Egyetlen fa

Túlszárnyalt minden rekordot, és vagyont hozott azoknak, akik részesültek az üzletből. Megjelent angolul a Harry Potter hetedik, befejező kötete – a magyar kiadás jövő év februárjára készül el –, és lassan értékelni kell mindazokat a tanulságokat, amelyeket e páratlan sikerszéria felszínre hozott. Lesz-e a varázslótörténetből többgenerációs olvasmány, esetleg iskolai tananyag is, vagy eltűnik a süllyesztőben?
Szép feladat a hírnévre és pénzre vágyó íróknak, hogy megfejtsék J. K. Rowling, alias Jo, illetve az elsöprő könyvsiker titkát. Aligha lesz olyan mű, amelyik a közeljövőben ezt a szériát meg tudja ismételni: 325 millió eladott példány, négymilliárd dolláros bevétel. De az írónő épp a legjobbkor hagyta abba. Az eladott példányszámok arról tanúskodnak, hogy Harry Potter népszerűsége folyamatosan csökken, még akkor is, ha a rajongók látványos, rekorddöntögető első napokat produkálnak. A hetedik kötetből, a Harry Potter and the Deathly Hallowsból az első napon világszerte 15 millió darabot kapkodtak el, ebből 3 millió Nagy-Britanniában fogyott – pedig a könyv nem olcsó, a 608 oldalért majdnem 18 fontot (nagyjából 6600 forintot) kérnek. Az előző rész, a Félvér herceg kétmillió darabos indulásához képest ez ötvenszázalékos emelkedés. Az Egyesült Államokban is tarolt az utolsó kötet: az első 24 órában 8,3 millió példány kelt el. Nem okozott csalódást a szinte a befejező résszel egy időben piacra dobott legújabb Harry Potter-film sem: öt nappal a bemutatása után több mint 330 millió dolláros bevételt hozott.
Mivel az utolsó Rowling-kötetek megjelenése előtt rendre felröppentek bűnügybe illő hírek nyomdából kilopott kéziratról, jogtalanul világhálóra tett epizódokról, felmerül a gyanú, nem valós eseményekről van szó, hanem ügyesen kigondolt marketingfogásokról. A Young and Rubicam reklámcég munkatársa, Krisztics Dezső szerint azonban ez nehezen hihető. A Harry Potter ugyanis mára olyan brand lett, amelynek egyrészt nincs szüksége álhírekkel gerjesztett figyelemfelkeltésre, másrészt vonzó kampány is építhető köré, vagyis nincs szüksége az álbotrányra. Ha kiderülne, hogy ezek a hírek reklámfogások, a rokonszenv átfordulna, az ötlet visszaütne. A jó kampány a termék erényeit domborítja ki, de ha ilyenek nincsenek, akkor egyetlen ügyes reklámfogás sem használ. Krisztics Dezső szerint azok a negatív eseményekről szóló hírek, amelyek a Harry Potterrel kapcsolatban szárnyra keltek, valóban igazak, mivel nincs reklámfunkciójuk. A szakember emlékeztet arra, amikor a U2 együttes új zenei anyagát lopták el, ugyanígy felmerült, hogy marketingfogásról van szó. Ám a zenekar épp a csúcson volt, és nem volt szüksége ilyen fajta negatív hírverésre. Ahogy nincs a Harry Potternek sem. A reklám- és PR-szakma nem keverendő össze a bulváriparral, figyelmeztet Krisztics, s a kacsa, az álhírgyártás oda tartozik. Aki bulvárhívő, nagy ostobaságokat akar hallani, de amikor egy termék kommunikációjáról van szó, nincs helye a hazugságnak.
Magyarországon nincs szakember, aki kimondottan kulturális marketinggel foglalkozna, a zene, az irodalom, a képzőművészet ugyanis még nem tud reklámra költeni. Az Animus Kiadó sem alkalmaz marketingstábot, mondja Balázs István igazgató, Potter eladja már magát. Legközelebb, egyben utoljára, jövő év februárjában vehetik kézbe az olvasók a magyar változatot, Tóth Tamás Boldizsár október-novemberre készül el a hatszáz oldal magyarításával. Fel sem merült, hogy ezt más is elvégezhetné, hiszen Tóth alkotta meg a magyar Harry Potter-nyelvet. Így például a Roxfort szót a rockfort és az Oxford szellemes keverékeként a nálunk semmitmondó angol Hogwarts, vagyis varacskos disznó helyett, és szellemesen, ötletesen magyarította az angol szójátékokat is. A kiadó és a fordító egyik legnagyobb gondja, hogy mi legyen a hetedik kötet magyar címe. A Halálos szentek, bár a média ezt sulykolja, félrevezető. Ez biztosan nem lesz. A könyvben nem szentekről van szó, hanem olyan lényekről, akik jóban vannak a halállal. A vita folyik, a magyar rajongók türelmetlenek – addig be kell érniük az angol eredetivel –, így nem lehet kizárni nálunk sem, hogy rövid időn belül felkerül az internetre néhány „fekete” fordítás, az Animus meg küzdhet, hogy a szolgáltatóval levetesse. Így volt korábban is.
Esetünkben nemcsak arról van szó, hogy a Harry Potter-sorozat mindenkinek, aki az üzlet közelébe jutott, sok pénzt hozott (a hetedik kötettel egy időben Angliában a Deathly Hallows tiszteletére a királyi posta közreműködésével bélyegsorozat is megjelent), hanem arról is, hogy Rowling bebizonyította: az irodalomból meg lehet gazdagodni. Jó lenne ebben hinni, miként abban is, hogy Potter varázslatával tartósan megváltoztatta a világ menetét. Csakhogy nincs szakember, aki ezt vallaná. „Nem igaz, hogy a Harry Potter-mánia olyan az irodalomnak, mint a marihuána a kemény kábítószereseknek. A marihuánaszívók könnyen áttérhetnek a kokainra. A Harry Potter-olvasók viszont nem válnak irodalomfüggővé” – vélekedett a Washington Post című lapban Ron Charles kritikus. A könyvet terjesztő hálózat is azt várja, hogy az utolsó kötetet több felnőtt olvassa majd, mint gyermek, ami az irodalmi infantilizálódás jele. A Harry Potter-mánia nem az olvasásról szól, véli Charles, hanem a divatról, vagyis hogy mindenki egyidejűen vesz részt valamiben. Az olvasás azonban ennek a fordítottja: az olvasó egyedül merül el valamiben, kikapcsolódik a világból.
Kétségtelen, hogy az elmúlt tíz évben felgyorsult a könyvolvasók táborának fogyása. Az amerikai felnőttek fele egy 2007-es felmérés szerint már egyetlen könyvet sem vesz a kezébe, ez az arány nálunk csak kevéssel jobb, negyven százalék. Amerikában már másfél évtizede is öt szerző írta az összes eladott szépirodalmi mű hetven százalékát. Aki egyáltalán szépirodalmat olvas, a híres szerzők műveit akarja megvenni. Az amerikai bestsellerlista élén 2006-ban a Cesar tudja című kutyanevelési könyv végzett.
Olyasmi zajlik az irodalomban, mint a természetben, vélekedik Ron Charles, pusztulnak a fajok, csökken a biodiverzitás. A vaskos Harry Potter-kötettel járkáló embertömeg messziről az irodalomkedvelő Amerika képét mutatja, közelről olyan erdőhöz hasonlít, amelyben egyetlen fafaj él. Elhallgatnak a hangok, amelyek új írókat mutattak be a közönségnek. Pedig vannak szerzők, akik olyan világba vinnék el, amilyenről az ifjú Harry Potter nem is álmodik.
Nagy Attila olvasáskutatót arról kérdeztük, részévé válhat-e a Harry Potter-történet az iskolai irodalmi kánonnak, hiszen egyre erősebbek itthon is azok a hangok, amelyek ezt a törekvést támogatják. A szakember szerint arra egyelőre nincs esély, hogy kizárólag ezek a művek veszik át a klasszikus iskolai olvasmányok helyét. Bár erre irányuló szakmai és politikai nyomás egyaránt érezhető, a pedagógustársadalom ellenáll, már csak azért is, mert nem ismeri ezt az új irodalmat. A kötelező olvasmány fogalmát már törölték a Nemzeti alaptantervből, helyébe az ajánlott olvasmány lépett, de Nagy Attila az egyre jobban terjedő „közös olvasmány” kifejezést támogatná. „Közös az – mondja –, ami a múlttal, a közösségemmel, másokkal összeköt, amelyben benne az alku lehetősége. A tanár és a diák tehát megalkuszik, hogy mit olvassanak, ebben az alkuban a pedagógus irányító szerepben vesz részt, így elérheti, hogy ne vesszen el az az utalás-, idézet-, szókapcsolatrendszer, amely a kulturális közösség alapja. Így remélhetőleg nem hullik ki az irodalmi kánonból a János vitéz, a Toldi, József Attila és Arany és még nagyon sok más. Már így is vannak elvesző elemek. A Légy jó mindhalálig vagy a Kincskereső kisködmön ellen lázadnak a diákok, de a pedagógusok is. Támadják már az Egri csillagokat, A Pál utcai fiúkat, Fekete Istvánt, de a többség még olvassa őket. Ugyanakkor nem születtek meg azok a történeti művek, amelyek a közelmúltról szólnak. Miért nincs ifjúsági regény 1956-ról, amikor a halottak és sérültek húsz százaléka tizenéves volt? Elmúlt az ötvenedik évforduló, és szó sem esett ilyen tervről, pályázatról.”
Ma már tehát jószerével a tanáron múlik, mi lesz az irodalmi tananyag része. És már az Harry Potter is, ha tetszik, ha nem. Az okos pedagógus felismeri, hogy jól lehet használni, amikor a poétikai alapfogalmakkal akarja megismertetni a diákjait, a példái áttekinthetőbbek és közérthetőbbek, mint az Odüsszeiáé. Ez azonban nem jelenti azt, mondja Nagy Attila, hogy a hét kötet kötelező olvasmánnyá is válik. Nem lobbizik ezért Balázs István sem, az Animus Kiadó igazgatója, sőt egyenesen agyrémnek tartja az ötletet. Pedig neki üzleti érdeke fűződhetne hozzá. Ám ma még az sem látszik bizonyosan, mi lesz Harry Potter jövőbeni sorsa. A kiadó keresi az utódját, ám hogy meg is találja, arra Balázs István nem lát sok esélyt, ugyanakkor arra számít, hogy a Potter-láz előbb-utóbb lecseng. Öt-tíz év múlva kiderül, lesz-e még, aki e vaskos köteteket elolvassa.