Ellenzéken belüli ellenzékben

Különös párt ez a Fidesz. A pártban a legsötétebb diktatúra uralkodik, mindenki a pártelnök szavát és kedvét lesi, senkinek nincs, még véletlenül sem egy árva ötlete, javaslata, kezdeményezése. A Fideszben olyan diktatúra van, hogy a tisztújító kongresszuson a pártelnöknek nincs kihívója, de nem úgy nincs, mint a demokratikus MDF-ben meg MSZP-ben, ahol eleve alkalmas, népszerű, mindenki által rajongott elnököt választottak, ezért senki nem akarta leváltani őket, míg a Fideszben a félelem az úr, azért nem mer senki emberfia a rettegett pártvezér ellenfeleként fellépni. A Fideszben nem történhet semmi a legfőbb vezető tudta, engedélye, jóváhagyása nélkül, aki mégis autonóm egyéniségként önálló gondolkodásra törekszik, az még az egzisztenciális ellehetetlenülést is vállalva, átigazol egy demokratikus szervezethez, miként a roppant bátor, gerinces és jellemes Ambrus Zoltán Heves megyei önkormányzati képviselő is tette legutóbb.
Szóval a Fideszben dúl az elnyomás, burjánzik a bürokrácia, egy autokrata táltos rémuralma alatt sír és nyög a fiatal demokraták szervezett politikai közössége, s nincs messze az idő, amikor a fegyelmezetlenek megregulázására visszaállítják a kalodát és a derest. Nem vagyok Fidesz-tag, de első kézből tudom mindezeket, mert szoktam olvasni a baloldali sajtót. Márpedig a baloldali sajtó nemcsak hitelesen tájékoztat, hanem előtte alaposan tájékozódik is. Minden Fideszről írott cikküknek megadják a pontos forrását, hogy aszongya: „információink szerint”, vagy „állítólag”, netán „a pártban közszájon forog”, esetleg „a párt legbensőbb köreiben otthonos, magát megnevezni nem akaró informátorunk”. Ám ezen „források” hitelességét csak elfogult populisták vonják kétségbe, olyanok, akiket büszkeséggel tölt el a tájékozatlanság.
Olykor kimondottan rosszul esik, hogy a Vasárnapi Hírek B. B. monogramú szerzőjének van a Fidesz legfelső vezetéséhez közel álló, külön bejáratú súgója, míg a mi lapunk újságíróinak nincs. Pedig állítólag mi vagyunk a párt közeli szócső, ennek ellenére a párt irányítói élet-halál fontosságú információkat hallgatnak el előlünk. Olyan dolgokat, amelyeket a baloldali médiumoknak lazán kikotyognak, nekünk nem mondanak el. Azt is a baloldali sajtóból kell megtudnunk, hogy a Fideszben rettentő nagy felfordulás van. A közvélemény-kutatóknál hiába vezet nagy fölénnyel a párt, a Fideszben még sincs igazán jó hangulat. Vesztüket érzik a fiúk, mert úgy tudják, a vezér helytelen úton jár, s arra vezeti őket is. Emiatt lázadoznak, zúgolódnak, elégedetlenkednek. A baloldali lapok kiderítették azt is, hogy a legnagyobb ellenzéki párt józan politikusai tisztában vannak a konvergenciaprogram egyedülálló nagyszerűségével, ellenben a Fidesz gazdasági tervezeteiben egyáltalán nem bíznak.
A baloldali sajtó arról is értesült (és értesített), hogy az öntudatos fideszesek kalandor vállalkozásnak tartották a népszavazási kezdeményezést, s most joggal berzenkednek annak befulladásán, az elnököt téve felelőssé a párt újabb tekintélyvesztése miatt. A baloldali újságírók állítják, a tagság többsége szerint a radikalizmus utálatos és visszataszító, a nacionalizmus nem eurokonform, a kereszténység unalmas, s mind többen nyíltan hangot adnak ama meggyőződésüknek, miszerint a pártelnöknek távoznia kell. Orbán már csak teher, nehezék, bizonytalansági tényező a párt további útján.
Ha ezek után a kedves olvasók úgy találják, hogy feloldhatatlan ellentmondás van a minden kritikus hangot elnyomó pártvezér és az őt kritizáló, minden mást elnyomó, párton belüli hangzavar között, akkor igazuk van. Ez a dialektika.