Nem tükrözi a realitásokat a találkozó

Megváltozott a világ, megváltozott a G8-találkozó is. Ahogy átlátható volt a hetvenes évek világrendje, legalább annyira átláthatatlan korunk „világrendetlensége”, amelyet csak tetéz az információs forradalom kaotikus ellentmondásossága – ilyen gondolatokkal kommentálják az egykori kezdeményezők a nyolc gazdasági nagyhatalom találkozóit ezúttal a németországi Heiligendammban.

Mi sem mutatja jobban a változást, hogy komoly államférfiak, akik 1975-ben ott voltak Rambouillet-ban, most úgy vélik, hogy a G8-csúcs „mára egyfajta felfújt show lett, már csak a résztvevők száma miatt is”. Valéry Giscard d’Estaing francia elnök és Helmut Schmidt német kancellár emlékei szerint a legelső ilyen jellegű találkozón jóformán csak ők maguk, az állam- és kormányfők vettek részt – nem telepedett rá a vezetőkre országaik kiterjedt bürokráciája, például az amerikai elnök mögött nem állt ott egy 1200 (!) fős delegáció, mint most.
A válogatás ma már aligha áll meg a lábán, ezt tükrözi, hogy a „küszöbön” ott van Heiligendammban Kína, India, Brazília, Dél-Afrika és Mexikó is, melyek közül legalábbis az első három talán már most megérdemelné, hogy velük G11-re emeljék a létszámot. Miközben ők – egyelőre töretlenül – menetelnek előre, az is tagadhatatlan, hogy a nyolcak közül az európai országok dinamizmusa (főként a jövőre nézve) megkérdőjelezhetővé vált, különösen demográfiai mutatóik miatt, ami ma még „csak” a hagyományos szociális állam fenntarthatóságát teszi egyre nehezebbé.
Sokan megkérdőjelezik azt is, hogy mit sikerül ezekkel a találkozókkal egyáltalán tető alá hozni, és az elhangzó ígéreteket megvalósítják-e a résztvevők, üzeneteiknek pedig lesz-e foganatja. A hetvenes évek elején az olajválság és a recesszió tette szükségessé, hogy az akkori világgazdaságot meghatározó országok vezetői összejöjjenek. Miután Washington 1973-ban létrehozta a „könyvtári csoportot” saját, illetve japán és európai részvétellel, 1975-ben Párizs javaslatára az államfőket is bevonták. Az elmúlt harminckét évben az eredeti témaválasztás (gazdasági és kereskedelmi ügyek) egyre inkább visszaszorult, hogy politikai kérdések foglalják el a helyét.
Ez egyes megfigyelők szerint talán hozzájárult a hanyatláshoz is, hiszen így céltáblává vált a találkozó a mindenkori tiltakozók, hatalmasokkal szembeni mozgalmak, környezetvédők számára, akik eleinte még nem mutattak olyan nagy érdeklődést a „szerény”, a küldöttségek létszámában is rendkívül korlátozott öszszejövetelek iránt. A közel-keleti helyzet, Irak vagy az éhezők megsegítésének kommunikációja aligha lehet sikeres, amikor a kormányzatok kapcsolódó politikája immár rendre szöges ellentétben áll a közvélemény ítéletével. A kialakuló konfliktus talán csak a médiatársaságoknak hoz hasznot, melyek tudósításaik egyre nagyobb részét a biztonsági intézkedéseknek és az összecsapásoknak szentelhetik a sokszor unalmas tárgyalások helyett.