Bírák a vádlottak padján

A tárca természetesen szabad utat enged az igazságszolgáltatásnak – jelentette ki a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában a móri rablógyilkosság ügyéről szólva Kondorosi Ferenc. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára azt követően nyilatkozott, hogy az országos főkapitánnyal történt egyeztetés után belátta: nem időszerű, hogy megvizsgálják a nyomozók korábbi tevékenységét.
Kérdésre válaszolva hozzátette: példamutatóan gondos eljárásban is lehet téves ítéletet hozni, kormányzati tisztviselőként azonban ő nem kommentálhatja a bíróság munkáját. Mégis kommentálta. A jogtudomány képviselőjeként úgy vélte, a bírói tévedés a móri ügyben még nem bizonyosodott be. Elképzelhető – folytatta ugyanakkor –, hogy nem voltak megalapozottak az ügyben hozott ítéletek. Kondorosi Ferenc megnyilatkozásai rendre döbbenetet váltanak ki szakmai berkekben s a közvéleményben. E megszólalása is elképesztőnek mondható. Hogyan érti például a minisztériumi vezető azt, hogy a tárca szabad utat enged az igazságszolgáltatás menetének? Tehetne mást is? Mindmáig úgy tudtuk: az igazságszolgáltatás menetének a Magyar Köztársaság alkotmánya enged szabad utat. A bíróság, a harmadik hatalmi ág eszerint nem befolyásolható. Mi köze a minisztériumnak az igazságszolgáltatáshoz? Természetesen a legcsekélyebb köze sem lehetne hozzá normál esetben. Kereteibe tágan értelmezve is csak a bíróság és az ügyészség tartozik bele, a rendőrség nem. A rendőrség nyomozó hatóság. A tárca irányíthatja ugyan a fegyveres testületet, a nyomozó munkát azonban nem felügyeli. Ez az ügyészség feladata. A vádhatóság sem teheti meg azonban, hogy bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén a tényfeltáró munka útjába álljon.
Még különösebb, hogy az államtitkár ítéleteket minősít. Akkor sincs erre lehetősége, ha önmagát adott esetben a jogtudomány képviselőjeként tünteti fel. Nem lehet valaki egyik pillanatban a végrehajtó hatalom, a kormányzat tisztviselője, a másik pillanatban pedig jogtudós. De ha megengedhetőnek tartanánk is ezt a kettősséget, a szerénység, a jog tisztelete vissza kellene hogy tartsa Kondorosit a hasonló nyilatkozatoktól.
A móri ügy: folyamatban lévő eljárás. Meglehetős bátorságra vall, ha az ügyben korábban hozott ítéletekről valaki a még le nem zárult nyomozás befejezése előtt véleményt mond. Komoly jogtudós nem követhet el ilyen óvatlanságot. A joggyakorlatot valamennyire is ismerő szakember sem ragadtathatja magát ilyen kritikára. Kormányzati tisztviselő számára pedig abszolút tabu az ítéletek minősítése.
Volt idő persze, amikor a végrehajtó hatalom közvetlenül útját állta az igazságszolgáltatásnak, sőt új irányt szabott számára. Idézzünk fel erre egy kecskeméti esetet! A megyei bíróság 1950 októberében felmentett egy férfit, aki hat évvel korábban, 1944 őszén nem mindennapi cselekményt követett el: vasvillával agyonszúrt egy szovjet katonát. A katona bement a később vád alá helyezett férfi tanyájára. Gépfegyverrel megfenyegette a családot, majd meg akarta erőszakolni a ház asszonyát. A férj ekkor sújtott le a vasvillával. A holttestet szomszédja segítségével elásta. Miután a tetem véletlen folytán előkerült, a tanya tulajdonosát és a szomszédját bíróság elé állították. A megyei bíróság büntető tanácsa azonban jogos védelemnek minősítette az esetet, és a gazdát felmentette az emberölés vádja alól. Amint azonban leszállt az este, a felmentett férfi háza előtt megállt a fekete autó. Az Államvédelmi Hatóság a gazdát Budapestre szállította. Itt rövid úton halálra ítélték, és kivégezték. Az indoklás szerint a férfi nem emberölést, hanem háborús bűntettet követett el, mert a felszabadító szovjet hadsereg egyik katonáját ölte meg. Letartóztatta az ÁVH a felmentő ítélet kihirdetésének napján a bírót, a bírósági jegyzőkönyvvezetőt, a vádiratot szerkesztő ügyészt és a főnökét is. A bírói tanács elnökét a vádlottak padjára ültették, s hat év szabadságvesztéssel sújtották. A jegyzőkönyvvezetőt egy évre csukták be, a beosztott ügyész három, főnöke ötévi börtönt kapott, a szomszédra hét évet róttak ki. A Legfelsőbb Bíróság héttagú felülvizsgálati tanácsa 1990. október 29-én hozta meg ügyükben a felmentő ítéletet. A rehabilitált személyek többsége ekkor már nem élt. A döntés indoka szerint a bíró, a jegyzőkönyvvezető és a két ügyész a büntetőjog szabályainak megtartásával, esküjéhez híven látta el feladatát köztörvényes ügyben. Fegyelmi vétséget sem követtek el. A per koncepciós volt.
Érthetetlen, hogy az igazságszolgáltatás miért nem állít emléket hasonló sorsú egykori munkatársainak. Sem a bíróság, sem az ügyészség nem emlékezik meg konkrétan az ilyen esetekről. Pedig nem csekély bátorság kellett 1950-ben egy-egy ilyen vádirat megszerkesztéséhez vagy a felmentő ítélet meghozatalához – a jogszerű eljárás lefolytatásához. Mindez azonban a hajdani kecskeméti ügynek csak az egyik tanulsága. A másik az, hogy a munkáját a jogszabály szerint végző ügyész és bíró utólag sem a kormányzati, politikai hatalom, sem pedig a közvélemény nyomására nem ültethető a vádlottak padjára. Még jelképesen sem. Az igazságszolgáltatás szereplőinek e fajta felelősségre vonása, sőt felelősségük felvetése is abszurd. A bírói döntések és eljárások vitathatók, de nem a kormányzat képviselői vagy más hivatalos emberek által. A függetlenségnek a látszatát is meg kell őrizni. Az ítéletet a felettes bírói fórumok minősíthetik. Ez a jog a bírók kollégáit sem illeti meg.
Mindezek miatt káros, ha az igazságszolgáltatás ügyeiről az inkompetens minisztérium akárcsak feltételes módban is véleményt nyilvánít. Az államtitkár vélekedései pedig különösen érthetetlenek. Amennyiben ugyanis Kondorosi Ferenc a jogtudomány képviselőjének tekinti magát, akkor elméleti és nem gyakorlati kérdésekről kéne nyilatkoznia. Ugyanakkor az korántsem elméleti kérdés, elképzelhető-e, hogy a móri ügyben hozott ítéletek megalapozatlanok.
A most folyó nyomozás eredménye dönti majd el: volt-e köze az életfogytig tartó fegyházra ítélt Kaiser Edének és az ugyancsak eljárás alá vont Hajdú Lászlónak a móri bankrabláshoz. Az esetleges újabb vádemelés és a majdani bírói ítélet tárhatja fel az Európában példa nélküli többszörös gyilkosság összefüggéséit.
Ha a hivatalosság részéről valaki jelenleg megszólalhatna az ügyben, az a nyomozást felügyelő ügyészség lenne. A vádhatóság azonban jobbára hallgat. Ez még mindig szerencsésebb eset, mint kerekasztal-beszélgetéseken nyilvánosságra hozni a le nem zárt nyomozás eredményeit. Kondorosi Ferenc felkészültsége egyébként sem elegendő a véleménynyilvánításhoz. Az államtitkár nem folytatott joggyakorlatot: az életrajzi adatok szerint nem dolgozott sem az ügyészségen, sem a bíróságon, és ügyvédi irodában sem tevékenykedett. A konkrét ügyek megítéléséhez szükséges jogi szakvizsgát nem tette le. A bíróság független, csak a törvénynek van alárendelve. Az alkotmánynak ez a rendelkezése jelenleg is hatályos.