Határolódás

Elméleti munkákban eddig méltatlanul kevés figyelmet kapott hungarikumunk az elhatárolódás és az elhatárolódásra való felszólítás. Pedig könnyen lehet, hogy Magyarország már régóta elhatárolódási nagyhatalom. Mindezt az is jelzi, hogy „határ” szavunk számtalan nyelvbe vándorolt át, így a románba, szerbbe, horvátba, sőt még az ukránba is. Büszkék lehetünk: elhatárolódás tekintetében van mit tanulni tőlünk.
A közelmúlt eseményei ismét ezt bizonyították: nagy nemzetközi sajtófigyelem közepette, egy parlamenten kívüli párt bábáskodása mellett megalakult a magát bizonyos közcélok ellátására hivatottnak érző szervezet, amelynek tagjai esküt tettek a Várban. Azzal kapcsolatosan megoszlottak ugyan a hazai vélemények, hogy mekkora veszélyt jelent a kéményseprőruhában végzett parlagfűszedés, kutyagumi-gyűjtögetés vagy árvízvédelmi rohammunka, a társadalmi visszásságok feltárásában élen járó sajtónk – éber baloldali értelmiségijeink vezetésével – szerencsére késlekedés nélkül tudatta velünk, hogy okunk van a félelemre.
Az állam és az egyház szétválasztásán oly eredményesen munkálkodó szocialista–szabad demokrata kormányzat volt olyan éber, hogy felszólította a fekete reakció hazai képviselőit, tüstént határolódjanak el a fasiszta szervezettől és azon tagjaiktól, akik megáldották a fiatalok zászlajait. Több szempontból is érthető Hiller miniszter úr kemény hangú felszólítása, ugyanis fejlett demokráciákban úgy válik szét az állam és az egyház, hogy az állam utasítgatja, sakkban tartja az egyházat, amely a fejlődés adott pontján magától, betiltás nélkül is el fog halni. Kis hiányérzetünk azért lehet, ugyanis a miniszter úr sajnos nem kötelezte a püspöki kart az antifasiszta békeív haladéktalan aláírására. De amilyen időket élünk, még ez is megtörténhet.
A miniszter úr bátran támaszkodhatott – az egyelőre sajnos még nagyon kis számú – haladó keresztény értelmiségiek nyilatkozatára is: Bitó László, Szöllőssy Ágnes, Tillmann József és Világhy Ernő megdöbbenésének adott hangot az egyházak nem elégséges mértékű elhatárolódása miatt. Érvelésük szerint akik kicsit is ismerik a keresztény teológiát, mint például ők, pontosan tudják, hogy egy felszentelt pap, illetve lelkész „hivatalos egyházi felhatalmazás nélkül mindenkor az egyházszervezet által képviselt teológiai, spirituális egyházi valóságot képviseli – hacsak az egyházvezetés kifejezetten meg nem vonja tőle ezt a jogot”. Márpedig ha ez így van, úgysincs mit tenni már, hiszen napnál világosabb, hogy a lelkészek egyházukat képviselték, a fekete reakció ismét összefonódott a fasizmussal.
Az aláírók kicsit ismerik a keresztény teológiát, nagyon azért nem. Vélhetően az egyházi törvénykönyvet sem tanulmányozzák sokat két egyházellenes közlemény szövegezése közben. Különben találkoztak volna az 1374. kánonnal, amely leginkább összefüggésbe hozható az eseményekkel. E szerint az sújtható megfelelő büntetéssel, aki egyház ellen mesterkedő szervezetbe belép, aki pedig ilyen társulást előmozdít, egyházi tilalommal büntetendő.
Következtethetünk-e egy szervezet majdani egyházellenes fordulatára az alakulás pillanatában, amikor erre még semmi jel nem utal? Tagadhatatlan, ha valóban náci szervezetté válnak, akkor egyházellenesek lesznek. Most azonban milyen jelből olvashatjuk ki ezt? A fenyegető kéményseprősapkából? Vagy a bakancsviselés fasiszta szokásából?
De hát nem is ez az érdekes, hanem hogy miért éppen most lángolt fel e haladó értelmiségiek egyházukat féltő elhatárolódási buzgalma. Amikor például néhány hónappal ezelőtt egy sokat szenvedett és korábban liberális körökben is rendkívül népszerű idős szerzetes pap zavaros írásában fejtette ki, hogy az Ószövetség nem része a Szentírásnak, miért nem döbbentek meg, és követeltek azonnali elhatárolódást? Vagy amikor a népszerű fővárosi plébános egy polgárpukkasztó, nyíltan nemzet- és egyházellenes internetes lap arculatváltásának ürügyén megáldotta a szerkesztőséget – egy csinos félmeztelen hölgy színre libbenését követően –, miért nem fogalmazták meg tiltakozásukat? Vagy miért nem tiltakoztak azért, mert a szocialista miniszter, akár az idős Lukács elvtárs, kissé eltévedt az időben, és súlyosan megsértette az egyház szuverenitását? Esetleg tiltakozhattak volna amiatt is, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium, megszegve a tárgyaló felekkel kötött megállapodást, közleményt adott ki a még be nem fejezett tárgyalásokról.
Mennyi-mennyi tiltakozni és elhatárolódni való téma! Hát csak bátran előre! Mutassuk meg a világnak, hogy nálunk jobban senki se tud elhatárolódni és elhatárolódásra felszólítani!