Egyetlen ellenfelével sem veszett még össze, mégis, mit szól George Bladeshez és az ő tengerentúlon megszokott kis „színházához”? – kérdeztük tegnap az utolsó simításokat végző Erdei Zsoltot.
– Amit csinál, az a show része, színészkedik, lazáskodik, nagy a szája, de ez csak a felszín, egyébként jó gyerek, szimpatikus pali. A bunyója az általam látottak alapján inkább őszinte, mint „megjátszós”, de azért Roy Joneshoz vagy más klasszishoz nem hasonlítanám. Ezt ő is tudja, megragadt a fejemben, amikor a sajtótájékoztatón a sok hűhó mellé odabiggyesztette: „Nem vagyok egy Antonio Tarver…”
– Blades mérlege 21 győzelem és 2 vereség, jelenleg a WBC világszervezet latin bajnoki címét őrzi, ám gyakorlatilag ismeretlen a közvélemény előtt, pályafutásában idén januári meccse előtt két és fél éves szünetet tartott. Sokak szerint könnyű dolga lesz ellene, mások viszont úgy vélik, éppen élete nagy lehetősége miatt az amerikai kihívó mindent belead majd, s nehéz esetté válik. Ön hogy gondolja?
– Őszintén szólva nem tudom megítélni, amíg nem vagyok vele együtt a ringben. Láttam róla pár videót, volt, hogy cirkálósúlyban szerepelt, s kiderült, kemény, sokat ütő bunyós. Ám én mégis a magam szokásos bokszára koncentrálnék.
– Nem vágyik egy ismert, nagynevű riválisra?
– Dehogynem, jó lenne Jones vagy Tarver ellen bunyózni, vagy éppen címegyesítő derbit vívni, ám ez nem olyan egyszerű. Az amerikai sztárok nem jönnek Németországba, még kevésbé Magyarországra. Persze ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez, már jeleztem az Universum vezetésének, hogy adott esetben szívesen bokszolnék a tengerentúlon, idegenben. Ennek természetesen meg kell teremteni az anyagi és szakmai hátterét. Engem is vonz a pénz és a hírnév, noha nem kiabálok, nem üzengetek mindenkinek úton-útfélen.
– Hosszú ideje Roy Jones szerepel a hivatalos kihívói poszton, ha továbbra sem áll kötélnek, a ranglistán előrerukkolt, amatőrként vb-ezüst és -bronzérmes román Adrian Diaconu következhet Blades után.
– Tényleg Diaconu? Tárt karokkal várom! Amatőr koromból jól emlékszem rá, noha versenyen nem bokszoltunk, edzettünk együtt Tatán. Keresett a ringben, de nem nagyon talált meg…
– Mostani felkészülését hogyan befolyásolta mestere, Fritz Sdunek betegsége, sugárkezelése?
– Különösebben nem. Nem utaztunk edzőtáborba, maradtunk Hamburgban, és Fritz néhány fizikálisan megerőltető szakaszban nem vett részt, de végig ott volt mellettem. Nincs okom panaszra.
– Ötödször lép fel hazai közönség előtt. Hogyan emlékszik vissza az előző alkalmakra?
– 2001-ben a Kisstadionban minden olyan gyors volt, ráadásul lecsücsültem egy pofontól, igaz, akkor még profiként kiforratlannak számítottam. Egy év múlva Debrecenben, az első címmeccsemen viszont Jim Murray ellen nagyon jól ment a bunyó, és telt házat, szenzációs hangulatot teremtett a nyolcezer szurkoló. Szegeden 2003-ban valamivel kevesebben voltak, és először tapasztaltam meg a tizenkét menet végi iszonyatos fáradtságot. Három éve a Kisstadionban talán ettől félve visszafogottabban teljesítettem, de így is simán vertem vb-címmérkőzésen Alejandro Lakatust. Azóta viszont Halléban Mehdi Sahnoune ellen olyan mélyről jöttem vissza, hogy már nincs mitől tartanom. Akkor értem be igazán.
– Amatőrként szinte lubickolt a csapatkapitányi szerepben, most megint együtt, egy gálán szerepel az egykori társakkal. Most is ön a „cséká”?
– Ez a szerep a profik között nincsen úgy meg, inkább rangidősnek mondanám magamat, aki megkapja a kellő tiszteletet. Felkészülés közben be-beszólogattam a fiúknak, de a meccsüket nem látom majd, hiszen akkor már magammal kell foglalkozom. Ettől még nagy öröm, hogy együtt lehetünk.
– Májusban járt le a szerződése az Universummal, ami újabb három évvel automatikusan meghoszszabbodott. Ez azt jelenti, hogy a korábban említett vonal, tervezett visszavonulása későbbre tolódott?
– Ebből a szempontból nem számít a szerződés, tudom, mikor akarom abbahagyni. De még meszsze nem a Blades elleni meccs után.
origo.hu
Sztrók után a csúcson – Détári Vilmos hihetetlen története a kitartásról és az újrakezdésről
