Teljesítményekről lehet ítéletet mondani, és sokszor érdemes is, mert abban a világban, amelyben jószerével senki nem törődik már senkivel, a langyos dicséretnél, ragacsos vagy simára gyalult szép szavaknál többet ér maga a puszta figyelem. Ha azonban emberi sorsokról van szó, bárki óvatosabb lesz, ha egyszer-kétszer már beleütközött tulajdon korlátaiba. Különösen indokolt az óvatosság olyasvalaki esetében, akiről évtizedek alatt megannyi újságcikk, híradás sem rajzolt megbízható képet, mert mindig fontosabb volt a szenzáció, a botrány, mint az emberi arc.
Zalatnay Saroltát a táncdalfesztiválokon ismerte meg az ország a hatvanas években. Fiatal volt, hatalmas hangja, belső tüze volt, szikrázott az életörömtől, de az évek múlásával – számos nagylemez és díj után – is afféle csiszolatlan gyémánt maradt. Ma – a retródivat ellenére – Zalatnay a köztudatban nem elsősorban a táncdalfesztiválos idők tanúja, a Tölcsért csinálok a kezemből vagy a fesztiváldíjnyertes Fák, virágok, fény című örökzöldek előadója, hanem inkább botrányhős vagy éppen drámai sorsú, a becsületéért harcoló hatvanas asszony. A TV2 Napló különkiadásába sem koncertjével, lemezével, énekesi pályafutásával került be, hanem azzal, hogy miképpen próbál talpra állni a börtönévek után, hogyan költözik új lakásba, hogyan rendezgeti hol szegényesnek, hol nem éppen filléresnek látszó tárgyait, egykori díjait, s végül kik jönnek el a házavatójára. De még ez a téma sem kap túl sok kíméletet a médiától: a reggeli műsorban Csiszár Jenőék azzal harangozzák be, hogy este a Naplóból majd kiderül, hogy Zalatnay anyagi kiszolgáltatottságában végül elfogadja-e a pornófilmes Kovi szerepajánlatát is. (Mert mit lehet tudni? Elvégre a Playboynak már levetkőzött, nem igaz?)
Maga a műsor eléggé skizoidra sikeredett. Időnként elő-előszede-gették egy-egy párbeszéd erejéig a hamvába holt pornós témát, pedig a néző már az adás előtt levélben is megírhatta volna, hogy nem lesz belőle semmi, mint ahogy nem is lett, s közben igyekeztek valami szirupos, hamis sajnálatot kelteni a jobb napokat látott énekesnő iránt. Mintha tisztességes dokufilmet ez az emberi sors nem érdemelt volna meg. Pedig inkább azt lett volna jó megtudni, hogyan élhetett Zalatnay abban a szegényes zuglói házban, ahonnan átköltözött a nem túl nagy ízléssel, de láthatóan pénzből, minden kedvezmény mellett is súlyos milliókból felújított tárnoki házba, miközben bőrüléses Mercedesszel furikázik, ugyanakkor a házavatón hagymás zsíros kenyér a főmenü. Az is érdekelt volna, nem érzi-e úgy, hogy már akkor kiszolgáltatta magát a bulvársajtónak, amikor énekesi teljesítményei helyett életrajzi regénnyel jelentkezett?
Zalatnaytól sem áll távol a túl intim, kínos önsajnálat. A néző meg azt morogja, manapság még börtönből sem kell szabadulni ahhoz, hogy az ember még nála is szánandóbb körülmények között vegetáljon. Így szakad el az amúgy is vékonyodó vezérfonal. Együttérzés helyett homályos gyanakvás ébred: itt valami kínos bizalmaskodással vegyes bulvárkodás zajlik, és a néző sosem fogja megtudni, ki ez az ember, és miről szól igazából Zalatnay Sarolta története.
(Napló, különkiadás. TV2, február 12., 20.10.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
