Hamburger

K U L T Ú R S O K K

Ah, ez tényleg olyan húsba vágóan fontos. Mármint a McDonald’s gyorsétterem-hálózat számára. Hogy egy kis szóval kevesebb legyen az angol nyelvterületen mérvadónak tekintett Oxford angol nagyszótárban. És egyáltalán, minden szótárban, amely szócikként feltünteti a „McJob” kifejezést.
Hogy mi az a McJob, azaz McMunka? A szótár szerint „olyan alulfizetett munka, amely nem ösztönöz, kevés kilátással kecsegtet, és különösen a szolgáltatóágazat növekedése által teremtett [munkahelyekre értendő]”.
A McDonald’s PR-csapatai tehát ismét harcban állnak, mondván, hogy burgerzsokéi a pultoknál már egyáltalán nem keresnek rosszul, és igenis reményteljes állásokról van szó, mivel bárkiből lehet menedzser az éttermekben, sőt ha valaki igazán szorgalmas, az egekig emelkedhet a globális vállalat ranglétráján.
Én ezt nem is vonom kétségbe. Tény, hogy sok olyan vezető dolgozik a cégnél, aki egykor szorgalmasan kérdezte a vásárlóktól, hogy „lehet még nagyobb krumplival?”, de várhatóan ez aligha fogja meghatni a szótárszerkesztőket. A szócikk az Oxfordban már 2001 óta szerepel, egy másik tekintélyes szótár, a Merriam–Webster pedig 2003-ban fityiszt mutatott a cégnek, amikor a McDonald’s azon tüsténkedett, hogy ebből a könyvből is töröljék a McJobot, amelynek jelentését itt is hasonlóképpen adták meg a szerkesztők.
„McJob? Az isten szerelmére, ez annyira 1991” – írta a szó egyik atyja, Douglas Coupland a cégnek a napokban, amikor hírét vette, hogy a hamburgeróriás még mindig ezzel a szóval viaskodik. Coupland volt ugyanis az, aki 1991-ben bedobta a köztudatba a megalázó munkahelyek szinonimájaként a McMunkát X generáció című regényében.
Az igazság azonban az, hogy a McMunka régebb óta közkeletű: 1986-ban a Washington Post már használta ebben az értelemben, tehát, ha úgy vesszük, a McDonald’s húsz éve küzd azért, hogy nevét ne kössék ehhez az igencsak negatív fogalomhoz.
És erre minden oka megvan a cégnek. No nem azért, mintha tényleg igaza volna abban, hogy ma már valóságos álomállás a cég gyorséttermeiben a pult mögött állni. Naomi Klein Torontóban élő újságírónő utal arra zseniális könyvében (No Logo) – amelyet a brit Guardian nemes egyszerűséggel „az erősödő multiellenes mozgalom Das Kapitaljának” nevezett –, hogy a modern globális cégek egyre inkább kivonulnak a „dologi világból”. Azaz, míg pár évtizeddel ezelőtt a gazdaság motorjának a „dolgok” készítése, gyártása és értékesítése számított, ma az igazi profitot nem az értékteremtés jelenti. „Mivel a ma legismertebb vállalatai már nem állítanak elő termékeket, és nem is hirdetik ezeket, hanem inkább termékeket vásárolnak és ezeket márkajelzésükkel látják el, ezek a cégek folyamatosan arra kényszerülnek, hogy kreatív, új módszereket eszeljenek ki a márkához fűződő imázsuk építésére és erősítésre. […] Mindez […] leginkább új helyeket követel meg, ahol a márka magáról alkotott ideája megjelenhet.”
Esetünkben ez a hely egyrészt nyilvánvalóan a hálózatban működtetett McDonald’s étterem, illetve sokkal inkább maga a termék.
A hamburger.
Érthető tehát, hogy miért érinti ily érzékenyen a céget egyetlen szócikk a szótárban. Hiszen a McDonald’s legnagyobb értéke nem az, amit a vásárló asztalára tesz: mindennek alapanyagai igen olcsón beszerezhetők a tömeges előállításra specializálódott, ipari módszerekkel dolgozó mezőgazdasági vállalkozásoknál. Igen olcsón beszerezhető a csomagolóanyag, az eldobható pohár, amelyből sok szemét keletkezik, de amellyel az étterem megspórolhatja a mosogatás költségeit. Ám a márkában, amely ezután ezekre a hamburgerekre, almás pitékre rákerül, abban sok pénz és munka van. Csakhogy a McDonald’s esetében ez a „branding” már nem egészen áll a vállalat marketingeseinek befolyása alatt. Hiszen a gyorsétteremlánc az utóbbi két évtizedben a globalizáció egyik jelképévé vált, és ebben a jelképben megjelenik mindaz a rossz is, amely ellenében az antiglobalizációs mozgalom zászlót bontott (például a szakszervezetek eltörlése, a munkahelyek olcsóbb országokba telepítése, a megalázóan alacsony munkabérek és a piac uniformizálásából fakadó hátrányok).
A McDonald’s persze most tiltakozik, hogy ugyan hol van kizsákmányolás munkahelyein, amikor ezek a munkahelyek már nem azok, amelyek egykor voltak. Ha így lenne is, azért az szaftos történet, hogy egy cég jogot formál egy már közkeletű szó jelentésének meghatározására. Ez még a kormányoknak sem lenne egyszerű feladat, de hát várjuk ki a végét: tudjuk, ma már néhány multi éppenséggel nagyobb erőt képvisel bizonyos kormányoknál (ide nyugodtan besorolhatjuk a magyar kormányzatot is).
De ráadásul nincs így. Az igaz, hogy a világ szerencsésebbik felén egy McDonald’sban az eladó megkeresheti a hét-nyolc dollárt óránként, de sok más országban ez az órabér egy dollár alatt van. Magyarországon a belépő fizetés 400 forint körül mozog (amelyről, ha a megélhetéshez kevés is, sajnos nem állítható, hogy a legalacsonyabb lenne a hazai vendéglátóiparban). Ha a beszállítókat nézzük, még kevésbé rózsás kilátásokkal kecsegtet a McJob: világszerte ma is jelentős mozgalom küzd azért, hogy a földeken a McDonald’s számára „alapanyagot” betakarító mezőgazdasági munkásokat ne fizessék ennyire megalázóan rosszul.
Mindenesetre a cég aligha fogja perelni a szótárak kiadóit: épp az utóbbi évtizedben megfeküdte már a gyomrát egy ilyen per. A „McLibel” néven világszerte elhíresült és Nagy-Britanniában folyó viadalban a cég a Greenpeace egyik londoni szakadár szervezetének két aktivistáját perelte be, akik pamfletjükben sok kellemetlen dolgot állítottak a gyorsétterem-hálózatról. Mivel egy szegény házaspárról volt szó, a per csakhamar a megavállalat és a kiszolgáltatott fogyasztó szimbólumává emelkedett, és a pamfletet, amelyet addig csak pár százan olvastak, több millió ember ismerte meg. És bár a hét évig tartó, világszerte élénk érdeklődéstől kísért megaper több pontjában is elkaszálták a két aktivistát, a McDonald’s akkora presztízsveszteséget szenvedett el, hogy meg sem próbálta kifizettetni az alperesekkel a neki megítélt 60 ezer dollár kártérítést.
Az ilyen rágalmazási ügyekben indított bírósági eljárástól tehát érthetően fáznak már a nagy korporációk. Ezért gyaníthatóan továbbra is inkább a márka erősítésével, a PR-ral próbálják majd elejét venni a negatív kép erősödésének, inkább ezen a téren főznek ki valamit.
Ez például Magyarországon egyáltalán nem reménytelen vállalkozás. Hazánkban a cég tavaly nyitotta meg 90. éttermét, és e heti hír szerint a tavalyi évet 12 százalékos forgalomnövekedéssel zárta nálunk. Az étteremlánc étkezdéiben tavaly Magyarországon 75 millió vásárló fordult meg, amely a hivatalos közlemény szerint nagyobb szám, mint amelyet a McDonald’s 1988-as magyarországi megjelenése óta bármikor is produkált.
És hogy ehhez hány hazai alkalmazott, álláshely szükséges? Mintegy ötezer magyar McJob.