Csillag

A kora tavaszi nap után, hűvös sötétség borult a tópartra, esti szél kelt szárnyra, s eldobott műanyag poharakat kergetett a parti sétányon. A lány és a fiú meleg pogácsát evett, az imént vásároltak egy zacskóval pékségben. Szótlanul andalogtak, szüntelenül rágtak, aztán leültek egy partra fordított bádogladikra. A lány a fiú vállára hajtotta a fejét, és az égboltot fürkészte.
– Figyelj, Csúzli, mi is válasszunk magunknak csillagot – kérte cérnahangon, közben újabb pogácsába harapott, a fele letört és az ölébe szánkázott.
– Állatság – válaszolta a fiú. – Már nem divat. Szerinted az?
– Akkor is nagyon szeretném! Na!
– Minek nekünk csillag? Te se tudod, mi?
– Hát, csak. Legyen.
A lány mindjárt talált is egyet, a Procyont. Vékony ujját az égre szegezve mutatta, az éppen jó lenne, de a fiúnak nem tetszett. Halványnak találta, fényesebbet akart. Rámordult a lányra.
– Annyi van ott, mint égen a csillag! Nehogy már valami sápadékot vigyünk, hát, nem?
Észrevette a Szíriuszt. Javasolta, hogy azt válasszák.
– Ne legyél mohó, Csúzli, az olyan baromi fényes csillag nem hoz szerencsét – mondta a lány, és gyengéden megsimogatta a fiú arcát. Felmutatott az Arcturusra. – Ahhoz mit szólsz? Olyan egyedül van szegény csórikám. Megmondjam miért?
– Nem érdekel.
– Világított mellette egy nagy csillag, de azt kiválasztottuk a Korhány Rudival, azért nem látod.
– Na, ne. Szóba állsz azzal a fakormányossal?
– Tavaly jártunk. Várjál! Tavalyelőtt volt!
– A Korhánnyal jártál? Komolyan? Frankón?
– Beindult rám. Á, mindegy.
– Mi lett a csillaggal?
– A Korhány a vonaton felejtette.
– Büdös burnyák – horkant a fiú, közben a hatalmas mancsát a zacskóba dugta, hogy újabb pogácsát halásszon.
– Aztán a Miskei Karesszal is választottunk egyet.
– A Karesszel is jártál? Mindenki hajtott rád?
– Á, nem az esetem. Kempingeztünk.
– Mi lett a csillaggal?
– Nem tudom – rántotta meg a vállát a lány. – Két napig megvolt a sátorban, éjjel pokrócot dobtunk rá, rohadtul világított. Amíg kajakozni mentünk, valaki lenyúlta. A szemét.
– Minek lenyúlni. Van fent sok. Szerinted nincs?
A lány kivette az utolsó pogácsát. Harapott, aztán tovább keresgélt az égbolton. Megbökte a fiút.
– Nézd, azt a nagyot, a fejed fölött, ahol a sok kicsi van!
– Nem jó! Figyelj, ott az a három, fölötte meg négy, és a kettő között, amelyik olyan élesen látszik, az tőlem oké. Tőled?
Az M29 jelű halmazt nézték ki maguknak.
– Az, amelyik úgy vibrál, meg hunyorog? – kérdezte a lány.
– Ha hunyorog, még jobb. Hát, nem jobb?
– Lehet – törődött bele a lány. – Ha azt akarod, nekem is jó.
A fiú felállt a csónakra, nyújtózott, és levette az égboltról az M29 jelű gömbhalmazt.
– Jól néz ki, de komolyan! Szerinted nem?
– Adod? Hazaviszem – mondta a lány.
Összegyűrte az üres pogácsás zacskót és a tóba hajította.