzeti együttest; ha Benedek Tibor majd két év után tér vissza a válogatottba; ha Kemény Dénes szövetségi kapitány azt idézheti, hogy éppen egy évtizede kezdte az első felkészülést az azóta kétszeres olimpiai bajnokká vált társasággal; ha e találkozóval indul a márciusi melbourne-i világbajnokság tesztmérkőzéseinek sorozata. Így viszont legalább fél tucat okból volt egyedi alkalom a tegnap esti fellépés.

Decemberben a Margitszigeten, januárban Balatonfűzfőn, majd februárban újra a fővárosban edzőtáborozott férfi vízilabda-válogatottunk, tegnap pedig megkezdődtek a felkészülési mérkőzések. Az olaszok elleni egy szem hivatalos meccs és az azt körítő három kétkapuzás azért nélkülözhetetlen, mert az itáliai légió, Kásás Tamás, Madaras Norbert és Szécsi Zoltán mostanra csatlakozhatott a kerethez, amely csütörtöktől vasárnapig már a kolozsvári nemzetközi tornán szerepel (az ellenfelek Horvátország, Görögország, Németország, Románia), február végén Németországban a házigazdával, majd a Margitszigeten Horvátországgal közösködik, aztán március elején Debrecenben ismét a görögökkel, a németekkel és a románokkal méri össze magát.
A csapat tehát a következő egy hónapban akár rá is unhat a horvát, a görög, a német és a román játszótársra, ám egyszer sem találkozik a tavaly szeptemberi Európa-bajnokság győztesével, Szerbiával, valamint a belgrádi bronzérmessel, Spanyolországgal. Azaz a két legveszélyesebbnek tűnő riválissal, valamint a tavaly kétségtelenül alulteljesített oroszokkal se. „Mi nem kerestük az ő társaságukat. Vagy ők kerülnek minket?” – kérdeztük Kemény Dénestől, aki így válaszolt: „Mi csak abba szólhatunk bele, a hazai tornánkra ki jöjjön el, ahová nem hívnak bennünket, oda nem mehetünk. Szerettem volna, ha Debrecenben ott vannak a spanyolok és az oroszok is, de addigra már elkötelezték magukat máshová, lekéstük őket. Bevallom, a szerbeket nem kerestük, mert ők sem keresnek soha minket, és nem kívántunk lehetőséget adni nekik arra, hogy kikosarazzanak. Tudom, ez a program messze van az ideálistól, de most már nincs mit tennünk.”
A kapitány arra is emlékezett, hogy kereken egy évtizede vezényelte első válogatott felkészülését, de ettől még állítja, az újabb és újabb ösztönző önmagától adódik: „Számomra éppen elegendő motiváció, hogy legutóbb az athéni olimpián győztünk, a játékosok pedig elég jól számolnak, így tudatosult bennük, hogy pillanatnyilag tizenkilencen vannak, és a vb-re csak tizenhárman utazhatnak. Arról nem is beszélve, hogy 2004 óta ők sem nyertek semmit.” E hiányérzetet persze nem feltétlenül tegnap kellett orvosolni.
Másrészt az is igaz, hogy míg Biroséknak ez csak egy meccs volt, addig a kecskeméti publikumnak maga a meccs. Benedek Tibor is különleges érzésekkel készülődhetett, hiszen miután 2005 májusában szívpanaszai miatt lemondta a válogatottságot, most tért vissza, immár egészségesen. És rögtön góllal, amelyet bekkel a nyakán vágott be, de éppen ez az egyik fő erénye, hogy tud „emberről játszani”. Találatával amúgy
2-1-re szépítettek a mieink, akik folyamatosan kapaszkodtak, 0-2-ről, 2-4-ről, félidőben pedig Benedek második góljával 4-5-ről eredtek a vendégek nyomába.
Együttesünk 6-5-re vezetett először, majd 8-7-re, a hajrában másodszor, Benedek negyedik góljának köszönhetően. Mivel az olaszok az előző hat alkalommal kikaptak a magyaroktól – a belgrádi Eb-n például 13-6-ra –, tegnap már verekedtek is a döntetlenért, és 8-8-cal el is érték azt.
Kemény Dénes játékosai mellett a sajtót is gyakran látja el hatásos szófordulatokkal, tegnap például kijelentette: a csapat nem formában van, hanem munkában. De lesz ez még fordítva is.