Sólyom László államfő tegnap tudatta: június 16-án találkozni fog az osztrák köztársasági elnökkel, és felveti a Rába-szennyezés ügyét. Ismert, múlt pénteken kiderült, nem hajlandók bezárni a Rába habzásáért részben felelős jennersdorfi bőrgyárat az osztrák hatóságok annak ellenére, hogy Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter bejelentette: visszavonja a határvizet érintő üzem működéséhez adott magyar hozzájárulást.
A köztársasági elnök tegnap a Fertő–Hanság és Őrségi Nemzeti Parkban kezdett háromnapos látogatást. Feleségével együtt sétát tett a Fertő–Hansághoz tartozó Nyirkai–Hany területen. Itt emlékeztetett rá, hogy a térség nemrégen még szántó volt, mostanra azonban visszaállították az eredeti vízi világot. Kiemelte afelett érzett örömét, hogy a nemzeti park ezen részén elkezdődött a természeti terület eredeti visszaállítása. Ezt a területet az iskolások tízezrei látogatják, így megtanulják, milyen értékei vannak a természetnek, és egyáltalán azt, hogy hazájuk hogyan is néz ki – tette hozzá. Hangsúlyozta: itt is látszik az, miszerint kár, hogy csökkentik a természetvédelmi őröknek a számát. Hozzátette, hogy mindig óriási öröm találkozni azokkal az emberekkel, akik természetvédelmi területen dolgoznak, akik az életüket teszik rá, hogy a táj minden rezdülését megismerjék. Hazánk ismeretének alapvető része, hogy ismerjük természetvédelmi területeinket – jelentette ki az államfő.

Két frontális baleset is történt rövid időn belül