Szóló

Egy vizsgálat megállapításai


Hanthy Kinga

A kamasz fiú két hónapos, tízezer forintos cipőjének kiszakadt a sarka. Viszszavittük a boltba, kértük, cseréljék vissza. Az eladólány azt mondta, nem olyan egyszerű, a cipőt meg kell tisztítani, mert ha piszkos, a szakértő nem veszi a kezébe, be kell vizsgáltatni, és két hét múlva jöhetünk az eredményért. Íme a szakvélemény:
„Mindkét cipő sarokrészén a bélés bőranyaga a láb sarokpontjánál kopott, a jobblábasnál kilyukadt. A szakmai és vizsgálati tapasztalatok alapján – a túlzott mértékű helyi – csak a láb sarokcsontjánál keletkezett béléskárosodások, az átlagosnál erősebb sarokcsontra, a láb és cipő nem megfelelő hosszméretbeli összhangjára, valamint a lábbelinek a nem megfelelően bekötött – lábhoz lazán rögzített – állapotban való használatára utalnak.
Az előzőek bekövetkezésekor, a láb sajátos mozgása során fellépő erőteljes súrlódás, feszítés miatt, a felhasznált bélésanyag a normál használattól lényegesen erősebb igénybevételnek volt kitéve, amitől károsodott.
A vásárló reklamációját a Ptk. 306. § (1) alapján az aránytalan többletköltség elkerülése, valamint a lábbeli további rendeltetésszerű használhatósága érdekében – a fentiekben foglaltak ellenére – a kéregbélés megjavításával – új kéregbélés behelyezésével és beragasztásával, valamint a szártetőn letűzve – javaslom rendezni.”
Egyszóval: nemcsak hogy a gyerek lába abnormális, de úgy látszik, kamaszkorára még sarkantyúja is nőtt. Továbbá nem tudja megmondani, mekkora cipőben érzi magát kényelmesen, és ideje, hogy megtanítsuk végre rendesen cipőt is kötni. Megnyugodtunk, a termék hibátlan, a gyár rendesen dolgozott. Elhatároztuk, hogy a következő alkalommal nem a cipőt fogjuk kicseréltetni, hanem a gyereket. Kérünk egy rendes lábút. Esetleges hibáiról mellékeljük a hiteles szakvéleményt.




Balkanisztán

Zsebők Csaba

Nyugati történészek és politológusok Magyarországot a Nyugat-Balkánhoz sorolják már régóta. Ebben lehet igazság, de egy – a szó elvont értelmében – „balkáni” határvonal mégiscsak elválaszt bennünket ettől a térségtől (is). A minap például fél nap alatt kétszer úgy visszapattantam a magyar–szerb határról, mint egy ereje teljében lévő gumilabda.
Amúgy egy kedves délvidéki meghívásnak szerettem volna eleget tenni. Szegedig eldöcögtem egy kókai IC-vel, ahol várt egy helyi és egy aradi úriember. Utóbbi román rendszámú gépkocsijával kívántunk átkelni a Vajdaságba a Tiszasziget–Gyála kishatárátkelőn, ahol csak magyarok és szerbek közlekedhetnek. Aradi kollégánk román–magyar kettős állampolgár, úgyhogy ott neki is szabad a pálya. Pikk-pakk, a szerb közegek bíbelődtek már úti passzusainkkal. Ezekkel minden rendben találtatott, de hiányolták a román rendszámú kocsi Szerbiába szóló zöldkártyáját. Mivel magyar autósoktól ilyet nem kérnek, ezért romániai illetőségű, azaz már szintén európai uniós polgár útitársunkban fel sem merült, hogy az a zöldkártya nem lesz megfelelő, amely előző héten még a kényes osztrák hatóságokat is kielégítette. Mi sem „természetesebb”, mint hogy a kishatárátkelőn nem vásárolhattuk meg ennek a szerb változatát, így jókora kitérővel el kellett csalinkáznunk Röszkére. Ott persze hamar bekeveredtünk a derék török vendégmunkások karavánjába, és a két vám között, a senki földjén derült ki, hogy az áhított dokumentum több mint 30 ezer forintnyi dinárba kerül. Ekkor próbáltuk felnyittatni a magyar határőrökkel azt a sorompót, amely arra lenne hivatott, hogy a sor közepén állók ilyen-olyan ok által vezéreltetvén még vissza tudjanak térni országukba. A kulcs persze nem volt meg, mentegetőztek, tuti a vámosoknál van, azok persze visszadobták a labdát kollégáiknak. Így egy órán keresztül araszolgattunk, hogy aztán közvetlenül a Szerbiába való beléptetés előtt még vissza tudjunk kanyarodni, merthogy ezt még odaát is intelligensebben oldották meg. Vita kizárva: Hegyeshalomnál van Abszurdisztán és a Nyugat-Balkán határa.