MI A MAGYAR?

Mire használja a török császár a rabszolgákat?
A császár az öregeket és a mindkét nembeli fiatalokat, akiket tized címén kap meg, legelőbb széjjelválasztja, méghozzá úgy, hogy az előrehaladottabb korúakat mezőgazdasági munkásnak adja el. Ilyet azonban ritkán ejtenek rabul, mert nemigen kegyelmeznek annak, akit évei súlya miatt már csak nagy üggyel-bajjal lehet eladni. A lányokat és fiúkat egy olyan helyre gyűjtik, amit nyelvükön sarainak (szerájnak) hívnak, hogy ott mesterséget tanuljanak, amelyben később dolgoztathatják őket, előbb azonban megfosztják őket keresztény hitüktől, a fiúkat körülmetélik. Szertartásaikba beavatást nyernek, de előbb alaposan megvizsgálják testüket, és jellemükre következtetnek belőle. Vagy a török nép törvényeinek tanulására adják őket, vagy ha a testi erejük nagyobb, mint a szellemi, katonai kiképzésre kerülnek. A katonáknak egy napra két akcse (török ezüstpénz, a dénár kétszerese) zsoldot adnak, ez szerintük elég az élelemre és ruházkodásra, amíg hadba nem vonulnak. A katonai kiképzésben előbb zsenge koruknak megfelelő könnyű íjat kapnak, aztán erejük és ügyességük növekedtével egyre nehezebbet, amíg alkalmasak nem lesznek a háborúra. A mindennapos gyakorlatokat kegyetlen mester vezeti, ahányszor célt tévesztenek, megveri őket. Aztán besorolják őket a solaclar, azaz íjászok rendjébe. Másokat arra képeznek ki, hogy a janicsárok közé állhassanak, ezeknek is szigorú parancsnokaik vannak, akik arra kényszerítik a fiúkat, hogy minden áldott nap botokkal vívjanak párviadalt. A legborzalmasabb azoknak a sorsa, akiknek kecses alakja van, mert őket – szörnyűség! – úgy kiherélik, hogy írmagja sem marad testükben a férfiasságnak. Ha túlélik a kiherélést, már semmire sem jók, csak a legbűnösebb kéjelgésre, amikor pedig szépségük elhervad, eunuch szolgálatra küldik őket, és asszonyokra vigyáznak, vagy lovat és öszvért őriznek, vagy a konyhán dolgoznak.

Hogyan bánnak a leányokkal és asszonyokkal?
Ágyasoknak választják, akik szépségükkel kitűnnek, a közepeseket asszonyaik mellé adják komornának. Van néhány olyan ronda feladatuk, hogy el sem lehet mondani. Mert el kell kísérniük az asszonyokat egy rocska vízzel, és amikor az asszonyok ürítenek, meg kell mosniuk azokat a részeket. Másokat mint szövőnőket, sütőasszonyokat szolgáló leányként dolgoztatnak. Egynek sem szabad a keresztény hitet megtartania, sem arra a szabadságra gondolnia, amelyben korábban élt.

Mit tesz a többi török a rabszolgával?
[…] Ha rabot szereznek, először is mindenféle fenyegetéssel, ígérettel vagy hízelgéssel megpróbálják rávenni, hogy körülmetéltesse magát. Ha rááll, valamivel emberibben bánnak vele. De az ilyenek számára a hazatérés reménye teljesen szertefoszlik, aki megkísérli, máglyahalállal büntetik. Akit erősebbnek tartanak, és azt gondolják, hogy talán nem szökik meg, uruk várszolgálatra viszi.
(Gyurgyevics Bertalan: Kis könyvecske a török rabok és a török uralma alatt élő adófizető keresztények gyötrelmeiről, 1544. Fordította: Fügedi Erik)