Honvédségi emléknapot akar faragni Gyurcsány Ferenc kormányfő augusztus 19-ből. 1950-ben e napon végezték ki Sólyom László, Illy Gusztáv, Pórffy György, Beleznay István, Révay Kálmán és Merényi Gusztáv tábornokokat és Lőrincz Sándor ezredest. Gyurcsány a múlt héten, augusztus 17-én jelentette be, hogy egyéves határidővel emléknapot alapítana, illetve posztumusz kitüntetést adományozna a nevezetteknek, akik „kiváló hazafiak, bátor ellenállók és antifasiszták voltak, egyetlen bűnük, hogy az előző rendszerben végezték iskoláikat és kezdték meg katonai szolgálatukat, vagyis ludovikások voltak”. Szerinte nem merülhet végleg feledésbe ez a Rákosi-diktatúrabeli, koholt vádakra épülő tragikus történet. Felkérte Szekeres Imre honvédelmi minisztert, irányítsa az idevágó előkészületeket. Szekeres – akinek sokat bírált felterjesztésére tavaly helyreállították a nyilasmozgalom hullámain magasra emelkedett néhai Kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredesi fokozatát – nem habozott. Már a múlt pénteken bejelentette, történészekből és civil szervezeti és történész személyek kiválasztásával emlékbizottságot alapít, amely méltó emléket állít majd a Sólyom-per katonamártírjainak.
Baloldali mártírok
Információnk szerint szakmai körökben sokan felkapták a fejüket a miniszterelnöki kezdeményezés és a honvédelmi tárcavezető bizottságalapításának hírére, mondván, a történetet 1990-ben a történész kutatók teljes egészében feltárták. (Bár a koncepciós per eredeti jegyzőkönyveit a diktatúra alatt megsemmisítették, a perújítási anyagok alapján rekonstruálni lehetett a históriát.) Okváth Imre történész az MTI-nek más szempontból opponálta Gyurcsány cikcakkos szimbolikus politizálásának újabb gyümölcsét. Szerinte a Sólyom-per reflektorfénybe helyezése azt a látszatot keltheti, hogy egy baloldali kormány megint baloldali mártírokat emel ki. Holott Okváth úgy véli, nagyobb figyelmet kellene fordítani a szintén 1950-ben elítélt és kivégzett mintegy másfél száz névtelen katonatisztre is.
Zinner Tibor jogtörténész, a Legfelsőbb Bíróság tudományos kabinetjének főnöke lapunknak leszögezte: „Tény, hogy a jogi rehabilitáció 1990. október 1-jén teljes egészében megtörtént a Sólyom-ügyben (ami azonban a katonai koholt pereknek csak egyike, igaz, legnagyobbika!). Akkor a Legfelsőbb Bíróság elnökségi tanácsa határozatot hozott, miszerint a Sólyom és társai ügyében hozott ítéletek törvénysértők. Ezeket hatályon kívül helyezte, és mind a hét személyt az egykori vádak alól – bűncselekmény hiányában – felmentette. Vagyis ezek az emberek, ha későn is, de makulátlan, bűncselekményt el nem követő emberekként kerültek ki a történetből. Innentől fogva a kérdés a politika terepére került, ám itt ránk, történészekre már nincs szükség.”
Belső leszámolás áldozata
Mi mégis Zinner Tibort hívtuk segítségül, hogy szélesebb körben világosabbá váljék, ki volt a mai köztársasági elnök névrokona, az 1908-ban született Sólyom László. A Horthy-rendszerben elvégezte a Ludovika Akadémiát, 1941-ben, a Szovjetunió elleni háború megindítása után vezérkari századosként nyugdíjazták, majd az Egyesült Izzóban helyezkedett el, belépett az MKP-be és illegalitásba vonult 1944-ben, a háború végétől budapesti rendőrfőkapitány, 1947-től a honvédség vezérkari főnöke… De igazán baloldali volt-e? Beleilleszkedik-e a rákosista diktatúra belső leszámolási harcaiba a Sólyom-per?
Zinner Tibor nem hagyott kétséget afelől, hogy Sólyom a belső leszámolás áldozata lett. Persze annak részeként, hogy Rákosiék le akarták cserélni a régi (ludovikás) katonai vezérkart. Sólyom kommunista elkötelezettségű ember volt, hiszen akkor nem lehetett volna Rákosi alatt vezérkari főnök. Ugyan kisgazda politikusként nyerte el ’45-ben a budapesti főkapitányi posztot, de valójában a kommunisták küldték oda. Mégis csak a közbiztonsági terület tartozott hozzá, nem tudni arról, hogy vér tapadt volna a kezéhez. A jogtörténész hangsúlyozta: Sólyom László nem hasonlítható össze a még 1949-ben kivégzett Pálffy György altábornaggyal, pedig erre folyamatosan alkalmat adott, hogy az ő és társai ügyét a Pálffy-ügy korábban fel nem tárt folytatásaként láttatta („Pálffy– Sólyom-ügy”) a hatalom. Sólyomról egyáltalán nem mondható el, mint Pálffyról, hogy a korábbi katonatiszti vezetés likvidálásában és egyáltalán a polgári demokrácia Rákosi-diktatúrává alakításában „jeleskedett” volna. A többek között angoloknak való kémkedéssel vádolt Sólyom jó hírnevét tehát Pálffy rossz hírneve mocskolta be. S az is tény, hogy míg a hozzá hasonlóan kivégzett Kozma István 1990-ben posztumusz, illetve a szintén halálra ítélt, de végül kegyelmet kapott Király Béla (SZDSZ) még életében nagyon magas állami kitüntetésben részesült, addig Sólyom és hat társa esetében semmi ilyen nem történt. Kiszely Zoltán politológus kifejezetten érdekesnek tartja, hogy miért pont most és miért pont Sólyomék ügyét vette elő a miniszterelnök. Előrebocsátotta, mind a két fő politikai oldalnak megvan az a szokása, hogy megpróbálja elkészíteni a maga „szoborparkját”.
Gyurcsány Kádárra szorul
Most Gyurcsányék olyan horthysta tiszteket kerestek elő, akik baloldaliak, németellenesek voltak. Szerinte mindez nem szerencsés, mert nem túl aktuális, viszont túlságosan egyedi sztori az övék. Kiszelly szerint a kormányfő a magyarországi baloldal történetét kívánja újrarajzolni, a baloldaliságot újradefiniálni nemzeti színezettel, „mert a régi nem működik”. A miniszterelnök szimbolikus politizálásával szerinte egyébként is gond van, hiszen Nagy Imrét választotta Kádár helyett a Szembenézésben, ám mégis úgy érezte, Kádárra szorul, azaz nem mehet szembe a nyugdíjasokkal és a késő Kádár-korban szocializálódott vállalkozókkal és értelmiségiekkel. Ezt a dilemmát tükrözte nem is olyan régen Horn Gyula egykori karhatalmista kitüntetési javaslata. Kiszelly azt is felidézte, az ügybe az is belejátszhat, hogy Szekeresék Kisbarnaki dicsfénybe emelésével nemrég rosszul jártak. Ezt a csorbát kívánják most helyreütni a szocialisták.
origo.hu
Megerőszakolta főnöke feleségét egy gyulai vízvezetékszerelő, amíg a főnök kórházban feküdt
