Mindjárt belemegyünk a részletekbe, hiszen annyi mindent csinál, de elsőre csak azt kérdezném, sokrétű elfoglaltságai mellett mennyire sűrűk a napjai?
– Nem vagyok túltáblázva, csak sokat utazom, de a többi munkámat nagyjából szabadon szervezhetem. Akkor vagyok a legnagyobb bajban, ha egy-egy napra nincs semmi a regiszteremben. Most a beszélgetésünk előtt a fiaimat vittem gyeplabdaedzésre.
– Gyeplabdára? Úgy emlékeztem, fociznak.
– Tényleg fociztak meg úsztak és dzsúdóztak is. Van egy „őrült” tornatanáruk, Pali bácsi, viszi őket mindenhová, most éppen az Építők-pályán gyeplabdáznak. Azt hittem, nálunk nem igazán népszerű a sportág, ehhez képest rengetegen vannak a versenyeken, és itt nem zavarja a szülőket, szurkolókat, ha hülye a bíró.
– Bokszban zavarja? Azért kérdezem, mert nemrégiben német licenccel ígéretes mérkőzésvezetői pályafutásba fogott.
– Ami most megakadt kissé, az európai szövetségnél, az EBU-nál beijedtek attól, hogy jön egy fiatal gyerek, és egyből a mélyvízbe kerül. Azt mondták, szerezzek még tapasztalatot. A WBO alelnökeként a bírókat tanítom, hogyan lehetséges, hogy nem értek hozzá? A tapasztalatról meg annyit, hogy az évszázad mérkőzésének tartott Ali–Frazier-derbit Jersey Joe Walcott vezette bírói pályafutása negyedik meccsén, Sonny Liston pedig a boksszal párhuzamosan már kétszer bíráskodott, az egyik derbi vb-címért ment. Hozzáteszem, egyelőre nem hiányzik annyira a mérkőzésvezetés, nem lenne rá időm.
– A WBO profi világszervezet európai alelnöki feladatai miatt?
– Kicsit pontosítanék, a WBO-nak az az alelnöke vagyok, aki Európáért felel. No meg Ázsia egy részéért, ezért jártam nemrég például Kazahsztánban. Sőt, mivel a világszervezet afrikai embere nem végezte túl jól a munkáját, azon vagyok, hogy azt a részt is megkapjam. Otthon ezt a tervemet még nem tudják, de úgyse derül ki, annyit utazom. A bíróküldést és a különböző címmérkőzések supervisori feladatait végzem.
– Itthon a médiában dolgozik, méghozzá egy kereskedelmi tévé sportcsatornájánál, illetve a konzervatív szellemiségű Lánchíd Rádiónál. Hogyan tudja ezt összeegyeztetni testben és lélekben?
– A tévézést 2002-ben kezdtem, s találkoztam jóval, rosszal. Megpróbáltam a jót élvezni, a rosszat kiküszöbölni. A Reggeli műsorában sok, számomra értéktelen témát, vendéget láttam, szerencsére a Sport Klubnál nincs szükség a bulvárra. A közvetítés levezetése a dolgom, nem a szakmázás, arra ott vannak a szakkommentátorok. A Lánchíd Rádió szellemisége közel áll hozzám, bár én nem mondanám, hogy konzervatív vagyok, inkább úgy érzem, jól gondolkodom a dolgokról. Az Esti Mese című műsorom vendégválasztásával kapcsolatban szabad kezet kaptam Belénessy Csaba főszerkesztőtől, persze azért egyeztetni kell vele.
– Elsősorban sporttársakat hív?
– Vendégeim hatvan százaléka sportoló, vagy az volt valamikor, de beszélgettem itt már például Kepes Andrással, Vágó Istvánnal, Miklósa Erikával vagy éppen Ganxta Zolee-val. Jön még a közeljövőben Rudolf Péter, Rúzsa Magdi, Barabás Évi, Növényi Norbert, s ha még nem is járok a mobilom végére, szép lassan gondban leszek, kit hívjak. Olyan nem „sztárokra” gondoltam, akik már letettek valamit az asztalra: professzorokra, tudósokra, például Vizi E. Szilveszterre, a Magyar Tudományos Akadémia elnökére.
– Rájött már, mikor lesz igazán jó, érdekes a beszélgetés?
– Amikor az alanyok elfelejtik, hogy ott van előttük a mikrofon. Mivel ismernek, megbíznak bennem, jó barátjuk vagyok, egyszer csak átfordítják a fonalat: de hát ezt te már tudod! És rólam kezdenek mesélni. Az elején féltem, hogy nagyon hosszú lesz az ötven perc, de néhányszor már éreztem a vége felé, hogy de jó lenne most kezdeni.
– A sportos életmódot viszont mintha befejezné, legalábbis amikor nemrég felvett a kocsijába, éppen egy zamatos kubai szivart szívott reggel nyolc körül.
– Ne is mondja, ebbe az összevissza életbe nehéz belepasszírozni a testmozgást. Imádok focizni, wakeboardozom, szörfözök, de éppen az a két hét hiányzik, hogy újra rendszer legyen a sportból. Nemrég gondoltam, hogy meglátogatom az ökölvívó-válogatottat Tatán, s kicsit kesztyűzgetek a fiúkkal, de aztán letettem róla, nem viszek cuccot. Talán egy hosszabb külföldi úton nekifekszem a mozgásnak. Pedig tisztelem Növényi Norbit, ötvenéves elmúlt, s hetente többször keményen edz, még a vasat is kettéharapja. Bennem úgy 2003–2004-ben tört el valami. Tringer Zoltán barátommal és Darnyi Pucival (Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó – a szerk.) jártunk futni, egyik reggel Puci körbetelefonált, hogy megyünk-e, én meg őszintén felkiáltottam: De hát esik az eső! Néha nekiveselkedem, lemegyek kondizni, de volt, hogy három perc múlva visszaadtam a szekrénykulcsot. Egyszer azt is elhatároztuk, hogy felkészülünk, és elindulunk a New York Maratonon, megvettem a pulzusmérő órát, az izzadságszívó mezt, a cipőt. Aztán egy métert se futottam, az óra, a mez, a cipő ott van érintetlenül a szekrény mélyén.
– Jól tudom, hogy ha már rendszeresen nem űzi, a sporteseményekre azért fogad?
– Őrült fogadó vagyok, akár abban is, hogy kinek nehezebb a bőröndje a reptéren. Az interneten is rendszeresen fogadok, büszke vagyok, hogy bokszban még nem nagyon tévedtem, bár a múltkor nem találtam el a legkevésbé valószínű eredményt, a döntetlent. Amikor rosszindulatú, gonosz fogadást teszek, mondjuk magyarok ellen, akkor nagyon örülök, ha nyerünk, és kicsit, ha nem. Szégyenérzet gyötör, többször gondoltam, hogy az így szerzett pénzt felajánlom jótékony célra. Emellett rendszeresen ultizom, a pókerrel is megpróbálkoztam, de Korda mesterék helyre tettek.
– Ha nem is sportol már sokat, nem hízott el, pedig nehezítésképpen még étteremben is résztulajdonos.
– Mondhatnám, hogy vendég vagyok otthon, hiszen az étterem immár távirányítással működik. Nem kell állandóan ott lennünk, van cégvezető, üzletvezető, egy kiváló szakács, mi Dámosy Zsolttal élhetjük a saját életünket. Persze az események, sajtótájékoztatók szervezésénél kihasználom a kapcsolati tőkémet, ha valaki igényli, személyesen vezetem a rendezvényt.
– A „vendég vagyok otthon” kitétel a családra is érvényes ennyi elfoglaltság közepette?
– Azért nem, bár a korrekt nevelést a feleségemtől kapják a fiúk, én csak „játszótárs” vagyok. Néha például megengedem, hogy ha lemerült a mobiljuk feltöltős kártyája, az enyémmel telefonáljanak. De rendesek, nem viszik túlzásba, bár a 13 éves Bence regisztere már majdnem betelt a sok csaj számától. A mobilt is csak akkor kapták, amikor az osztály felének már volt, nem akartunk ebben az elsők lenni.
– Hogyan viselik a gyerekek, hogy édesapjuk a híres Kokó?
– A nagyobbik, Bence ameddig tudja, titkolja, még az ellen is berzenkedett, hogy a koko szerepeljen az e-mail címében. Élvezi az ismertségem előnyeit, de a hátrányait ennél jobban utálja. Azért még nem találtam rá az ágyban verejtékben fürödve, hogy én vagyok az apja. Egyébként a feleségem is ilyen, például úgy végezte el a TF-en a fitnesz szakedzőit, hogy még a csoporttársai sem tudták róla, ki a férje.
– Mi tudjuk: olimpiai amatőrként, valamint profiként is világ- és Európa-bajnok ökölvívó. Ezt külön hangsúlyozta, amikor idén a hazai bokszszövetség vezetésével kissé összerúgta a port. Ennyire nem kell a saját sportágának?
– Sajnálom, hogy ellentétet szült a segítségem felajánlása, de lehet, hogy ennek köszönhetően alakult ki normális helyzet. Remélem, mindenki megértette, hogy nem vagyok ellensége a magyar ökölvívásnak. Emlékezhetünk Balczó András és az öttusaszövetség régi viszályára, aminek persze a sport itta meg a levét. Szerencsére most nem így történt, a bunyósberkeken belül látták, hogy nem akarok elnök lenni, csak segíteni. Jártam a versenyeket, voltam Kőszegen, Siófokon, Tatán az edzőtáborban, nemzetközi bírói szemináriumot szerveztem, a WBO által felajánlott ötezer dollárt megint Magyarországon szeretném elkölteni, felajánlást tettem az országos bajnokságra, ott leszek a chicagói amatőr vb-n. Az európai szövetség múlt heti budapesti végrehajtó bizottsági ülésén én is beszéltem Huszeinov elnök úrral, hogy sportolói oldalról megvilágítsam a helyzetet, s arra kérjem, kössön békét a világszövetséggel. Szóval, amit ígértem, megtartottam, és senkit nem gátolok munka közben.
– Néhány magyar profi ökölvívó az úgynevezett „töltelékemberek” közül nem egészen így gondolja.
– Alapvetően konformista ember vagyok, nem szeretem a konfliktusokat, de a véleményemet vállalom, amivel persze nem mindenki ért egyet. Úgy gondolom, hogy bizonyos szinten nem lehet olyan versenyzőket bokszoltatni, akik szakmailag alkalmatlanok erre. Meg kell érteniük, nem a pénzüket, az életüket féltem, a hazai profi bunyó pedig olyan szintre süllyed, mint a szlovák vagy a bolgár, csak felhozóembereket termel. Ez más, mint a foci, ahol a Téglagyár FC legfeljebb 20-0-ra kikap az olaszoktól, itt az egészség a tét. Erre azzal válaszoltak, hogy van rá kereslet, mire mondtam, a prostituáltnak is fizetnek, mégsem tapsolnék boldogan, ha egy hölgy rokonom csinálná. Mit tegyek, nem szeretem, ha a honfitársaimat verik.
– Mi a véleménye a jelenlegi hazai hivatásos ökölvívás általános helyzetéről?
– A mai magyar profi boksz ott tart, mint tíz éve, 1997 előtt. A Félix Promotion megszűnésével, de még inkább a TV2 kilépésével a televíziós pénzek eltűntek, anélkül viszont nem működik a rendszer, komoly karriert külföldön lehet elérni. Az Universum Box Promotion vevő a legjobbakra, Erdeire, Balzsayra, a Bedákokra, de nem tud minden bunyóst felszívni. Viszont ott a Polish Boxing Promotion, amely ugyan kevésbé komoly világszervezettel dolgozik együtt, de jó ugródeszka és lehetőség a többieknek.
– Jól tudom, hogy a Bedák fivérek universumos kapcsolatfelvételében amolyan „játékosügynökként” is segédkezett?
– Nem egészen, mert a menedzsereknek pénz jár. Bedákék kerestek meg, s természetesen segítettem a kiutazásnál vagy az előszerződés megkötésénél, de Balzsay Karcsit is én vittem ki annak idején próbaedzésre. Tíz éve a profi ökölvívás bűvkörében élek, meg tudom ítélni, ki alkalmas az Universum-nívóra, s ki nem.
– Több mint öt éve fejezte be aktív pályafutását. Elragadják időnként az emlékek, a vágy a visszatérésre?
– Van nosztalgiám, de azért nem olyan erős. Nemrég Doneckben találkoztam Kosztya Cjuval, a kisváltósúlyú orosz– ausztrál kiválósággal, aki ugyan még nem jelentette be a visszavonulását, de már biztosan nem bokszol többet, legalább nyolcvan kiló… Arról beszéltünk, hogy milyen jó itt a bunyósok között, részese lenni a történetnek, valószínűleg ezért nincs bennem akkora visszatérési vágy. Ha meg mondjuk az elképesztő De La Hoya-gála hatására mégis előjön, akkor visszaránt a földre a fizikai alkalmatlanság. A szervezetem megadta a döntést. Két évvel ezelőtt jött egy tévés felkérés a come backre, de mondtam, hogy felejtsenek el.
– S ön elfelejtette korábbi hazai sportdiplomáciai terveit?
– Tagja vagyok a MOB sportolói bizottságának, remélem, a jövőben nagyobb aktivitással vehetek részt a szervezet munkájában. Többen vagyunk olyan nyelveket beszélő, sportszakmai és marketingismeretekkel bíró fiatalok – Gécsek Tibi, Czene Attila, Darnyi Tamás, Gyulay Zsolt, Fábián Joel –, akik már most alkalmasak a sportvezetésre. Kíváncsian várom, hogy Schmitt Pál a pekingi olimpia után, hihetetlenül sikeres pályafutása lezárásaként kinek adja majd át a stafétát, aki megreformálja a szervezetet, és képessé teszi megfelelni az újfajta kihívásoknak. Jó tenne a MOB-nak egy önrevízió.
– Komoly tervek tehát akadnak, de most, 2007-ben hogy érzi magát a bőrében?
– Jól. A pályám, az életem úgy 1600– 1800 méteren jár, ideális magasságban, ahol télen esik a hó, nyáron meg süt a nap. Ha valami nagyon nagyot kellene csinálni, megijesztene a lehetőség. Mindig volt teher a vállamon, most viszont nincs, s bezavarna az a felelősség, ami egy MOB- vagy MÖSZ-elnökséggel járna. Kicsit úgy vagyok, mint az amőba a vízben. Ha kihűl, engedek hozzá meleget.
– Csöng a telefonja! Pontosabban azt kiáltja: Hajrá, Magyarország!
– Nem hinném, hogy manapság ezt szégyellni kellene. Azt szeretném, ha megtalálnánk az identitásunkat, és úgy fogadnánk el egymást, ahogy vagyunk.
origo.hu
Menczer Tamás keményen beleállt Brüsszel Péterbe
