Ám szerinte nem csak ez a baj: nincs átfogó, minden részletre kiterjedő program. Senki nem tudja, hogyan zajlik majd az érintettek gyors lakáscseréje, hol kap állást a hozzátartozójuk, hogyan oldódik meg gyermekeik iskoláztatása. Sőt még arról sincs pontos központi nyilvántartás, hogy melyik intézményből milyen szakemberek „szabadulnak fel”, s hol milyen munkaerőre van igény. A Magyar Szakdolgozói Kamara is úgy látja, hogy a tárca Mobilitás programja nem oldja meg az utcára kerülő tömegek sorsát. Balogh Zoltán, a szervezet vezetője azt hangsúlyozta, hogy a felkínált lehetőségek elsősorban a pályakezdő, egyedül élő fiatalok áttelepülését segítik majd.
Az orvosi kamara vezetői felháborítónak tartják Horváth Ágnes egészségügyi miniszter sorozatban tett kijelentéseit, s erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is tájékoztatják. A tárcavezető több nyilatkozatát is visszautasítják, de elsősorban azt, amelyben a több-biztosítós modell bevezetése mellett érvelve azt mondta: „a biztosítók nem fognak olyan kórházaktól szolgáltatást vásárolni, ahol potenciálisan megölik a betegeket”. A kamara szerint ez a kijelentés a közbizalom megrendítésére alkalmas, ilyet a kormány tagja nem mondhat.
Tegnapi hír az is, hogy kiderült: veszélyben az infarktusos betegek sürgősségi ellátása. Az egészségbiztosító csak egy előre meghatározott teljesítményt finanszíroz a kórházaknak, az afölött végzett ellátásokért – legyen az szívroham vagy más betegség kezelése – pedig nem utal semmit. Ezért a szakemberek kezdeményezik, hogy az akut infarktusellátást vegyék ki az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát hatálya alól, s minden elvégzett beavatkozást finanszírozzanak.
Részletek a 2. oldalon
Megölik a betegeket?
Úgy vélik a szakmai kamarák, hogy nem kínál komplex segítséget és elegendő anyagi támogatást az egészségügyi tárca annak az öt-hatezer orvosnak és egészségügyi dolgozónak, aki a kórház-átalakítások miatt várhatóan elveszíti állását. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke úgy ítéli meg: az egyszeri, vissza nem térítendő támogatás összege alacsony egy család költözéséhez és új egzisztenciája megteremtéséhez.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!