Amerikai térvesztés

Riordan Roett, a Johns Hopkins Egyetem (Baltimore, Maryland, Egyesült Államok) igazgatója szerint nem csoda, hogy az Egyesült Államok kiszorul Latin-Amerikából. Roett a Torcuato Di Tella magánegyetem meghívására érkezett júniusban az argentin fővárosba, Buenos Airesbe, hogy részt vegyen egy szemináriumon, amelynek címe: „Az Egyesült Államok, Kína és Latin-Amerika. Az új háromszög?” A Clarínnak, a független argentin napilapnak nyilatkozó politikatudományok doktora megállapítja, hogy az Egyesült Államoknak új vetélytárssal kell szembenéznie saját földrészén. Az interjú során kevesebb szó esett Kínáról, viszont annál több Hugo Chávezről.
Roett – de korábban több más elemző – szerint is az Egyesült Államok elhanyagolta Latin-Amerikát az ikertorony lerombolása után, amely például abban nyilvánult meg, hogy Bush olyan politikai nagykövetet küldött Brazíliába még a jelenlegi baloldali elnök, Lula da Silva beiktatása előtt, aki nem beszélt portugálul, sőt gyakorlatilag nem ismerte az országot. Roett szerint a demokraták sem kivételek ez alól, és a megválasztott elnökök azért küldenek karrierdiplomaták helyett hozzá nem értőket egy-egy országba, mert így hálálják meg, hogy pénzzel támogatták kampányukat. Roett szerint a Fehér Házban még nem fogták fel, hogy mára teljesen megváltozott a Latin-Amerikával folytatott kapcsolatok egésze.
Ezért az Egyesült Államok szerinte már nem térhet vissza a katonai megoldásokhoz, mint az 1964-es brazil katonai puccs idején, ezért marad a gazdasági nyomásgyakorlás. Ez az eszköz viszont azért ütközik nehézségekbe, mert például az ecuadori elnök kiutasította a Világbank képviselőjét országából, a többi állam meg folyamatosan visszafizeti tartozását, és nem kér újabb hiteleket, hanem helyette a hamarosan megalakuló Banco del Surt fogja választani. Eközben az Egyesült Államok minden pénzét Irakra és Afganisztánra költi, Chávez pedig fejleszti Brazília infrastruktúráját, olajvezetéket épít, fizeti Argentína adósságpapírjait, és a Nemzetközi Valutaalap kiváltására a Banco del Sur létrehozásán tevékenykedik. Új elem, hogy a fejlett országok sem tudják, hogyan kezeljék az új körülményeket és az emiatt rájuk nehezedő nyomást, és nehezen akarják elfogadni, hogy az új lendület már Ázsiából érkezik. A latin-amerikai országok viszont bizalommal tekintenek Kínára, mert tudják róla, hogy ügyesen használja a politikában „puha hatalomnak” nevezett ütőkártyát.
Roett az oktatásra fordított állami befektetés fontosságával kapcsolatban beszélt az Argentínában zajló párhuzamos állam kiépítéséről is, amit egy ottani befolyásos üzletember úgy magyarázott, hogy az ország csak akkor maradhat fenn, ha jobban bíznak a magániskolákban – egészségügyi intézményekben és – igazságszolgáltatásban, mint állami megfelelőjükben, holott éppen Argentínában volt a legjobb az állami oktatás és a közegészségügyi ellátás. Roett az argentin üzletember érvelésével szemben az ázsiai példát hozta fel.
Ázsiában több ország katonai kormányzata néhány évtizede fontos döntést hozott: az olcsó minőségi állami oktatásért és egészségi ellátásért cserébe sok munkát és megtakarítást vártak, az állam pedig befektette a megtakarításokat. Vagyis: ha az állam nem fektet be a saját népességének oktatásába, az ország nem gyarapodik. Negyven év elteltével az ázsiai országok ma ott tartanak, hogy ők importálnak nyersanyagokat Latin-Amerikából – Bolívia és Japán elnöke márciusban egyezett meg a bolíviai nikkelszállításról, Kína pedig nemrégiben kezdte meg a 100 dolláros számítógépek szállítását Venezuelának.
Roett tisztában van vele, hogy Washingtonban nem dicsérik meg véleményéért, de közölte, hogy Chávez sokkal kifinomultabb politikus, mint ahogy azt elismerik róla a Fehér Házban. A venezuelai államfő két alapvető tényt értett meg az Egyesült Államokkal kapcsolatban. Amerikában a venezuelai tulajdonú CITGO olajfinomító cég benzinkútjaiból származó óriási bevételek révén semmi sem indokolja, hogy a cég kivonuljon onnan. (Venezuela napi másfél millió hordó nyersolajat szállít az Egyesült Államok finomítóiba, amelynek negyedik legnagyobb szállítója.) Ráadásul a két ország közötti folyamatos nyilatkozatháború csak látszat, mert zavartalan a kétoldalú áruforgalom.
A másik tény: Chávez tudja, hogy ha az Egyesült Államoknak lenne annyi elkölthető pénze, mint neki, biztosan nem fordítaná Latin-Amerikára. Ezért nyugodtan folytathatja önreklámját, és ezt annál is könnyebben teheti, mert a Nemzetközi Valutaalap válságba került, hiszen Ázsiában és Európában is jól tudják róla, hogy az Egyesült Államok eszköze, és már nem akarnak újabb kölcsönöket, így nehéz helyzetbe került a pénzintézet. A Fehér Ház félelme tehát nem alaptalan, hogy Chávez populista, Amerika-, piac-, Valutaalap-, Világbank-ellenes, és a Washingtonnal való megegyezést elutasító politikája a térség más országaiban is a kormányprogram szintjére emelkedik.