Ha valami rontásként nehezedik a honi táncházas, népzenei és táncszínpadi kultúrára, az éppen a viták hiánya, valamint a kritikai figyelem dühödt elutasítása: az inkább jót vagy semmit alapelve. E belterjességből és bezárkózásból mutathat kiutat a Folkrádió, amelynek kiötlői és működtetői nem fogadják el a népi műveltség perifériára kényszerítését – még annak legjelesebb képviselőitől sem. Nincs szó nyílt lázadásról: internetes rádiójuk egyszerűen napi huszonnégy órában sugároz magyar és Kárpát-medencei muzsikát, gyűjtések hanganyagát és városi feldolgozásokat egyaránt. Honlapjukon levelezőlista, mások által is bővíthető eseménynaptár, vitafórum, imponálóan gazdag dalszövegtár, képgaléria segíti a táncházasok egymásra találását. A fenntartók mindezt civil buzgalomból, ingyen, munkájuk mellett csinálják, fillérekből – amely még jó darabig nem kerül földi adásba.
Magyar Nemzet: Nem kelt túlzott elvárásokat hallgatóikban a Folkrádió elnevezés? A véletlenszerűen válogatott népzenefolyamot nem szakítják meg riportok, beszélgetések, kommentárok. Inkább hangzó archívumról, nyersanyaggyűjteményről, semmint rádióról van szó.
Pávai István: Fordított a helyzetünk, mint a mai fiatalok igényeinek és a divatirányzatoknak megfelelő rádióké: olyan kultúrát mutatunk be, amelyet elfelejtettek, és amelyikhez újra meg kell teremteni az igényt. Igaz, harmincöt évvel ezelőtt többek között Halmos Béla és Sebő Ferenc felélesztette a népzenét, és létrejött a táncházmozgalom, amelynek közönsége ma már tíz- vagy százezrekben mérhető. De mi továbbra is azt gondoljuk, hogy ezt a kultúrát föl kell tálalni. A klasszikus zeneművészetnek kiterjedt infrastruktúrája van, az állam iskolahálózatot tart fönn, és finanszírozza a Bartók rádiót, amely folyamatosan komolyzenét sugároz. Elsődleges célunk a népi muzsika hasonló fokú, minél szélesebb körű megismertetése – de honlapunk információforrásként is szolgál.
Káplár Tamás: A rádió dalszöveggyűjteményként indult: azt tapasztaltuk a táncházakban, hogy kevesen ismerik az énekeket. Akkoriban még a tudományos intézetek sem rendelkeztek ilyen adatbázissal. Ugyanakkor a honlapon létrejött egy nagyon fontos intézmény, a fórum és a levelezőlista, amely biztosítja a rádió és e kultúra közösségét háromezer-négyszáz regisztrált taggal és hatszáz aktív levelezővel. E levelezési archívumot, szakmai eszmecserék terepét bárki elolvashatja honlapunkon.
Magyar Nemzet: Megtalálja célközönségét a kizárólag az egyik legmodernebb médiumon, az interneten hallgatható, ám a legarchaikusabb tartalmat közvetítő Folkrádió? Nincs ellentmondás forma és tartalom között?
Káplár Tamás: Volt olyan idő, amikor az újság is rendhagyó médium volt, a kiváltságosoké, manapság pedig ezt tekintjük elavultabb formának. Arra ösztönözünk mindenkit, hogy szervezzen helyi táncházat – a honlap, a rádió nem váltja ki azt, hanem a szerepét erősíti.
Zagyva Natália: A budapestieknek talán nem annyira fontos egy ilyen médium: gondolnak egyet, és leugranak a legközelebbi táncházba. De a vidékieknek és a külföldön élőknek jó lehetőség a népzene eléréséhez.
Pávai István: Hogy lokális, kisközösségi kultúrát globális eszközökkel próbálunk közvetíteni, abban azért nincs ellentmondás, mert a modern élet szétszórta ezeket a közösségeket, és mi immár nem tudunk újra együtt lenni. Az internet lehetőséget ad arra, hogy virtuális közösség legyünk, ami persze nem ugyanaz, mint a valódi, de a kapcsolatot legalább nem veszítjük el. Arra már nincs mód, mint régen az erdélyi Széken, hogy a hét több napján találkozhatott a falu népe a táncházban.
Magyar Nemzet: Bár az internetes rádiózás továbblépési lehetőséget jelent, a hagyományos médiumokban továbbra is egyre szegényesebben van jelen a magyar népzene és néptánc. Csökkenő, periferikus műsoridő, egyszersmind ötletszegény, belterjes műsorok. Mintha e kultúra presztízsével volnának gondok – míg tőlünk keletre vagy nyugatra nem szégyen a népi műveltség hangsúlyos megjelenítése.
Pávai István: Ez így van. De Európában már a XIX. századtól igyekeztek globalizált nemzeti kultúrát kovácsolni a népi kultúrából. Ez volt nálunk a magyar nóta, a gyöngyös pártás, piros csizmás balettozás a színpadokon. Bartók, Kodály előtt nem ismerték az igazi népzenét. Mindez a rockgenerációs fiatalokban is visszatetszést keltett a hatvanas–hetvenes években. De amikor meghallottuk az eredeti széki zenét, lenyűgözött bennünket, mert valóban alternatívát kínált. Ez a titok nyitja: a magyar táncházmozgalomban még nem sikerült olyan nemzeti folklórkultúrát megjeleníteni, amely a turistapiacon is megállja a helyét, másrészt mindenki számára elfogadható. De a magyar folklórmozgalom más, mint a spanyol vagy a görög, mert a miénk mozaikkultúra: nem arra törekszünk, hogy a dunántúli, kalotaszegi, gyimesi muzsikából összemossunk valamilyen egységes, nemzetinek képzelt átlagot, hanem arra, hogy mindegyiknek megmaradjon a helyi íze, és ezt a maga gazdagságában tálaljuk fel.
Káplár Tamás: Talán az a probléma, hogy a népzenét nem lehet csak úgy hallgatni. Akkor mond valamit, ha az ember ismeri a mögöttes tartalmat, a hagyományokat, a muzsikához kapcsolódó táncokat és a táncokat kísérő énekeket. Nagyon sok dal mély érzelmekről szól, s manapság ezeket a szélsőséges érzelmeket nem divat vállalni vagy átélni.
Pávai István: Most már persze cigányzenekart sem igen találunk a kocsmákban, de régen a vendéglátóiparban alkalmazott muzsikát tartották népzenének. E téves mítoszt kellene szétoszlatni – amire Bartók és Kodály is kísérletet tett –, de sajnos a következő generációknál mindig újjáéled. Bartókék azt állapították meg, hogy a magyarság csodálatos falusi kultúrát őriz, amelyet nem ismerünk, és amelyet meg kell mentenünk az utókor számára. Ők az akkori viszonyok között joggal nem láttak lehetőséget arra, hogy a népzenét eredeti formájában behozzák a városokba, ez abban az időben csupán zeneműveiken keresztül volt lehetséges. Mindebből egy másik zenei mozgalom alakult ki, de eközben az eredeti népi műveltség elvesztette funkcionalitását a városban. Amint Tamás is említette: ezek a dalok nem arra születtek, hogy városi koncerteken előadják őket, hanem arra, hogy a közösség aktívan éljen velük. Falun nem ismerik azt a fogalmat, hogy előadni a népdalt. A népdal életük része. A magyar táncházmozgalom arra törekedett, hogy ezt a funkciót visszanyerjük: le a színpadról, hogy újra mindennapi szórakozási formává váljék a néptánc, a népdaléneklés!
Magyar Nemzet: Ez a törekvés egy darabig működött is, aztán minden újra megmerevedett.
Pávai István: Örvendtünk, hogy többé nem balettoznak néptánc címén a színházakban, mint a hetvenes évek előtt. De visszájára fordult a folyamat: megint a színház dominál, és sok táncház csak azért működik, mert bizonyos együttesek maguknak tartják fenn. Persze bárki bejöhet, de ezeken a helyeken olyan virtuózan táncolnak, hogy egy kezdő elretten.
Káplár Tamás: A tánc a parasztok jellemét, a világhoz való viszonyukat tükrözte: a táncuk olyan, amilyenek ők maguk. Nálam fordítva történt: tánctanulás közben azt vettem észre, hogy azok a tulajdonságok nyíltak ki bennem, amelyek valaha létrehozták ezeket a táncokat. Azt a csodát tapasztaltam meg, amikor a hagyományokat csak nyomokban őrző, csonka családomból belecsöppentem a táncházas környezetbe, hogy az működő törvényekkel szabályozott, rendezett világ, ahol a férfi- és női szerepek a helyükön vannak, mindkét fél megelégedésére. A páros táncokban például valóban férfivá teszi a fiatalembereket a felelősség, hogy meg kell táncoltatni, tartani a lányokat úgy, hogy az nekik még kellemes legyen, de közben tartása, dinamikája és kigondolt folyamata is legyen a közös mozgásnak. Csárdásokban például a férfiszerep igen egészséges férfigondolkodást tud kialakítani – ha erre fogadókészség van. Amikor a mai fiatalok „cikinek” találják a néptáncot, nyilván nem jutnak el eddig a pontig.
Pávai István: Joggal merül fel a kérdés, hogy miért akarunk meríteni egy letűnt kultúrából. Nem önmagától tűnt el ez a világ, hanem erre kényszerítették. A modern világban szorgalmazzuk a civil szerveződéseket, s nem vesszük észre, hogy a hagyományos falusi közösség a civil szerveződés mostaninál mintaszerűbb változata volt, hiszen nem bürokratikus eszközök által működött. A városi táncházak legfőbb gondja, hogy fölülről szervezik őket, nem pedig egy közösség fog össze, s fogad meg zenekart, hogy azt táncoljon, amihez kedve van.
Magyar Nemzet: Úgy tetszik, magának a mozgalomnak is szerepe van abban, hogy a népi kultúra nincs kellő súllyal jelen a honi médiumokban.
Zagyva Natália: Azért igen nagyszámú embert érint ez a kultúra…
Magyar Nemzet: Éppen ez a fő ellentmondás: nagy a közönsége, de szűkös a felülete, amelyen megjelenik.
Pávai István: Nem lehet megkerülni az állami szerepvállalás hiányosságát. Méltatlan és hatástalan a népzene helyzete a közoktatásban immár évtizedek óta. A közművelődés, az iskolai népzeneoktatás nem tudja megoldani azt, amit a táncház és a hagyományos kultúra meg tudott oldani.
Káplár Tamás: Óriási tudást igényel a népi muzsika, a tánc szép és stílusos elsajátítása, talán sokakat ez is elriaszt. A táncházakban húszpercenként más-más tájegységek táncait járják, amelyek megtanulása máskülönben egyenként egytől öt évig terjed. A diákokra zúdítják a kalocsai, az erdélyi, a felvidéki anyagokat ahelyett, hogy mondjuk egy dunántúli faluban somogyi dalokat tanítanának. Mindenkinek a magáét.
Magyar Nemzet: Mára ugyanakkor alapvetően megváltozott a táncház funkciója. A kezdetekkor, a hetvenes években az underground, a dackultúra része volt, míg mára nyugodt evidenciává vált.
Pávai István: A politikai lázadást általában belemagyarázták mind az erdélyi, mind a magyarországi mozgalomba. Jóllehet sokan azt hitték, a nemzeti kultúra megmentését tűztük ki célul. A kilencvenes években már jól látszott, hogy azt nem lehet megmenteni, illetve nem változik meg a hozzáállás attól, hogy fellépünk a televízióban három hangszerrel. Mi akkor is azt hirdettük, amit ma: magyar néptáncokkal, népzenére jól lehet mulatni – ezt nem szabad kihagyni, mert máshol nincs rá mód. Váltig állítom, hogy egy Brahms-szimfónia filozofikus mélységét nem tudja a táncház pótolni, de a táncházban sem lehetséges Brahms Magyar táncaira ropni. A két kultúrát nem szabad szembeállítani.
Magyar Nemzet: Fejlődésregény a Folkrádió öt éve?
Zagyva Natália: Egyenletes gyarapodásról számolhatunk be. A honlap látogatottsága folyamatosan nő, jelenleg naponta két-háromezren kattintanak oldalainkra. A hallgatók száma viszonylag állandó: naponta 200–250-en hallgatják huzamosabb ideig a rádiót.
Pávai István: Viták folynak arról is a hallgatóság körében, hogy milyen arányban adjunk eredeti népzenét és annak városi, „revival” változatát. De talán jó kompromisszumot alakítottunk ki. Az nem lehetséges, hogy csak autentikus muzsikát sugározzunk, hiszen az együttesek is szeretik visszahallgatni, propagálni magukat; s a népzene abban is eltér a komolyzenétől, hogy nem egyetlen akadémiai muzsikus vagy zenekar a mércéje, hanem többen is tudják jó színvonalon művelni – hiszen a népi dallamkincs is rengeteg változatban maradt fenn. Az ellentábor, amelyik azt nehezményezi, miért kell a fogatlan néni éneklését hallgatni, nem érti meg, hogy ebben az éneklési módban olyan belső töltés, elemi erő van, amely utánozhatatlan. A városi fiatal népdalénekesnek valószínűleg jobb lesz a szövegérthetősége, de nem biztos, hogy könnyen képes ilyen érzelmi tartalmak közvetítésére. Már csak azért sem, mert még nem tapasztalt olyan dolgokat, mint az öreg falusi néni, és hiába énekli: annyi bánat a szívemen, kétrét hajlott az egeken – neki még nem hajlott kétrét valójában sosem. Nemcsak ismerni kell a dalokat, hanem megfelelően „használni” is, hiszen falun is csak megfelelő alkalmakkor, megfelelő helyen és időben énekelték ezeket.
Magyar Nemzet: A Folkrádió kiötlői kívülállók: nem hivatásos táncosok, nem népzenészek, sőt még csak nem is bölcsészek…
Káplár Tamás: Natália fizika szakon végzett, én informatikus mérnöktanár vagyok, Kemecsei Gábor, a rendszergazda szintén informatikus, Boskó András és Pintér Bence ugyancsak.
Pávai István: Éppen ez a jó ebben, hogy nem szakképzettek, mert utóbbiak mindig húznak valahova. Kutatóként korábban én is merevebb álláspontot képviseltem, de a folkrádiós tapasztalat nekem is hasznos volt, mert így jobban tanulmányozhatom a revivalmozgalmat működése közben.
Magyar Nemzet: Az internetes rádió előnye, hogy külföldön is fogható, és messzire szakadt hazánkfiai vagy a kultúránk iránt érdeklődők is hozzájuthatnak a napi népzenedózishoz, a kísérő információkhoz több nyelven is.
Pávai István: Ugyanakkor fejleszteni is lehetne ebben az irányban a rádiót: mondjuk román–magyar vagy szlovák–magyar vitafórumot létrehozva. A mozgalom nagy részének fogalma sincs, hogy román honlapokon milyen viták folynak például arról, hogy a magyar színpadokon vagy táncházakban román táncokat járnak. Azt gondolnánk, örülnek ennek, holott ellenkezőleg: sokan Nagy-Magyarország emlékét, kulturális gyarmatosítást látnak benne. Közös fórumokon talán lehetne közelíteni az álláspontokat.
Magyar Nemzet: Megjelenik a hazai aktuálpolitika is a vitafórumokon…
Pávai István: A Folkrádió levelezőlistájának szabályzata tiltja az alaptémától idegen témákra való áttérést, így a nyílt politizálást is. De mivel a lista utólag moderált, ritkán ilyen levelek is bejutnak. A 2004. decemberi népszavazás kapcsán határon túli hozzászólók felvetették, helyénvaló-e, hogy a magyarországi táncházaknak nagy szükségük van az erdélyi népzenére, míg magukra az erdélyiekre nincs. A napi kultúrpolitika, intézmények, programok, műsorok finanszírozási módjának változása olyan kérdések, amelyeket nem lehet témaidegennek tekinteni, s nem is maradnak szó nélkül a levelezőlistán. Sokan úgy gondolják, hogy a népi kultúra hívei egyöntetűen jobboldaliak, de – amint a lista vitái is mutatják – ez korántsem igaz.
Káplár Tamás: A rádiót és a honlapot a kezdetektől úgy alakítottuk ki, hogy mi a kereteket adjuk, és mindenki a saját városából, falujából bővítené a tartalmat – így virágtengert kapunk, ha mindenki csak egy szál virággal járul is hozzá a közöshöz. Maga a Folkrádió alapítványa is így működik, ezt a szabadságot és intézményi lehetőségeket igyekszik biztosítani akár másoktól származó ötletek közös megvalósítására is. Mivel az állami támogatás csökken ezen a területen is, egyre fontosabb lesz, hogy az elérhető támogatást másokkal összefogva minél hatékonyabb módon tudjuk a népi kultúrára fordítani. Hangsúlyozom, mi, a rádió kiötlői átlagemberek vagyunk, nincs ebben semmi furfang. Bátorítani szeretnénk mindenkit a csatlakozásra.
origo.hu
Napi balfék: Magyar Péter leleplezi a fogkefét
