Tisztító vihar

Ma már csak a kutatók töredéke vitatja az éghajlatváltozás tényét. De nemcsak a felmelegedés sebessége növekszik, hanem az elszánás is a cselekvésre. Például Franciaországban a környezetvédelem, benne a klímaváltozás elleni harc az elnökválasztás egyik kulcstémájává vált. Hála többek között Nicolas Hulot-nak, a rendkívül népszerű dokumentumfilmesnek, aki évek óta a világ természeti csodáit és azok pusztulását mutatja be a francia nézőknek. Hulot sokáig fontolgatta, hogy indul az idei francia elnökválasztáson, végül a napokban visszakozott. De így is elérte, hogy eddig tíz elnökjelölt – köztük a legnagyobb eséllyel induló Nicolas Sarkozy és Ségolène Royal – aláírta az általa megfogalmazott környezetvédelmi chartát. Erre aligha lettek volna hajlandók, ha nem érzik a közvélemény nyomását, amely egyre érzékenyebb a környezet problémáira.
Talán ezzel is magyarázható, hogy a múlt héten nyilvánosságra hozott nemzetközi jelentés a politikusok körében is nagy visszhangot váltott ki. A több mint 130 ország 2500 éghajlatkutatója által készített jelentés, amelyet az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi szakértői bizottsága (IPCC) tett közzé, egyértelműen az emberi tevékenységgel magyarázta az elmúlt 16 évben bekövetkezett hőmérséklet-növekedést. Bár a bizottság rendkívül rövid időszakban vizsgálhatta a klímaváltozást, látható, hogy a folyamat gyorsul. Az ENSZ-jelentés annak a párizsi tanácskozásnak a nyitónapján jelent meg, amelyen 46 ország – az Európai Unió majd mindegyik tagállama, így Magyarország is – környezetvédelmi szakemberei, tudósai, illetékes kormányzati tényezői felhívással fordultak a nemzetközi közösséghez, hogy járuljon hozzá egy, az Egyesült Nemzetek Szervezete égisze alatt működő környezetvédelmi világszervezet megalakulásához. Jelenleg mintegy 500 két- vagy többoldalú szerződés és húsz szervezet foglalkozik a környezetvédelem kérdéseivel. Az elképzelés szerint a szétforgácsolt irányítás helyett egy „szuperszervezet” fogná össze a környezetvédelem ügyét, hasonlóan a kiválóan működő Egészségügyi Világszervezethez, a WHO-hoz. (Párizsban még nem született döntés sem a szervezet nevéről, sem a finanszírozásáról, sem a jogosítványairól.)
Jacques Chirac, a vendéglátó államfő beszédében – amelyet sokan az öt évvel ezelőtt Johannesburgban, a környezetvédelmi világkonferencián elmondott nagy ívű felszólalásához hasonlítottak – arról szólt, hogy valóságos világméretű környezetvédelmi forradalmat kell végrehajtani. „Látva a sürgősséget, immár nincs ideje félmegoldásoknak: valódi változás kell – hangoztatta a francia elnök. – A tudat, a gazdaság és a politikai cselekvés forradalmára van szükség. Ennek a harcnak világméretekben kell megvalósulnia. […] Épp ezért kormányt kell létrehozni, a környezetvédelem világkormányát.”
A francia fővárosban elért eredményeket némileg árnyalja az a tény, hogy az üvegházhatásért felelős gázok nagy részét kibocsátó országok – mint az Egyesült Államok, Kína, India, Oroszország – nem voltak jelen, illetve csak megfigyelőiket küldték el a tanácskozásra.
Ennek ellenére a globális felmelegedés ügyét mostanában olyan politikusok veszik napirendre, akik ez idáig csekély érdeklődést tanúsítottak a probléma iránt. Az ősz végén Tony Blair brit miniszterelnök figyelmeztette a világot a klímaváltozás elkerülhetetlen veszélyeire. Januárban hangzott el az amerikai elnök, George W. Bush országértékelő beszéde, amelyben olyan „zöld” húrokat pendített meg, hogy talán ezzel okozta a legnagyobb meglepetést. Bejelentése szerint az Egyesült Államok az elkövetkező tíz évben húsz százalékkal csökkenti az ország fosszilisüzemanyag-felhasználását. Ez azért is nagy szó a világ egyik legnagyobb gázkibocsátójától – amellyel ugyancsak erősíti a Föld üvegházhatását –, mert eddig váltig tagadta, hogy a levegőbe kerülő szén-dioxid jelentősen hozzájárul az éghajlatváltozáshoz.
Persze a politikai érdeklődés nem csupán jószolgálati: jelentős gazdasági érdekek szólnak a cselekvés mellett. Sir Nicholas Stern angol kutató jelentésében az állt: ha nem változtatunk a károsanyag-kibocsátás mértékén, akkor 2050-ben a világ össztermelésének öt százalékát, évente mintegy 5500 milliárd eurót lesz kénytelen a klímaváltozás hatásainak kiküszöbölésére fordítani. Mostani becslések szerint, ha a GDP egy százalékát költenénk megelőzésre, akkor megtakaríthatnánk a későbbi kolosszális befektetést. Mire kell majd kiadni ezt 5500 milliárdot? A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, esetleges felfogására; a szélsőséges időjárás miatt keletkező károk enyhítésére; a mezőgazdaságban bekövetkező változások kezelésére; az elsivatagosodó tájak lakóinak élelmiszer-ellátására; a milliószámra érkező menekültek fogadására. És akkor még nem is beszéltünk a tengerszint-emelkedés miatt elköltözők problémáiról.