Tárgyalnának az agrárszervezetek

Dénes Zoltán
2007. 03. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tárgyalásokat kezdeményezett Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel a két évvel ezelőtti, közel két hétig tartó gazdademonstrációban részt vevő tizenegy agrár-érdekképviselet, remélve, hogy ezáltal elkerülhető az újabb tüntetéssorozat – közölte tegnapi sajtótájékoztatón Nagy Sándor, az érintett szervezeteket tömörítő Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdek-képviseleti Szövetség (MAÉT) elnöke.
A szakmai tárgyalások során szeretnék felvetni azokat a kérdéseket, amelyek a két évvel ezelőtti demonstráció nyomán megszületett megállapodásban szerepelnek, ám a mai napig nem teljesültek. Emellett a megbeszéléseken több aktuális és kritikus problémát is középpontba helyeznének. A MAÉT által összefogott és képviselt tizenegy agrár-érdekképviselet által elfogadott tegnapi nyilatkozat kiemeli, hogy a termőföld kérdése változatlanul az egyik alapvető, ám továbbra is megoldatlan agrárkérdés. A szervezetek nem tartják megfelelőnek az állami földek felett rendelkező Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tevékenységét, mert véleményük szerint a földalap által gyakorolt birtokpolitika nem a falvakban élők megerősödését segíti.
Probléma még, hogy továbbra sem kedvezőek a szabályok és a támogatás a főképp a zöldség-gyümölcs ágazatban működő termelői csoportok (tészek) létrejöttéhez. Márpedig az unió jelenleg éppen e termelői csoportokat igyekszik jobban támogatni annak érdekében, hogy a gazdák a lehető legkönnyebben találjanak maguknak piacokat. A rendezetlen kérdések közé tartozik az is, hogy nem született meg a mezőgazdaság sajátosságaihoz igazodó hitel- és kamatpolitika, illetve nem alakították ki az agrárfinanszírozás intézményrendszerét. Emellett – tette hozzá Nagy Sándor – megállapodás szükséges a mezőgazdasági termelők adósságának konszolidációjáról, mivel a 2003-as aszálykárok miatt felvett hitelek jövőre esedékes visszafizetésének határideje komoly gondokat okozhat az ágazatban. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a gazdák elégedetlenek a nemrég kihirdetett új szövetkezeti törvénnyel, mivel az továbbra sem segíti a tészek létrejöttét, illetve sérelmezik, hogy a tervek szerint átalakítják vagy éppen megszüntetik a falugazdász-hálózatot. A Magyar Kis- és Középbirtokosok Egyesülete szerint a fenti problémák is jelzik: az agrárkormányzat lényegében a kisgazdaságok ellehetetlenítésére törekszik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.