Hades körében

k ö n y v e s h á z

Szabó Zoltánnak, a Magyar Nemzet hajdani közkedvelt szerzőjének és szerkesztőjének az emigránslét mélypontján, az eltiport forradalom után volt egy asztaltársasága a kensingtoni Hades eszpresszóban, ahol megvitatták a világ dolgait a ’49-es és az ’56-os magyar menekültek. „Gyűlöltek bennünket, mert egyrészt hangosak voltunk, másrészt túl keveset fogyasztottunk, de jó hangulatú presszó volt…” – így emlékezik a Hadesre a kompánia tán legifjabb tagja, a ma hetvenéves Sárközi Mátyás könyvhéten megjelent kötetében. Az 1990 és 2006 között írt esszék, kis tanulmányok, karcolatok és vázlatok helyszíne Pest, London és a nagyvilág, alakjai nagyobbrészt a Hadesből személyesen vagy közvetett módon, a Szabó Zoltán törzsasztalát körülülők elbeszélései révén megismert angliai magyarok. Sárközi Mátyás szellemes skiccekben örökíti meg őket Róth Mátyástól, Kossuth orvosától André Deutschig, a legsikeresebb és legismertebb angol könyvkiadóig. Remek történetei vannak Solti Györgyről, akinek 1945 után a „magyar segít magyart” hálózat egyengette nyugaton a pályáját, és aki brit lovaggá ütött Sir George Soltiként is a magyaroknak szurkolt, ha Anglia–Magyarország labdarúgó-mérkőzésre került sor. Arthur Koestlerről, a Sötétség délben című könyv szerzőjéről meg azt meséli el Sárközi Mátyás, hogy honnan szerezte azokat a döbbenetes információkat, amelyek nélkül a szovjet valóság ábrázolása több tucat nyelvre lefordított regényében nem lett volna hiteles. Hajdani pesti óvodás pajtása, Striker Éva mondta el részletesen a magyar származású brit prózaírónak, hogyan működik a kommunista terrorgépezet. (Hogy Striker Évát és a férjét kiszabadítsa a szovjet rabságból – az volt ellenük a vád, hogy összeesküvést szőttek Sztálin meggyilkolására –, a Nobel-díjas Joliot-Curie házaspárt mozgósította Koestler, később, Obersovszky Gyula és Gáli József halálos ítéletének a megváltoztatása érdekében, Bertrand Russellt.)
Alkalmanként azokkal a honfitársaival is foglalkozik Sárközi, akik itthoni teljesítményükkel vívták ki a nyugati világ érdeklődését. Az Európa boldogabbik részén koncertező előadóművészek, zeneszerzők, valamint a felolvasóestekre kiengedett írók Sárközi-féle arcképcsarnokából számomra az Ottlik Gézáról szerkesztett vázlat a legemlékezetesebb. Mindössze két jellegzetes Ottlik-vonásból áll. Az egyik: „Magyar ember ne mutatkozzék október hatodikán fekete nyakkendő nélkül.” A másik akkor hangzott el, amikor azt latolgatta a szerző az „apolitikusnak” mondott író társaságában, hogy kinek származott előnye s kinek kára abból, hogy aláírta a csehszlovák értelmiségiek üldöztetése elleni tiltakozást: „Aláírásokat gyűjteni nem elég, puskákat kell osztogatni!” – mondta erre Ottlik Géza.
Nem titkolt meghatottsággal ábrázolja Sárközi Mátyás azokat az angolokat, akik megkülönböztetett figyelemmel, lelkesen kutatják a magyarságot. Sárközi Mátyás az 1947 és 1949 között a rommá lőtt Budapesten tanító George Cushing mellett az 1956-ban (!) magyar irodalmi olvasókönyvet kiadó professzort is bemutatja. És azt a Budapestre óvatosan visszatérő férfiút is, aki a magyar rendőrt is udvariasan eligazította, ha az éppen tőle tudakolta, melyik villamossal jut el a Nagymező utcába. Steven Runciman felnőtt fejjel sohasem járt Magyarországon. Kisfiúként is csak egy röpke családi kirándulás idejére, még az első világháború előtt. „Európa egyik legműveltebb és legszórakoztatóbb férfiúja”, aki szaktudósként is olvasmányos és szórakoztató műveket írt a középkorról és Bizáncról, műveibe bele-belevette a magyar história nevezetes alakjait (például Hunyadit) és sorsdöntő fordulatait. Sárközi Mátyás úgy véli, Sir Steven Runciman művei – a gyors egymásutánban megjelenő magyar kiadásoknak köszönhetően – jelen lesznek a magyar történelmi közgondolkodásban.
A kötet első és utolsó írása önarckép. Az első a több évtizednyi kénytelen távollét után hazatérő emigránst vázolja fel, az utolsó a kisgyermeket a Nyúl utcából. Az első pontosan meghatározza azt a helyet, „a kívüliségnek azt a kilátópontját”, ahonnan a ma is a szigetországban élő író az itthon maradtaknak Pestről, Londonról és a nagyvilágról adomázhat. Az utolsó írás az örökre elveszett édent festi meg, siratni való tárgyilagossággal. A befejezett múltnak ez dukál. Az első írás viszont némi reményt csepegtet az olvasó szívébe. Azt hiteti el velünk, hogy az erődöt, amelyet hazának is nevezhetünk, belülről is, kívülről is lehet védeni.
(Sárközi Mátyás: Pesten, Londonban és a nagyvilágban. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2007. Ára: 1900 forint)