Súlyproblémák tekintetében világviszonylatban az Egyesült Államok jár az élen, ahol mind a férfiaknak, mind a nőknek csaknem egyharmada kórosan elhízott, és ez az arány a fiatalok körében is hasonló. A németek pedig úgy vélik, aligha mondhatnának magukról ijesztőbbet annál, mint hogy a versenyben utolérték Amerikát.
Nem csoda tehát, hogy a vezető német lapok meglehetős élccel kommentálták a kínos eredményt. A Süddeutsche Zeitung szerint a németek végre „azonos súllyal esnek a latba, mint Amerika”, míg a Spiegel szalagcímében ez állt: „a dagik versenyében hasbedobással nyernek a németek”. A Magyarországon is ismert egyik német sörreklámszlogen a hetilap átköltésében ma így hangzik: „dick – dicker – deutsch”, azaz kövér – kövérebb – német.
Persze az sem véletlen, hogy az újságíróknak éppen az jutott eszükbe, hogy egy sörreklámot parafrazáljanak. Ugyanis többek között a jelentős sörfogyasztással függ össze, hogy a németek – és a csehek – az élmezőnybe tartoznak a kövérek nem épp dicsőséges listáján (utóbbiak, a csehek a túlsúlyos nők számarányát tekintve Európa-bajnokok).
Közismert, hogy az elhízás esetében korántsem pusztán esztétikai kérdésről van szó. Németországban sem az kelt aggodalmat, hogy nő a kereslet az XXXL-es méretű ruhák iránt. A túlsúlyosság számos betegség szempontjából a legfőbb rizikófaktor. Ez áll olyan „civilizációs betegségek” kialakulásának hátterében, mint a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, az agyvérzés és bizonyos rákfajták. Az évente világszerte több millió halálos áldozatot szedő kórokhoz képest az ízületek túlterhelése vagy a pszichikai panaszok egészen jelentéktelen problémának tűnnek.
Az elhízás egészségügyi vonatkozásaival kapcsolatban a szakértők még valamire felhívják a figyelmet: a különböző betegségek kezelésének anyagi vonzataira. Amerikában napjainkban évi kilencmilliárd dollárba kerül a túlsúly okozta betegségek elleni küzdelem, Németországban pedig az egészségügyi kiadások hat százalékát – ami évente 10–20 millió eurót jelent – fordítják a túlsúly következményeként fellépő bajok orvoslására.
Ehhez kapcsolódóan viszont fölmerül egy következő igencsak érzékeny kérdés. Mivel a nyugati világban a zsíros és cukros élelmiszerek reklámozása kitűnő üzletnek bizonyul, a túlzott fogyasztásuk következményeként föllépő egészségügyi következmények mostanáig a vásárlók magánügyének számítottak. Mára azonban a fölös kilók okozta kiadások akkora összegeket érnek el, hogy a szakemberek úgy vélik, többé nem lehet szó nélkül hagyni az egyik legfontosabb tabut: a hazug reklámok szerepét.
Németországi tapasztalatok szerint a reklámok szuggerálta egészségtelen étkezési szokásokkal szemben a kevésbé képzett és kevésbé tehetős emberek a legkiszolgáltatottabbak, más szóval a túlsúlyosság bizonyos mértékben társadalmi réteghez kötődő probléma. Az egyetemi tanárok és hallgatok számára a rendszeres sportolás éppúgy a civilizált életvitel természetes része, mint a hajmosás vagy a tiszta cipő – legfeljebb a hiánya tűnik fel. Az egészségtudatosan élő, fitt német értelmiségiekhez képest azonban a sörsátrakban majálisozó, szabad idejükben az áruházakba és bevásárlóközpontokba „kiránduló” németek – mindkét értelemben – jelentős túlsúlyban vannak.
A Nemzetközi Elhízástudományi Társaság szerint a nyugati társadalmak lakosságának elhízása ma már járványnak tekinthető, amelynek megfékezése éppoly eltökélt és átgondolt erőfeszítéseket igényel, mint a halálos kimenetelű fertőző betegségeké. A költségvonzatokra hivatkozva több nagy egészségügyi szervezet az élelmiszerreklámok szabályozását követeli, s pozitív, sportolásra, testmozgásra buzdító kampányokat szorgalmaz. Abban bíznak, hogy ha maguk a betegségek nem, az általuk okozott kiadások majd meghatják a kormányokat.
origo.hu
Hogy nem szakadt rá a plafon! – Kulja András legnagyobb hazugságai a tévévitából
