Blama

Csűrhetik-csavarhatják, magyarázhatják, ez a március 15-e akkora pofon volt a koalíciónak, hogy csenghet bele a füle. Pedig micsoda fegyvertárát vonultatták fel a megfélemlítésnek, a pletykának, a rémhíreknek! Még szállodákat is mutogattak a televíziókban, telt ház van, minden magyar wellnesshotelban tölti az ünnepet. Nagy a jólét, telik a négynapos hétvégére. A Fidesz nagygyűlésén jutott az eszembe, ennek a rengeteg embernek vagy nem telik rá, vagy fontosabb a közös ünneplés. Tévedtem, nem az ünneplés volt a fontos, hanem hogy Orbán Viktor „uszító” beszéde után menjünk kukákat égetni. Kérdés, ki volt ott. Mi a Belvárosban vacsoráztunk, majd hazagyalogoltunk, és csak a TV2 kommentárjaiból tudtuk meg, hogy végre-valahára csak felgyújtottak egy kukát. A kiküldött riportereknek nehéz dolguk volt: „Jobbról a tüntetők, balról a rendőrség”, és nem történik semmi. Borzasztó. Illetve egy hölgyet, akit a többi utassal együtt leszállítottak a villamosról, a rendőrök fellöktek úgy, hogy eltört a keze. A János-kórházban nem látták el, mert regisztrált munkanélküliként egyetlen fillérje sem volt, majd éjszaka a Szent Imrében begipszelték, méltányossági alapon, ingyen.
Az ünnepség blamája azonban nem az volt, hogy Gyurcsány megint gyerekeket vetett be a múzeumnál, az sem, hogy zártkörű beszédében a homoszexuálisok és leszbikusok mellett negédeskedett, sőt, hogy majdnem sírva fakadt az ő népének látható és hallható hálátlanságától.
Március 15-e blamája Demszky Gábor főpolgármester volt. Ez az SZDSZ által felépített, bátor, ellenzékinek maszkírozott szobor már régen repedezik, de március 15-én darabjaira hullott, mint egy rossz cserépfazék. Azért kellett az ünnep estéjén mindenért Orbánt tenni felelőssé, hogy egyetlen szó se szóljon arról, mekkora kretént csinált magából a főpolgármester. Most, hogy a beszédről levettem a hangot, egy reszkető kezű, zavaros tekintetű, rángatózó, néma alak ágál a képernyőn. Valahonnan ismerős. Hanggal bombasztikusabb. Demszky önuralmát vesztve rikoltozott, őrjöngött, ordítozott és fröcsögött. Nem tudom, hogy az előre megírt beszéd milyen lehetett, de utólag remélem, a vastagabbja csak rögtönzés volt. Demszky ugyanis későn kapcsolt, hogy nem jámbor hívei kérődznek a Petőfi-szobornál, hanem azok, akiknek tele van a hócipőjük a tizenhat éves züllesztéssel, a lakhatatlan várossal, az alkalmatlan Combinóval, a nem létező metrókkal, de legfőképpen Demszky enervált céltalanságával. Nem Gyurcsánynak kellett volna nótáznia a háta mögött, hanem Tarlóst is felkérni beszédre. A főpolgármestert kifütyülték, lehülyézték. Ha akkor azt mondja, bocsánat, és lelép a színről, még nyerő lehet, de nem: Demszky sehonnai bitang embereknek nevezte a tömeget, és rikácsolva közölte, hogy tíz emberből kilenc vele van. Lenin óta tudjuk, a „többség” mindig a bolsevikokkal van. De sajnos azok most a wellnessben szürcsölték a koktélokat. Ami pedig az esernyős mutatványosokat illeti, az év kabaréja volt, amint néhány öltönyös fickó esernyőkkel ugrált Demszky előtt, nehogy eltalálják egy tojással vagy naranccsal. Ezekben a narancsokban állítólag vas volt elrejtve. Vastojás? Vasgolyó? Vasaló? Vastyúk? Ugyan… Demszky, a hős, indult meg a legendagyártás, aki a csőcselék ellenében míves beszédet mondott. Annál a résznél, amikor Bajcsy-Zsilinszky Endre halála és az Árpád-sávos zászló egybekerültek, egyszerűen lehülyézték. Tiszta szerencse, hogy a csőcselék nagyvonalú volt, csak egyetlen záptojást kellett volna becsempészni a készletbe, meglepő gyorsasággal befejeződött volna ez az egyébként igen szórakoztató és röhejes performance.