Enyhe kiigazítás

Míg határozottan csökkent a hét első kereskedési napján a BUX, addig tegnap fordulatot vett az index, s 0,57 százalékot javult. A magyar tőzsdére hatottak a nemzetközi események is, az európai mutatók fél százalék körüli növekedést produkáltak, a térség piacai viszont nem egyöntetűen követték az emelkedés trendjét.

2007. 03. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiigazította a BUX a hétfői csökkenését, bár teljesen nem sikerült korrigálnia, részben sikerült csökkentenie veszteségét, így tegnap 0,57 százalékos emelkedéssel, 23 400,02 ponton zárt. Már nyitáskor 120 ponttal állt előző szintje felett, a reggeli felfutást egy nagyobb emelkedés követte, így délben már 23 579 ponton, a napi csúcsán állt. A délután a csökkenés jegyében telt el, így a BUX zárásra nem tudta megtartani napközbeni előnyét, s csupán 132 pont plusz maradt benne.
A 28 milliárd forintos forgalom nem volt kiemelkedő, így elemzők azt nyilatkozták, hogy a befektetői bizonytalanság még mindig erősen érezteti hatását. Több szakértő megjegyezte, hogy az európai piacokon ugyan a fellendülés jelei látszódtak, de a tengerentúlról érkező hírek miatt a következő napokban nem biztos, hogy sikerül újabb emelkedéseket kicsikarni az indexekből.
A lakásépítés visszaeséséről szóló információk és a Conference Board márciusi gyengülő adata azt vetítette előre, hogy gyengülési trend alakulhat ki. Márciusban februárhoz képest csökkent a vezető amerikai gazdaságkutató csoport, a Conference Board fogyasztói bizalmi indexének értéke: 107,2 pontra az előző havi módosított 111,2 pontról.
Pesszimista képet vázolt fel a Federal Reserve (Fed) jelentése is, amely a nem elsőrendű amerikai jelzáloghitel-piac nehézségeit taglalta. A Fed szerint a hitelfelvevőket még akár két évig is sújthatják a problémák.
A jelentős számú negatív hír ellenére a magyar piacon jobbára emelkedtek a vezető részvények, kivételt képezett a Richter, amely 1,3 százalékot gyengült. A nap nyertese az FHB lett 2,7 százalékos drágulásával. A jelzálogbank részvényeit a növekedési sorban a Mol követte 1,6 százalékos megugrással. Az OTP 0,6, míg a Magyar Telekom 0,3 százalékkal erősödött.
A bankközi devizapiacon a forint árfolyama a szlovák alapkamat-csökkentés ellenére gyengült. Elemzők azt várták, hogy a pozsonyi bejelentés után visszaerősödik korábbi szintje közelébe, de ez nem történt meg. A 0,25 százalékos kamatcsökkentést követve a forint tartotta a 248-as szintet, s árfolyama végül az euróval szemben 247,90 körül stabilizálódott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.