Úgy döntött a Szent János Kórház, a Szent Margit Kórház és a Budai Gyermekkórház összevonásáról a Fővárosi Közgyűlés, hogy Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes helyszínen kiosztott javaslatát a képviselők többsége napirendre sem tűzte. Az előterjesztést azonban egyből áterőltette a fővárosi balliberális koalíció, miután Bojár Iván András addig hiányzó SZDSZ-es képviselő megérkezett.
Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint elfogadhatatlan, hogy az MSZP–SZDSZ-es koalíció ismét addig szavaztatta a közgyűlést, amíg napirendre nem került az előkészítetlen előterjesztés. – Miért akarják hatástanulmány és elemzés nélkül tovább rombolni az amúgy is nehéz helyzetű egészségügyet? – tette föl a kérdést Tarlós István.
A kormánypárti képviselők ugyancsak támogatták a fővárosi szociális intézményhálózat átalakítását. Tíz intézményt szerveznek át, 48 állást szüntetnek meg, és ettől az idén 150 millió forintos megtakarítással, a megürülő ingatlanok értékesítésével pedig 2,2 milliárdos bevétellel számolnak. A zömében idősotthonokban öszszesen 92 férőhellyel lesz kevesebb, ami Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettes szerint az igazgatóságok öszszevonása gyakorlatilag kapacitásbővítést jelent. Ezzel szemben Rétvári Bence (KDNP) emlékeztetett: a Fővárosi Közgyűlés az idei költségvetésben több mint egymilliárd forintot vont ki a szociális ágazatból.
A Magyar Gárdáról kipattant vita nyomán távozott Fidesz-frakció távollétében (lásd az 5. oldalon) a képviselők Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes javaslatára a reggeli csúcs idején 90, azon túl pedig 80 százalékban javasolta az elégséges szolgáltatást a szeptember 4-re tervezett BKV-sztrájk idejére. Az MDF-es Katona Kálmán közölte, a javaslat elfogadása csak olaj a tűzre, azonban Balogh Pál szocialista képviselő szerint a korábbi hétszázalékos béremelés bőven elegendő a járművezetőknek, akiket figyelmeztetett: ők vannak a városért, és nem fordítva.
Apokaliptikus fotókon, amint a szupercella Debrecenben teszi tiszteletét
